Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-112

jjQ 112. országos ülés májas 26. 1882. résztől is, a melyre megadni törvényes kötelesség. Ez az igazságügyi minister okoskodása. A ki a közjogi törvényeket magyarázni szokta, a törvényhozónak intentiója szerint: szabad-e azt mondani, hogy azért, mert egy átalányöszszegről szóló javaslat törvénytelen alkatrészeket is foglal magában: inkább a törvény értelmén kell erőszakot tenni, nem pedig a törvénytelen alkatrészek kihagyásával átalakítani a javaslatot. Helyes-e az az okoskodás, mely azt mondja: mintsem az összekevert két alkatrész közt az is megtagadtassák, a mire a delegátió jogosítva volt, inkább szavaztassák meg az is, a mire nem volt jogosítva. Ez volt intentiója a törvényhozásnak, Deáknak és azoknak, a kik azon törvényt alkották, a kik oly szigorúan ügyeltek arra, hogy a hatáskör oly szigorúan megtartassák? Hiszen akkor minden bitorlás biztosítására elég volna, ha az, a mi bitorolva vétetik igénybe, a delegátió egy törvényes határozatával összeolvadva terjesztetik elő : szabad-e igy magyarázni a törvényt? És ha valaki ezt teszi, akkor mit jelent, ha ő egy kegyes szemforgatással azt mondja, hogy Magyarországnak a koronán kivül csak egy palládiuma van: ez a a törvényesség, hát nem üres szó-e ez? Ép oly kevéssé segít Hegedűs képviselő ur nyilatkozata, melylyel meg akarta a házat nyugtatni. 0 azt mondja: „A mint már idéztem, nincs veszély az ily praecedeusekben. Nem az alkotmányos hatalom körén kivül eső tényezőről van szó. Az ország egyik regnicolaris bizottsága követte el az állítólagos törvénysertést, stb., mely minden évben újból választatik, minden évben másként határozhat" .... Mi van ezen nyilatkozatban? Abban az van, hogy a képviselő ur, a ki a balközépnek hive volt és a delegátióban veszélyt látott Magyarországra, a melyről a hajdani balközépnek egyik vezére azt mondta, hogy mikor az meg lesz alkotva, a halálharang megkondul Magyarország önálíása felett, a ki, nem tudom hány vezérczikkben ezt folyvást bizonyítgatta és ma oly tökéletesen megtért, hogy neki a dolog nem veszélyes, akár mennyi hatáskört foglal el az a delegátió, azon felül a mi őt törvényesen megilleti! De még ezen elv mellett is, hogy ha az egyik alkotmányos tényező a másik alkotmányos tényezőnek elfoglalja hatáskörét, az sem oly nagyon veszélyes? hát kérdem: a kormány nem olyan tényező-e? Hát az sem veszélyes, ha ez a legislativától vagy a törvényhozás ettől foglal és bitorol hatásköröket ?! A bizottságok tagjai változnak: de a hatáskör marad, az állandó törvényre van építve s ha rend akar lenni az országban és az alkotmányban, ezen törvények állandó értelmezésére kell, hogy legyen építve! Vagy talán a képviselő nr, a ki oly nagy követeléssel lép fel az ellenzék nyilatkozatainak magyarázatánál, nem szokta megfontolni a maga szavát ? Különös vigasztalás, hogy a regnicolaris bizottság minden esztendőben újból választatik és minden esztendőben másként határozhat hatáskörére nézve? Tehát neki közömbös, hogy az idén ez tartozik a delegátiók hatásköréhez, a jövőben pedig az tartozik, neki nem fontos, egyszer a bizottság bitorol valamit az országgyűlés pénzmegajánlási jogköréből, másszor talán az országgyűlés a bizottságéból? Hát honnan magyarázható meg t. képviselőház, ez a vélekedés, melyet a minister uraknál, megmondom őszintén, nem találtam ? Én csak abból magyarázhatom, hogy a képviselő ur az elvek megtagadásának iskolájában nőtt fel {Ügy van! a bal- és szélső baloldalon) és ezen iskolából elhozta a közönyt, nemcsak korábbi elvei iránt és az iránt, a mit a delegátióban 1879-ben ő maga adott elő, o maga ajánlott és fogadtatott el; de egyáltalában a törvények megtartása iránt. (ügy van ! a bal- és szélső baloldalon.) Ez az t. ház és ezzel bevégeztem a hatáskörre vonatkozó érveimet; most engedje meg a t. ház, hogy áttérjek azon második kérdésre, a mely, mit őszintén sajnálok, a vita folyamában annyira elhomályosodott: hogy áttérjek a politikai kérdésre. (Halljuk!) A politikai kérdés abban áll, hogy az újabb időben a té kormánypárt tagjainak nyilatkozata szerint is, a melyet idéztem, tűrhetetlenné kezdett válni azon áldozat és a nyugtalanság, melyet a megszállott tartományok ügyének fejlődése okozott. Ez a hangulat nem maradt a házon kívüli közvélemény köreiben. Mutatkozott a delegátióban is. Az előkészítő bizottságban kifakadtak a tisztelt kormánypárt tagjai is. De elcsöndesedtek, legalább tetemesen csöndesebbekké váltak a nyilvános ülésben. Ók ott politika változtatást követeltek. Mi, az ellenzék, követeltünk a nyilvános ülésben világos nyilatkozatot a kormánytól a megszállási politika czélja és eszközei iránt, követeltük azt, hogy az a politika az ország anyagi erejével, politikai létérdekeivel összhangba hozassák; követeljük itt is ettől a kormánytól, mely a közössel solidáris, kívánjuk annak a nemzetnek nevében, a melynek mi képviselői vagyunk, annak a nemzetnek nevében, a melynek eszközeit, pénzét, vérét mi szavazzuk meg, mely a sorsa feletti őrködést reánk bizta, kívánjuk, adjon teljes és meguyugtató felvilágosítást. Egy nagy tény emelkedett ki ebből a nyugtalanságból é« ezt érzik uraim önök mind, mert átesillámlik ez az Önök beszédjein és ez a tény tény az, hogy önök nincsenek megnyugtatva »