Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-107

330 107- országos május 20. 1882. állítani hasonló számú egyének más véleményét. És én határozottan állítom, hogy oly egyének közt, kik a jelenlegi kormánynak nem tartoznak hivei közé — e házon kivül — épen e tárgyra, a déli tartományok megszállására vonatkozólag hallottam már gyakran azt az ítéletet, hogy ezt az egyet jól tette a kormány s rendesen csak azt adták hozzá, hogy többet kellete volna még ez irányban termi. Hogy a kormány hívei közt még inkább találkozunk e nézettel : magában értetődik. Ha hát amaz közvélemén)', akkor ez is közvélemény. {Helyeslés jobbfelöl.) De ám vegyük, hogy a közvélemény nem definiálhatatlan valami, hogy az csakugyan létezik és kinyilatkoztatja magát : akkor is azt kérdem, hogy csalatkozhatlau-e az? nincs-e az kitéve tévedésnek? A római történetírók legnagyobbika Tacitus, ki a kor romlottságának legélesebb birája és ostorozója volt s kinek bizonyára elégséges indoka volt az emberek, a tömeg ítéletére hivatkozni a hatalom kezelői ellenében, azt mondja egy helyt : „Haud semper errat fáma" ; tehát csak annyit mer állítani, hogy nem mindig téved a közvélemény. A szélső baloldal azt hiszi, hogy sohasem téved. Bizonyára ki van téve ; és éti, ha valamely ténynek értéke felől meggy őződést akarnék magamnak szerezni a közvélemény újjmutaíása szerhit : mindenekelőtt szükségesnek tartanám megvizsgálni, hogy alkalmas-e az a tény arra, hogy a közvélemény szerint mérlegeljük? s hogy illetékes-e a közvélemény azon tény fölött biráskodni? S az illetékességet legkevésbé volnék hajlandó valaha elismerni a nagy politikai conceptiókra nézve, melyeknek nem mindenki által megközelíthető előzményeik vaunak s melyeknek czéljok a jövőre van irányozva s hatásuk a maga egész teljességében csak később nyilvánul. A közvélemény ellenben rendesen a napi, a pillanatnyi események benyomása alaít születik, azok szerint mérlegel meg mindent; futuri pavida, a jelen kényelmetlenségeit és szükségszerű áldozatait mindig hatványozott tényezőképen vonja be rögtönzött számításaiba s az ily tényezőkkel megzavarja az igazi eredményt. Ha a nép hallja, hogy fiai verőket ontják, fáradalmakkal küzdenek a megszállott tartományok kopár sziklái közt; ha látja, hogy szegény országunknak sok milliót kell fordítani Bosznia és Herczegoviua nyugalomban tartására, ez igaz, hogy tény, tény, mely érthetó'leg, a közvélemény előtt föífoghatólag beszél; de a jelen nyelvén beszél. Ha ellenben azt mondja valaki, hogy az occupatiónak messzebbre ható fontos ezéljai vannak, hogy a mostani vér- és pénzáldozatokkal jövendőbeli nagyobb áldozatoknak akarjuk elejét venni, hogy nagyobb élet- és vagyonveszteséget és magát a hazát fenyegető veszedelmet akarunk milyen lesz, hogy melyik pártnak, melyik nézetnek fog kedvezni, hogy kiket fog vádolni meggondolatlansággal, vagy a pártharezok gőzkörén túltekinteni nem akaró elfogultsággal : azt ma senki meg nem tudja mondani. Nem mondhatja meg senki, szóljon bár az eloquentiának azzal a hatalmával, az átható értelemnek azzal az erejével, a melylyel Szilágyi Dezső képviselő ur rajzolta e ténynek várható s szerinte okvetlenül bekövetkező eredményeit. Nagyobb szabású politikai tényeknek — pedig Bosznia occupátióját, akár jó, akár rósz értelemben magyarázzuk , mégis ilyennek kell tekinteni — horderejét a kezdet első nehézségei közt senki nem ítélheti meg biztonsággal, ha csak jós tehetsége nincs, a mi pedig a legnagyobb másnemű képességeknek sem szokott szükségképeiu járuléka lenni. Monarchiánk e politikai actióját, fejlődését jelen stádiumában bírálni lehet, elitélni könnyű, de megítélni még lehetetlenség. Mondhatja valaki szükséges és hasznos politikai lépésnek, nevezheti más valaki egész minőségében elhibázott és veszedelmes ténynek ; egyik véleményt sem lehet apodicticus okokkal bizonyítni, mert még egy be nem végzett, esak egy folyamatban levő cselekményt látunk magunk előtt; egyik Ítélet ellen sincs felebbezés, mert még annak ideje nem jött el; a tény szerLŐinek nem adható meg sem a fölmentés, sem az elmarasztalás nem mondható ki rajok, mert a döntő bíróság : a történelem még csak később fog összeülni. De a mi tisztelt ellenzékünk már most ki meri mondani s kimondja az elmarasztaló Ítéletet, részint a közvélemény, részint maguk az occupátiót megelőző, kisérő, és követő események alapján. A közvéleményre különösen a szélső baloldal szeret hivatkozni és arra szerintem nagyon sokat épít, midőn azt mondja, hogy a közvélemény eleitől fogva és azóta is mint fázisokat elitélte Bosznia occupátiójának tényét. De hát mi is tulajdonképen az a közvélemény? (Halljukl Halljukl a szélső baloldalon.) Erre is azt válaszolhatjuk a római classicus íróval, hogy multi quaerebant, pauci interpretati sünt. Az-e a közvélemény, a mit valakiről, vagy valamely kérdésről a lapok terjesztenek? Ezt nem ismerhetjük el; az még csak pártvélemény, mely igyekszik közvéleménynj^é válni, de nem az. (Igazi ügy van! jobhfeló'l.) Vagy annak az 50—60 embernek véleménye, a kiknek a törvényhozás termén kivül nézeteit hallani alkalmunk van? Vagy egy-egy városnak, vagy egy vidéknek véleménynyilvánítása, mikor tudjuk, hogy ott ismét csak néhány embernek véleménye az, mely nyilatkozik és érvényesül. Ez mind csak sokaknak véleménye, melylyel szembe lehet