Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.
Ülésnapok - 1881-141
304 ,41> • rszá S«>s *lés november 38. 1882. már talán tizedszer jut az a szerencsétlen szerencsém, ezeket a költségvetéseket a maguk valóságában megbírálni, még eddig sohasem lehettem oly szerencsés helyzetben, hogy az általam becsült hiányt a való felül ne multa volna. (Ugy van! a szélső balfdol.) 1880-ban — kérem hivatkozom a naplóra — az 1881-iki költségvetésben az igen t. pénzügyminiszter ur 26 millióban állapította meg a hiányt. Én sok erőlködéssel talán igenis hosszú, több mint egy órai beszéddel igyekeztem bebizonyítani, hogy ez önámítás,ez meg fogja közelíteni a 40 milliót. Csaknem hahotával fogadta a t. többség ezen állításomat; és méltóztassék megnézni a zárszámadásokat: lett belőle 48 millió forint. És ez igy megy évről évre. A jelen évi hiányt még nem constatálhatom az utolsó garasig. De tény az is, hogy a t. minister ur saját bevallása szerint 9 millióval már mindenesetre felülmúlj általa megállapított hiányt. No majd meg fogjuk látni a zárszámadásokat; méltóztassék elhinni, hogy méff 9 milliót bátran lehet hozzátenni. Es a t. penzügymimster urat mindez nem riasztja vissza. Egész nyugodt cynismussal újból beállít itten 21.672,000 frtnyi hiányt, mintha csak az utolsó krajczárig kiszámította volna, el nem titkolván azonban és a pénzügyi bizottság jelentésében, az előadó ur mai beszédében is beismerte, hogy igaz ugyan, hogy nincs még ideszámítva azon 9.400,000 frt, melyet a tőke törlesztésére kell fordítani. Megvan a t. pénzügyminister urnak saját jövedelméből ez a pénze? Nem, hanem rente utján fogja venni. Ez tehát hiány! (Ugy van! a szélső baloldalon.) Meg van-e az a 8 millió, mely a budapest-zimonyi vasút befejezésére kell? Nincs meg, arra is kölcsön szükséges. Ez már 15 millió. És most jövünk az új politikához, melyet a t. előadó ur annyira kiemelt mostani beszédében is. A pénzügyminister ur a kamatozó pénztári jegyeket fel akarja cserélni állandó adóssággal, convertálni akarja. Hát én nem mondom, hogy a pénztári jegyeknek ilyen nagy számban való forgalma az országban ne lenne káros ugy a pénzügyi kezelésre, valamint hatásában a pénzpiaczra is. De ebből mi következik *? Következik az, hogy igye kezni kell, a mennyire csak lehet, ezen pénztári jegyeknek a kiadását fogyasztani, csökkenteni. De ez az új politika, mely arra vezeti a t. kormányt, hogy ezen függő, saját belátásunktól, önkényünktől függő átmeneti adósságot állandó, örök adóssággá változtassa át, ez már olyan politika, a melyet én örömmel nem üdvözölhetek. De bármiként legyen is, akár örömmel, akár Örömtelenül üdvözöljük, a tény az, hogy erre a 4 milliónyi pénztári jegyek beváltására újból 4 millió állandó kölcsönt kell felvenni, ez pedig okvetlenül megint szaporítja a hiányt 4 millióval. 15 meg 4, ez már 19 millió. A t. minister ur odaállítja a költségvetést akkép, hogy azt mondja: ennyi a bevételünk, ennyi a kiadásunk, hiányzik tehát ennyi, ergo 21 millió. Tehát azt nem méltóztatott hozzátenni, legalább a végeredményben, a hiány megállapításában nem méltóztatott azt felemlíteni, hogy azon bevételek között szerepel nemzeti tőkék apasztása 5 milliónyi jószágeladással. (Ugy van! a szélső baloldalon.) És bármennyiszer ismételje is ezt a pénzügyminister ur, én azt soha sem fogom beismerni, hogy tőkeérték eladása egyenlő lenne állami bevétellel. Az csak pénztári bevétel, de hogy az jövedelemként legyen felszámítva, azt nem fogadom el. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De ha be is ismerem, hogy ez legalább azon kevés kivételek közé sorozható, melyekről a tisztelt minister ur azt mondja, hogy ez legalább nem kölcsön, nem olyan, a mit vissza kell adni és nem tagadható, hogy ez sajátunkból foly be, ha tehát még le is vonom ezen 5 milliót, még akkor is marad a nettó deficit 43 millió kerek számban, tehát több, mint kétszer annyi, mint a mennyire a tisztelt minister ur előirányozta. Ha ez nem őszinteség hiánya, akkor igazán kíváncsi vagyok tudni, hogy tehát mi a való. T. ház! Ha egy kormányban átalában igen nagy hiba, mondhatnám bűn, hogy ha az országgal szemben nem nyílt, nem őszinte, ez annál súlyosabban esik mérlegbe nálunk. A pénzügyi kormányzat hosszú éveken át szántszándékkal félrevezeti az ország közvéleményét. Azzal bizony jó szolgálatot senkinek sem tesz. Ez nem útja annak, hogy politikai áldozatkészségre előkészítsük az országot akkor, mikor arra csakugyan szükség lesz. Es mert én azt hiszem, hogy minden egyes honpolgárnak joga van világosan látni az ország helyzetét, tudni, miként sáfárkodnak azon fillérekkel, melyeket ő nagy áldozatokkal önmagától és családjától megvon. De azon kivül súlyos ez az eljárás azért, mert nagyon bőkezűvé teszi ezen ház t. többségét. Beszéljünk őszintén. Egy oly többséggel állunk itt szemben, mely valóban nem csak feltétlen, de igazán vak bizalommal viseltetik a kormány iránt, annyira, hogy nem lehet elképzelni oly dolgot, oly tényt a kormány részéről, melyet ez a többség meg ne tapsolna meg ne éljenezne, annyira, hogy most már oda jutott, hogy a törvénysértést is megélj enzi, ha a kormány részéről jön, a mint tegnap történt. (Ugy van! a szélső haloldalon.) Ne vegyék zokon,senkit sem kívánok sérteni, de merem állítani, hogy a pénzügyi bizottság tagjait kivéve, nincs talán az egész többségnek húsz tagja, a ki ezen költségvetést elolvasta volna. Hegedűs Sándor (közbeszól): Hát az ellenzéken van? Németh Albert: Mi kevesebben vagyunk! Helfy Ignácz: Nem azért, mintha nem. volna benne tanulási vágy, nem is azért, mert
