Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-120

120. országos ülés jnnins 9. 1882. 283 rával, hogy majd ezen szó „praeventiv" mint odiosus valami, megteszi a maga hatását. Mikor az ország érdekeinek megóvásáról, veszélyek elhárításáról van szó, igenis praeventiv rendszabályokat várunk a kormánytól. Bár a boszniai kérdésben is méltóztatott volna a t. miuisterelnök ur praeventiv politikát követni. Akkor most nem volnánk kénytelenek annak sanyarú következményeit viselni, (Ugy van! a szélső baloldalon.) A t. ministerelnök urnak egész felfogása, minden nyilatkozata szerint itt egyátalán semmit tenni nem lehet. Szerinte tehát azon politika, azon irány szerint, melyet, ugy látszik, kitűzött magának, hazánk a bevándorlás előtt védtelenül áll. (Ugy van! a szélső' baloldalon.) Es bármint vélekedjünk is a zsidóságról, annyi kétségtelen, — és ezt épen Wahrmann t. képviselő ur ma délelőtt igen meggyőzően, igen szépen bebizonyította — hogy Magyarországon a zsidóságnak szaporítása ez idő szerint oly dolog, melyet mindenesetre, minden kitelhető eszközzel elhárítani az ország érdekében áll. A t. ministerelnök ur nem Iát egyátalán módot és eszközt arra, hogy a bevándorlás hazánktól elhárittassék. Nem lehet^nézete szerint hatni erre a ezéíra diplóraatiai utón, mert azt mondja, a diplomatia hatásának ultima ratiójä a háború, háborút pedig e miatt Oroszország ellen indítani nem lehet. Bátor vagyok akkor azt kérdezni, hogy ha egyátalán nincs más eszköze a diplomatiánäk, mint az ultima ratio, a háború, akkor minek költünk a diplomatiára egyátalán ? Én azt kérdezem, vájjon jó diplomata-e az olyan, mint a t. ministerelnök ur, nem emlékestet-e az a nagyidai czigányok commandánsára, a ki lekiabálta a várkapuból a távozni készülő labanczoknak, hogy nincs puskaporuk? (Derültség a szélső' baloldalon.) Azt is moudta a t. ministerelnök ur, hogy eordont vonni nem lehet, mert az sokba kerül. Óhajtottam volna, hogy méltóztassék őszintén megmondani, hogy eordont vonni nemcsak azért nem lehet, mert sokba kerülne, hauem azért sem, mert nincs katonánk, a kivel rendelkezzünk. A magyar államnak nincs fegyveres ereje, legalább rendes katonasága, melyet arra fordíthatna, ha pedig kérnők a közös hadseregtől, meg lehetünk győződve, hogy onnan nem adnának már csak azért sem, hogy ez által ne vétessék az ausztriai monarchia területi egysége ellen, mert ha a monarchia két területe közt eordon vonatnék ily alkalommal, ez által hangsúlyozva volna, hogy Magyarország külön önálló állam, melynek határa is van. Azt is mondta a t. ministerelnök ur, hogy nem lehet a humanismus szempontjából. Méltóz- ' tassanak megengedni, de ezen érvet őszintének venni egyátaläban nem lehet. Mert hát mit mondott az igen t. ministerelnök ur? Azt mondta, hogy nem lehet tüzzel-vassal, puskatusával vagy szuronynyal visszekergetni a határról azokat, a kiket tüzzel-vassal kivertek hazájukból. De conöedálta, hogyha nem szűnnék meg a bevándorlás, minden módon arra kellene törekedni, hogy azon szerencsétlen menekültek oly hazába telepíttessenek, a hol szívesebb fogadtatásban részesülnének. Bocsánatot kérek, in ultima analysi egyre megy a dolog, mert az igen t. ministerelnök ur azt tartja szükségesnek, hogy ezen szerencsétlenek tovább szállíttassanak, erre pedig nincs más mód, mint őket összeszedni és a kimenetelre kényszeríteni, a mit pedig csak puskatusávaí vagy szuronynyal, a t. ministerelnök ur kedvencz eszközeivel lehet keresztül vinni. Vagy kénytelen tehát az igen t. ministerelnök ur oly eszközökhez folyamodni, a melyek a humanitási frázissal nincsenek összhangzásban, vagy pedig kitenni az országot védtelenül a muszka invásiónak. Es ez van a javaslatban is. Ekkor azonban az igen t. ministerelnök ur fejére fog szállni minden felelősség, ha az ország felső része a muszka zsidóság által el fog árasztatni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) A mi még a vita alatt felhozatott Istóezy Győző és Ónody Géza t. képviselőtársaim részéről, azokra reflectálni szükségesnek egyátaläban nem találom, sőt azt hiszem, hogy jó eredménye volt annak, hogy ők a magok ismeretes nézeteivel, theoriájáral ez alkalommal előállottak, mert ismét kitűnt, hogy bármilyen rikító színekkel fessék is azon irtóztató veszélyt, melylyel a zsidóvilág a keresztény világot fényt geti, abból concludálni semmit sem tudtak. Mert az, hogy kényszeríteni kell a zsidóságot, még pedig a saját pénzén, hogy Palästinába vonuljon, ez oly ábrándos terv, hogy ezt nem lehet komolyan fejtegetni. És épen azért azt hiszem, hogy ezen antísemitikus izgatással számolni nem kell, annál kevésbbé, mert meg vagyok győződve, hogy annak valami veszélyes következményei nem lesznek. Én nem tartok attól, hogy a csőcselék, a mely inseenirozni szokta a zsidók üldözését, majd gyakorlatilag testet adjon azon antísemitikus theoriának, a zsidók agyonverése, kirablása és házaik felgyújtása által. Nem hiszem pedig azért — és erről tökéletesen meg vagyok győződve — mert a mellett a história tanúskodik, hogy a magyar nép sokkal józanabb és igazságosabb, semhogy az ilyen fanatismusra hajlandó volna. A mi a beterjesztett javaslatokat illeti, én a kérvényi bizottság javaslatát el nem fogadhatom, 36*