Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.
Ülésnapok - 1881-142
142. országos ülés november 29. 1882. 3^3 gokat újból elmondanám s ezzel önöket untassam, magamat pedig a meddő munka tudatába:! ingyen fáraszszam. Nem fogok tehát ismert dolgokat elmondani, ellenkezőleg ott fogom fel beszédem folyamát, hol az a múltkor függőben maradt, hogy észrevételeimet előadjam a ministeri előterjesztésre. — És ez véleményem szerint érdekes is, hasznos is lehet, mert az én aggodalmaim és a minister ur reményei, az én talán túlzott pessimismusom és a pénzügymii nster urnak talán túlzott optimismusa közt lévő : ellentéteknek illustratiója: érdektelen már csak azért se lehet, mert alkalmat nyújt oly vitára, a melyben a roinisternek mindenesetre tekintélyes nyilatkozatai vagy meggyőzik a közönséget" álláspontjának és az abból kiinduló eljárásnak helyességéről — s ekkor megnyugtatják a közvéleményt, vagy nem győzik meg — s ekkor a közvélemény figyelmét az én aggodalmaim valósága felé terelik és arra fogják ösztönözni, hogy az általam élesen kiemelt és jelzett bajokon segíteni siessen, az imminens veszélyeket elhárítani törekedjék. (Helyeslés a baloldalon.) „Negyven —ötven millió deficittel évtizedeken át kormányozni nem lehet a nélkül, hogy az államnak alapjai úgy alá ne aknáztassanak, hogy azok a bárhonnan eredő erősebb megrázkódtatás következtében össze ne roskadjanak." E szavakkal fejeztem be múlt évi beszédemet, Itt fogván fel annak folyamát, azt kérdem magamtól, történt-e azóta valami lényeges — a mi az ezen tételben kifejezett aggodalmat megszünteti? — A ki a t. pénzügyminister urnak előterjesztését figyelemmel kisérte, lehetetlen, hogy el ne ismerje azon buzgóságot, azon fáradhatlau szorgalmat, a melylyel minden módot kikeres, kifürkész, hogy az államnak roppant költségeit és szükségleteit lődözhesse. Nem retten vissza a legheroieusabb eszközöktől, nem a legkeserűbb és mélven beható orvoslástól és bár itt-ott az ügyes orvos módjára azokat megezukrozza, de az alkalmazásban kérlelhetlenül szigorú, Annyi igaz, hogy ha Magyarország népei mindazon terheket, a melyeket a pénzügyminister ur már adóképen rajok rótt és a melyeket ma megint reájok róni szándékozik, melyeket kissé távolabb előre jelez; ha, mondom, mindezen terheket népeink elviselni képesek, akkor csakugyan, mint ő előterjesztésében monda, a deficit oly minimumra fog leszállni, hogy ezen minimum eltörlését a ház maga önkényt szavazandja meg. De épen az a kérdés: megbirja-e a nép ezen terheket, megbirja-e fizetni mindazon adókat, a melyek reá rovatnak? És erre én határozott nemmel válaszolok, a legjobb meggyőződésem szerint, (ügy van! a baloldalon.) A múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával jeleztem azokat a biztos eszközöket, a melyek egyedül képesek hiányainkat megszüntetni, államháztartásunkat rendezni. És ez a jövedelemnek gyarapítása és ha ez már lehetetlen: a takarókosság, azaz leszállítása a kiadásoknak, a bevett jövedelmek pedig lelkiismeretes és gondos kezelése. Annál inkább sürgettem ezen eszközök alkalmazását, minél károsabbnak és veszélyesebbnek tartottam az örökké való adósságcsinálást, hogy úgy mondjam, a kölcsönzési állandó rendszert. De ettől menekülni nem lehet addig, míg az általam jelzett gyökeres orvoslást nem alkalmazzuk. Ugy látszik, hogy a minister ur maga is belátta, hogy az adósságok folytonos csinálásával szakítani kell, nem csak azért, mert ez valóban elviselhetetlen terheket ró az országra, hanem talán azért is, mert el fog jönni elébbutóbb azon idő, sőt rögtön is bekövetkezhetnek oly körülmények, a melyekben a hitelező megtagadja a hitelt, nem ad kölcsönt, különösen olyan államnak, a mely rendszerint a kölcsönökből él, még rendes kiadásait is ezekkel fedezi. (Igaz! a szélső baloldalon.) De hát alkalmazza-e a minister azon általam jelzett és kitünőleg alkalmas eszközöket"? Fájdalom, egyiket sem. A takarékosságot nem, mert arról bár itt-ott van szó az előterjesztésben, de ha még annyiszor fordulna is elő, megezáfoíják maguk a számok, mert a jövő évnek kiadásai tetemesen meghaladják a most lefolyandó 18S2-iki évnek kiadásait. Hát a jövedelemszaporítást? Erről szintén van szó az előterjesztésben, de kevés siker reményével, inkább csak a bevételek többletére törekszik a minister az által, hoarv adókat és ismét adókat készül kivetni. E közt pedig nagy és lényeges különbség van — meg fog érteni a t. előadó ur is, hogy a bevételi többlet eszközlése s a jövedelem - gyarapodás közt csakugyan lényeges a különbség. Magánvagy állami háztartásban a jövedelemforrások okos kezelés, méltánylás, kímélés, kellő befektetések, szóval észszerű rendszer által magát a jövedelmeknek alap forrását erősítik, gyarapítják és izmosítják, ugy, hogy azok saját erejüknél fogva mindig több és több jövedelmet nyújtanak. Ezt nevezem én és nevezik helyesen jövedelemgyarapodásnak. De ha a bevételek szaporítása magának az alaptőkének, a forrásoknak rovására, gyengítésére eszközöltetik, ezt mondhatja valaki bevételi többletnek, de jövedelemgyarapodásnak nem. (Helyeslés a baloldalon.) És ezen jövedelemtöbblet igen problematicus és ideiglenes, mert mindinkább gyengittetvén a forrás, az végre egészen elapad és a jövedelem végkép elmarad. (Ugy van! a baloldalon.) Az ilyen ideiglenes bevételek után, az ily magának az alapforrásnak rovására elérendő jövedelmek után kapkodnak és törekednek azok, kik vagy oly kényszerhelyzetben vannak, hogy 41*
