Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.
Ülésnapok - 1881-108
108 országos ülés május 22 1882. 359 javaslatot abban az értelemben épen nem fogadhatom el. A kibontakozást, vagy kivonulási, a mi egyre megy, könnyű kimondani, de kérdem a t. képviselő urakat mind a két oldalról, hogy tehát ennek a kivonulásnak van-e valami concret eszméje, formája? Hogy ha a viszonyokat tekintjük, az én véleményem szerint itt csak két megoldási mód van, a melyre át lehet térni. És ez ugyanaz a megoldás, a mely akkor állott előttünk, mikor az occupátió megtörtént. Az egyik megoldás az, hogy t. i. megosztjuk a területet: adjuk egy részét Montenegrónak, másik részét Szerbiának. Én nem tudom, sokan vannak-e a házban, kik ezen megoldást nagyon kívánatosnak tartanák. Én részemről őszintén megvallom, hogy az ily megoldástól bizonyos körülmények közt és bizoüyos feltételek mellett nem iszonyodnám. De ebben a tekintetben a viszonyok most ugyanazok, minők voltak akkor és ez megoldásra aligha vezetne. A bosnyákok, bár a török hadseregnek legnagyobb része, majdnem az egész kivonult, fentartották a magok uralmát a szerbek ellen; ugy hogy a többszöri kisérlet daczára nem birták még Bjeliná-t sem, a mely az első város a Drináu túl, hatalmukba keríteni; azaz ; azon mohamedán elem, mely 450,000 főre megy, a saját állását három éven át védte a szerbek ellen. Most ezen solutiót gyakorlatilag véve, kérdem, mi lenne Szerbiának első teendője? Az, hogy Boszniát fegyveres erővel elfoglalná s ezen mohamedán elemet tökéletesen uralma alá hódítaná. Hogy mennyire lenne ez lehetséges, midőn a két elem majd nem egyenlő számban var, azt, ugy hiszem, nem igen szükséges megmagyarázni, főleg mert azt aligha lehetne várni, hogy más oldalról az egész mohamedán lakosság és az albánok az ily törekvést minden ellenállás, illetőleg segítség nélkül engednék érvényesülni. Mit idéznénk tehát elő ? Előidéznénk úgyszólván egy belharczot. Ez tehát most épen oly veszélyes situatió lenne, mint volt az előtt. Hogy ily belharcz Kelet-Rumeliában vagy Bulgáriában ki nem tört, annak oka, hogy az orosz háború alatt a mohamedán elemnek egy része erőszakosan kiirtatott, részint kivándorolt, ugy hogy a másik elemnek a mohamedán elem fölött olyan felsőbb sége van, hogy ennek a részéről minden ellenállás lehetetlen. Tehát ily solutió alkalmazását e perczben , legalább én lehetetlennek tartom. A másik solutió az úgynevezett autonómia megadása, mely ezen az oldalon is megpendítetett. Az autonómiára nézve ugyanezen nehézségek állanának be, mint a megosztásnál. Hogy ezen két néposztályt, mely százados ellentétben áll egymással s mely az agrárkérdés által még folytonosan sokkal erősebb ellentétbe jön, mint volt valaha, valami szabadabb intézményekkel képesek legyünk kibékíteni, ezt én lehetetlenségnek tartom. Ha mégis megtörténnék, hogy egy perezre bekövetkeznék a fegyvernyugvás, ezt csakhamar a taíud a két oldalról kitörő bar ez követné; egyik oldalon a mohamedánok állanának saját hitsorsosaik által támogattatva, a másik oldalon merj; a szerbek. Tehát nézetem szerint ez a megoldás is alig lehetséges. Ez volt a véleményem a helyzetről akkor, mikor az occupátióra szoroltunk és ez ma is. Ha tehát arról volna szó, hogy azon tartományokból kivonuljunk, én legalább azon combinátiót. a melylyel ez bizton most megtörténhetnék, nem látom. De én ezen határozati javaslatot, mely azt mondja, hogy menjünk ki Boszniából, már azért sem fogadhatom el, mert ez véleményem szerint semmi egyéb, mint a kislelkűség és kétségbeesés politikája. És én legalább az ilyen politikához nem akarnék járulni: veszélyes ezen politika minden államra nézve, de sokkal veszélyesebb az ránk nézve. Méltóztassék körülnézni és a térképre tekinteni, miért van, mint Polit és mások is említették, oly nagy ellenszenv ellenünk, melyet bár mit tegyünk, soha sem fogunk legyőzni ? Azért, mert beékeltük magunkat, útjában vagyunk sok mindenféle solutiónak és aspirátiónak. (Helyeslés jobbfelöl.) Törüljék ki Magyarországot és a magyar nemzetet és akkor ezen aspirátiókat, solutiókat, melyekről ezen áramlat szól, nagyon könnyen lehet létesíteni. Itt tehát ismét a t. ministerelnök urnak, a ki e tekintetben a lét kérdését említette meg, talán eléggé igazsága van. Én azonban azért, mert ezen ellentét létezik, nem desperálok. Ezen solutió kezdetéhez nekünk is hozzá kell járulni, de az eszméknek legelőbb tisztulni kell a másik oldalon, hogy ha ott az események által lassankint okulni fognak és át fogják látni, hogy az ilyen kis nemzetiségek, mint legnagyobb része azoknak, ilyen tömörült államok mellett magukat aligha fentarthatják függetlenül, a nélkül, hogy egyik, vagy másik nagyobb államra ne támaszkodjanak ; és hogy ezen támasz mindazokra, a kikről most szó van, Szerbia, Montenegróra stbire sokkal közelebb áll itt, mert van a másik oldalon egy sokkal nagyobb, lehet mondani, előrehaladottabb szorgalmas faj, a bolgár, mely az egész keleti részét a Balkán félszigetnek foglalja el, ugy hogy ennek ellenében hogy ha az ő saját nemzetiségüket ők is fenn akarják tartani, mert nem hiszem, hogy ők akár bolgár, akár muszka akarnának lenni, ezt sokkal jobban fogják találni egy oly államszervezetre támaszkodva, a mely épen ilyen kisebb nemzetiségekbői áll és a melynek egész jogléte abból áll, hogy ezen kisebb nemzetiségek létjogát lehetővé teszi és
