Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-116

190 116- országos ülés június 5. 1882. nevelő-intézetekről, melyekben az alapítványi helyek fölállittatni szándékoltatnak ; elvártam volna, hogy ezen tanintézeteknek egész szervezete, tanrendje, tanárainak száma, azoknak minősítése lesz a törvényjavaslat miuisteri indokoláshoz mellékelve, mert az egyes képviselőre nézve nehéz mindezen adatokat megszerezni és én ugy tudom, hogy azon katonai tanintézetekben a magyar nyel? előadatik ugyan, a tannyelv azonban a német, a tanárok kilencztized része német, tudniillik Összesen 83 tanár között csak 7 magyar van. A ki csak egy kissé foglalkozott paedagogiai dolgokkal, vagy ha nem is foglalkozott vele, csak gondolkozott a tárgyról elfogulatlanul, az előtt nem szorul bizonyításra, hogy a 10—12 éves gyermek milyen fogékony minden benyomás iránt és arra nézve az sem szorul bizonyításra, hogy milyen nagy hatással bir maga a tannyelv a tanulóra. Á mely nyelven tanul a gyermek, hozzászokik ugyanazon a nyelven való gondolkodásra és a mely nemzet nyelvén gondolkozik, 1 annak eszmejárásához simul, annak eszméit sajátítja el, annak eszméit érti meg legjobban, azon nemzette] rokonszenvez, mintegy azon nemzetnek lesz fiává. Ha nehéz a nemzet ethnographiai értelemben vett fogalmának meghatározása és ha e tekintetben e fogalom meghatározásánál nem annyira a származást, mint inkább a nyelvet tekinti a tudomány ismertető jelnek, a politikai értelemben vett nemzet fogalmát csakis a nemzeti közérzületben kereshetjük, azon akaratban és ennek rendszerint ösztönszerű nyilvánulásában, hogy valamely nemzet tagjának tekintetni, ahhoz tartozónak elismertetni kívánunk, hogy ezen közérzületet nem annyira a származás, nem annyira a születés helye, mint a nevelés adja meg, ez sem szorul bizonyításra. És várhatjuk-e, hogy idegen tanárok vezetése alatt álló, idegen, névszerint német tannyelvű tanintézeteknél, melyekben a nevelés hatását az j egyénre még a katonai fegyelemre való szoktatás szüksége is fokozza s a hazánkból oda ke- { rülö ifjak hazafias, nemzeties magyar szellemben j fognak neveltetni; hihetjük-e, hogy bennük a nemzeti közérzület talán lappangó szikrája éles?;tetni fog s nem fog eloltatni, vagy legalább elaludni ? Azon föltevés pedig, hogy a tanintézetnek \ évenkint tíz hónapig tartó rendszeres, katonai szigorral és fegyelemmel kezelt paedagogiai befolyását a szülői háznál évenkint töltött néhány heti szünidő alatt lehessen ellensúlyozni, ez vajmi csekély vigasztalás, ha ugyan egyáltalán vigasztalás. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) És mi történik azokkal, pedig ilyenek is vannak, kik bármi oknál fogva még a szünidőket is az intézetben töltik? Lehetetlen más következtetésre jutni, mint arra, hogy a katonai nevelő intézetekben a dolog termeszeiénél ffogva uralkodó áramlat az oda kerülő magyar ifjakra is végzetesen fogja éreztetni hatását, kivetkőzteti nemzetiségükből és egyes kivételektől eltekintve, mert ilyenek is lesznek, de bizony ritkák a kivételek, a ki a katonai tanintézetekbe kerül és átmegy ezen iskolákon, az a magyarságra nézve rendszerint elveszett. Az általam fölhozottakra tehető azonban egy ellenvetés, hogy tudniillik a katonai pályánál a szakképzettség és fegyelmezettség a fődolog, a többi mind mellékes. Ezen ellenvetés ezáfolatára azonban magára a ministeri indokolásra hivatkozom, mely maga is utal a magyar elemnek a közös hadsereg körében való jelentőségére. De fölemlíthetem e helyen magának az igen tisztelt honvédelmi minister urnak egy alkalommal tett nyilatkozatát is. Midőn rövid idővel ez előtt a főrendiház bizottságában kérdést intéztem a honvédelmi minister úrhoz, hogy nem tartja-e szükségesnek a kezdeményezést azon irányban, hogy a magyar ménesbirtokokoií és méntelepeken levő közös hadsereg kötelékéhez tartozó és ennélfogva a közös hadügyminister alatt álló katonák a honvédség kötelékéből vett egyénekkel hely értesíttessenek, azon megnyugtató választ nyertem a minister úrtól, hogy ő ez irányban már tárgyalásokat is folytat a közös hadügymini sterrel, hogy t. i. a méneskarbeli katonák a honvédség kötelékéhez tartozzanak, mert ő sem tartja megfelelőnek, hogy az ország vagyona idegenek kezelésére legyen bizva, 8 ebben anomáliát lát; no már ha abban anomáliát lát a tisztelt minister ur, hogy az ország vagyonához tartozó csikók nevelésére idegenek ügyeljenek föl, csak azt csodálom, hogy nem veszi észre azon anomáliát, mely abban rejlik, hogy a magyar ifjúságnak a katonai pályára való nevelése kilencztizedrészben idegen elemekre legyen bizva. (Elénk helyeslés és tetszés a szélső halon.) Pedig egyszerűen lehetetlen, hogy idegenek magyar ifjakat ugy neveljenek, hogy azok a szó nemes értelmében hazafiaknak tekintsék magukat. Áz általános védkötelezettség egyik követelménye, hogy a hivatásszerű katona is, azon katona tudniillik, kinek a katonáskodás életczélja, honpolgárnak tekintse magát és a válaszfal katona és polgár között ne fokozíassék és ne tétessék a katona idegenné saját hazájában. Áz a panasz hangzik mindenfelől, annak jogosultságát elismerik mindenfelől pártkülönbség nélkül, hogy kevés a magyar tiszt és ezen akar segíteni e törvényjavaslat, de ugy, hogy 120 ifjút olyan tanintézetbe küld és neveltet ott állami költségen, a hol, megengedem ezt készséggel, képzett, müveit, fegyelemhez szoktatott lovagias katonát, de természetes, cs. kir. osztrák