Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-111

70 111. orsstágos ülés május 25. 1882. Midőn a függetlenségi párt e kérdés tárgyalása alkalmából sorompóba állítja csaknem minden tagját, teszi ezt öntudatos ezélzat nélkül. Nekünk, midőn e kérdésben tőlünk telhető nagy számmal felszólalunk, czélunk megmutatni azt, hogy ámbár tudjuk, hogy az előttünk fekvő előterjesztés törvénybe iktatását megakadályozni elég erősek nem vagyunk, erőnk azonban van arra, hogy jelezzük azt a nagy ellenszenvet, azt a nagy indignatiót, melyet az ily előterjesztések Magyarország képviselőházában felidéznek. (Ugy van! a a szélső baloldalon?) Ezt megmutatni kötelességünknek tartottuk, kivált pedig tekintettel bizonyos fensőbb áramlatokra, melyeknek egyszer már ezzel a fölfogással tisztába kell jönni. Igaz, hogy Magyarország hangulatáról, Magyarország közvéleményéről, az itt uralkodó felfogásról a koronát értesíteni legfőbb és legelső kötelessége magának a korona tanácsosainak volna. És mikor Tisza Kálmán, a korona tanácsosa lön, sokan — a kik magát a fusió tényét erkölcsi szempontból kifogásolták is — tekintettel e férfiú múltjára, joggal hihették, hogy megtaláltuk azt az embert, a ki ve'gre tisztán, világosan juttatja a trón elé e nemzet bajait, panaszait, óhajtásait, érdekeit s ezzel elhárítja hazája feje felől ama bajokat, melyeknek főkutfeje évszázadokon át a korona informálatlan vagy tendentiose tévesen informált volta vala. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Remélhettük, hogy ama gyenge alapon is, melyet a 67-ki kiegyezés nyújt, érvényesíteni fogja legalább azt a befolyását, melyet ez alap a magyar kormány fejének a külügyekre is biztosít s érvényt szerez ama benső erőnek, melyet Szt.-István birodalma bármely állami configuratió mellett is méltán és joggal képviselne. Remélhettük, hogy a korona tanácsában gyakorlandó befolyásával érvényre igyekezend juttatni a magyar fölfogást s a kezdetben ostromolt, később elfogadott közjogi alapnak életrevalóságát, fejlődésre képes voltát demonstrálni fogja abban, a mi végre az tulajdonképen alkottatott: egy életerős, civilizált magyar állam léte és fejlődése föltételeinek megszerzésében, mely ha az idők járása vihart hozand magával, képes lenne e viharok közepette megmaradni és szilárdan megállani önmagában is. Remélhettük, hogy Tisza Kálmán rá fogja bírhatni a koronát, hogy ily viharok bekövetkezésének esélyét számításába vegye s az addiginál nagyobb figyelmére méltassa azt a Magyarországot, mely ily viharok esetében legbiztosabb, talán egyetlen kikötője lehet, a mint volt már nem egyszer a múltban is. Remélhettük, hogy rábirandja a koronát, hogy e kikötőjét biztosítani, erősíteni tekintse jövendője, hatalma, fénye legfőbb biztosítékának, j s hogy politikájának vezéreszméjévé ezt tegye. (Helyeslés a szélső balon.) Jogunk volt annyit remélni egy par exeellence magyarnak ismert vezérpolitikustól, hogy rá fog mutatni bizonyos vezérirányokra, melyekre élesen és messzelátó más oly politikusok is rá mutattak már, a kik nem voltak magyarok. A bátorságnak valami rendkívüli foka nem volt szükséges azt tanácsolni a koronának, a mit már egy Geszty tanácsolt, a mit korának legnagyobb juristája, a boldog emlékezetű József nádor javalt császári bátyjának, midőn egész programmot fejtett ki előtte immár 1810-ben, mondván: „Uram, király, tekints körül koronád országain, fogsz-e csak egyet is találni, mely akár terjedelmét, akár lakosai számát tekintve, Magyarországhoz volna hasonlítható ? Természetes jövedelmi forrásai oly gazdagok, hogy kellőképen kiaknázva, azt a leggazdagabbak közé emelhetnék, népe nemes tulajdonokban gazdag , munkás , becsületes , nyilt, őszinte, csak a mívelődés azon föltételeit add meg neki, melyekkel a nyugati cultur államok népei birnak s meglátod, hogy szabadulnak föl a benne szunnyadó erők, hogy csodákat míveljenek; e nép támaszát látja benned és házadban, de büszkén tudja azt, hogy honodnak meg viszont ő a legerősebb támasza. Ha birodalmadat átalakítani akarod, a mint hogy az új korral szemben kell is, hogy akarjad, ne az absolut hatalommal kormányzott, kisebb örökös tartományok mintájára alakítsd át] Szt.-István birodalmát, hanem Magyarország mintájára alakítsd át örökös tartományaidat is. Országaidnak tedd Magyarországot a magvává, központjává, mire ugy nagysága, mint geográfiai fekvése is hivatottá teszi s tedd át trónod székhelyét a magyar királyok székvárába, mely köré többi országaid, mint egy vonzó nagy központ körül csoportosuljanak." (Helyeslés a szélső balon.) Remélhettük, hogy Tisza Kálmán, a magyar ember, még ki fogja bővíteni az osztrák főherczeg programmját azzal, (Helyeslés a szélső balon) hogy rámutat a monarchia alkatelemeire, melyek között csak az egy magyar az, mely örök stabilitást igér, mert rokontalan, egymagára álló nép, melynek nincs máshová gravitálnia, mint a trón felé. Hihettük, hogy megtalálva a kedvező alkalmat, az alattvaló köteles hódolatával, de a szabad polgár őszinteségével is utalui fog ama törvényekre, melyeket nem véges emberi viszonyok rendezésére véges emberi elme, hanem az örök gondviselés, az örökkévalóság számára alkotott, melyeket többséggel megváltoztatni, módosítgatni nem lehet, mert rajtok áll az egész világegyetem, a csillagoktól az utolsó porszemig. Hogy utalni fog e törvén yek leghatalmasabbikára a gravitatió, a vonzá s és taszítás tör-