Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.
Ülésnapok - 1881-110
40 110. orsnágos ülés figyelmét ismétlésekkel untatni, annál kevésbé, mert mint a háznak régi tagja, jól tudom, hogy ha nem sikerült az ellenzék kitűnő szónokainak a kormánypárt csak egy tagját is a végzetes bosnyák politika útjáról elterelni, annál kevésbé sikerülne az nekem, a ház igénytelen tagjának. Egyedül szavazatom indokolása végett kivánok némelyeket elmondani. (Halljuk!) Azoknak, kik mindent megszavaznak, kik feltétlen bizalommal viseltetnek a ministerelnök ur iránt, okoskodása, ff ' érvelése, nem e világból való. Ok nem látják a jelent, nem az óriás léptekkel közeledő államtönköt, az országszerte gyarapodó elszegényedést. És elzárkóznak a jövő veszélyei elől. Nem mondható rajok egyéb, mint hogy vagy ámítanak, vagy ámittatják magokat. (Ugy van! a szélső balon.) Meggyőződésem szerint a nemzet vére és milliói áldoztatnak fel azért, hogy országilag szerveztessék délen a Sztarcsevicsek hazája, kiknek a magyar szót hallani is rettenetes; szerveztessék pedig azért, bogy a döntő pillanatban északról, délről, keletről körülkarolván Magyarországot, a magyarnak nemzeti léte és függetlensége tereitessék az összbirodalom boldogító karjai közé. Ez a századokon át különböző időben, különböző eszközökkel folytatott bécsi politika. A bosnyák politika nem egyéb, mint az általam említett s az előttem szólott által bővebben kifejtett, Magyarországot megsemmisítő politika. Azért nem járulhatok annak támogatásához s nem fogadom el a törvényjavaslatot, hanem elfogadom épen ugy mint az előttem szólott, Eötvös képviselőtársam javaslatát s ha az kisebbségben maradna, járulok Szilágyi t. képviselőtársam határozati javaslatához. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mukits Ernő: T. ház! Valóban nehéz feladat, ily nagymérvű vita nyomott hangulata közt felszólalni akként, hogy a \t. ház a felszólalót becses türelmével megajándékozza. (Halljuk!) S ha mégis ily körülmény közt e feladat teljesítésére vállalkozom: arra egyfelől a tárgy fontossága késztet; másfelől meg a t. háznak irányomban többször tanúsított kegyes elnézése bátorít. A napirenden levő kérdéssel szemben a vita folyamából, mint azt gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam is jelezte, két szempont magaslott ki, melyek a diskussió lényegét képezik. Az egyik a delegátió eljárására vonatkozik, a másik meg azon politikára, melyet a kormány követ. Nem szándékozom a delegátió eljárásával tüzetesen foglalkozni; de nem is lehet feladatom, bogy vitassam, vájjon mennyire felelt meg a delegátió a törvény éknek, vagy mennyire sértette meg azokat, mert már politikai pártállomásnál fogva is a delegátionális intézményt, mint rosszat és helytelent, kárhoztatom. (Helyeslés a szélső bal felől.) Máskülönben is, Szilágyi Dezső t. képrnájns 24, 1882. viselőtársam terjedelmes beszéde után, a competentia kérdésével foglalkozni csakugyan felesleges volna. És itt legyen szabad megjegyeznem, hogy fe parlamentben senki sem szolgáltatott fényesebb elégtételt a függetlenségi pártnak, mint épen Szilágyi Dezső tisztelt képviselőtársam, a ki az ő nagy horderejű beszédében, melynek nagysága előtt még a ministerelnök ur is, saját bevallása szerint, meghajlik, a legsikerültebben bizonyította be a delegátionális intézmény tarthatatlanságát. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Igaz, hogy a képviselő ur leginkább a kormányt támadta meg és hibáztatta azért, hogy nem akadályozta meg a delegátió túlkapását. Megengedem, hogy igaza van a képviselő urnak; de viszont megengedjen a képviselő ur nekem is, ha azt állítom, hogy be fog következni az idő, midőn maga is be fogja látni azt, hogy a dualismus alapján még a legönzetlenebb szándék mellett sem lehet nemzeti politikát követni. (Ugy van! a szélső balfelol.) Megengedem azt is, hogy nyomasztó helyzetünket a kormány helytelen eljárása és politikája tűrhetetlenebbé teszi. De valamint máskor, ugy ezúttal is csak ismételten adhatok kifejezést azon politikai hitvallásomnak, hogy ezen dualismus absorbeálta mindazon jogokat, a melyek a nemzet önállóságát és függetlenségét biztosíthatják. (Ugy van! a szélső balfelol.) Igaza van a ministerelnök urnak, midőn azt mondja, hogy ott fent, t. i. az udvarnál, a magyar minister nem részesülhet azon szerencsében, miszerint az ország jogait és alkotmányát védje, mert arra nincs szükség, mert senki sem támadja meg. Igaza van teljesen a ministerelnök urnak; mert valljuk meg őszintén, hogy Bécscsel szemben a magyarnak semmi joga nincs, legalább nincs olyan, melyet a maga javára értékesíthetne. Vagy talán jogállapotnak tartja a ministerelnök ur azon kényszerhelyzetet, melyben a nemzet minduntalan oda van utalva, bogy legvitálisabb érdekeit áldozatul hozza aa osztrák érdekeknek, mert a Lajthán túl ugy határozták el ? a mint ez a bank- és vámügynél és minden egyéb kereskedelmi szerződés megkötésénél történik. (Ugy van! a szélső balfelol.) Vagy talán alkotmányos eljárásnak tekinti a jelen bosnyák eljárást, mely a nemzet vérét és pénzét, az ország legméltóbb felháborodásának daczára, feláldozza azért, mivel az osztrák kamarilla reactionárius politikája ugy kívánja? De igenis — engedelmet kérek —• van a magyarnak két sarkalatos joga, a melyeket minden körülmény közt megőrizhet, és ezek egyike: a „fizess", másika: a „hallgass". (Tetszés a szélső balon.) Az ilyen jogokat csakugyan nem szükséges fölfelé védelmezni. (Ugy van! a szélső balon.)
