Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-107

107. országos ülés áldozatba kerül és a pénzt jobban lehet másra j fordítani, lemondott e szép szigetekről, a melyek \ azután i863-ban Görögországhoz csatoltattak. És ugyan találkozott-e valaki, ki Angliára azt mondotta volna, hogy ez szégyen és megaláztatás, ellenkezőleg ez eljárás azt még inkább emelte. (Ugy van ! balfelöl.) A mi t. ház, a boszniai politikának állását illeti, legyenek egy kissé széjjeltekintők és ne mondják azt, mintha ezt csak a függetlenségi párt vagy általában az ellenzék nem akarná. Ez annyira behatolt a társadalom minden rétegébe, hogy én semmiféle testületet és tudományos irányt nem tudok, a mely ezt kivánná és ismét egy példával szolgálok, mely pár héttel ezelőtt történt. Egy tudományos gyűlés tartatott a földrajzi társaságban. Egy igen tudományos tanár, különben bölcsészet-tudor, ki a Balkán-félszigeten és keleten sokat utazott, dr. Havas Eezső, keleti útjáról szólva, kiterjeszkedett a boszniai és herczegovinai kérdésekre is, abban a társaságban, a hol nemcsak tudományos emberek, hanem, megvallom, kétharmadrészben ministeri hivatalnokok voltak jeleu,kimutatta, hogy Magyarország és Ausztria érdekében van, hogy ezen nyomorult országokból távozzék, melyeknek népét lefesté,hogy hányféle vallású és nemzetiségű, mily erkölcstelen s mily szegény, a hol Í000 emberre 30 ezer ember kell, hogy vele hadakozzék s a guerilla harczban oly jártas, hogy kipusztíthattam És az egész gyűlés egyhangú véleményével találkozott azon felállított tétele, hogy e politikát azonnal abba kell hagyni. (Helyeslés a szélső' balon.) De van még egy kérdés, a legnagyobb kérdés: hogy mi történjék e tartományokkal? Erre nézve, a mint tőlem telik — parva sapientiámmal — megmondom nézetemet. (Halljuk!) Ivánka Imre t. képviselő ur érvelésében nagy ugrás volt, mert rá akarta a függetlenségi pártra fogni, mintha ez a törököt onnan ki akarná küszöbölni. Ellenkezőleg, e párt azon nézetben van, hogy valamint kár volt a töröktől elvenni, ugy most is kár annak vissza nem adni. (Ugy van! a szélső haloldalon.) A második tétel az, hogy mi legyen akkor, ha a török nem fogadná el? (Nagy derültség.) Megvallom, hogy nehéznek tartom én is az állást. Miért tartom nehéznek ? Mert azt nem tagadhatom, hogy én mégis szeretném azt a 2—300 milliót megkapni és hogy ki lenne az, a ki azt megadná, azt nem tudom. (Általános derültség.) Hanem megvallom t. ház, hogy itt már nem tehetek egyebet, mint folyamodom a mi államférfiaink egyébként nem igen dicsőíthető diplomatájához. Ha ők akkor, mikor a mandátumot elfogadták, felültek — ez gyakran megesik a diplomatákon — (Élénk derültség) hát most mutassák meg, hogy értenek a fogásokhoz — a melyekhez érteniök kell — és sózzák oda a május 20. 1882. 357 nyakába valamely más államnak. (Általános helyeslés és élénk derültség.) Ha pedig ez nem sikerülne, mert hiszen a diplomatia; az exigentiák tudománya, akkor azt hiszem, elvtársaim egy nézetben vannak velem, hogy a roszat jobb eltávolítani, mint tovább is tartogatni. Akkor az első dolog az, hogy szabadulnunk kell, hogy mi a szabadulást akarjuk; a másik az, hogy a többit csinálja a diplomatia. (Derültség. Ugy van! a szélső balon.) Még egy észrevételem van, a mit ide tartozandónak gondolok és a mit pártállásomnál fogva elhallgathatónak nem tartok, t. i. hogy ezen egész bosnyák politikából két tanulság merül fel. Az egyik tanulság az, hogy az a közösügyi politika, a delegatió, milyen sok nehézségre vezet. Először, hogy nem lehet a miatt országgyűlést tartani, egy évben kétszer-háromszor is van delegatió; másodszor pedig, a mit ezen oldalról (mérsékelt ellenzék felé mutat) oly szépen előadtak, ugy, hogy engem meg is győztek, hogy a törvénynyel is visszaélés történt a delegatióban és hogy ez már kezdi absorbeálni az országgyűlés jogait s azokat magának tulajdonítja, utoljára egészen felemészti azt és végre Reichsrath is lesz belőle. A másik tanulság az, hogy mégis igaza van Washingtonnak, „Hogy az egyenes ut a legjobb politika". Ha azon egyenes utat, a melyet a függetlenségi párt követ, elfogadták volna és bele nem mentek volna Boszniába, akkor nem volna bosnyák kérdés és nem volna zavar, a mi utóbb is válságra vezet. Engedje meg a t. ház, hogy beszédemet azzal fejezzem be, hogy egy általános pillantást vessek, a mi különösen pénzügyi tekintetben szomorú jelen helyzetünkre. (Halljuk! a szélső balon.) Ha pénzügyi helyzetünket tekintjük, lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson, hogy egyszer volt remény, vagy legalább ezt a házat is biztatták azzal a reménynyel, hogy pénzügyeink rendeztetni fognak és az egyensúly helyre fog állíttatni. És ezt egy oly férfiú állította, a kihez igen mgy bizalom volt és az ország ezen bizalmat sokáig táplálta. Megfelelt-e azon férfiú, a ki ezért pártállását is megváltoztatta, ebbeli feladatának? Épen nem. És mikor ezt előhozzák és szemére vetik a dolgot, ő mindig az inventariumra szokott hivatkozni, azt mondja, hogy ő inventariumot és oly ürt talált, a melyet nem lehetett betöltenie; de a boszniai politikáról nem mondhatja, mert azt nem találta, hanem Ő inaugurálta. Most bizonyosan sokkal jobban állanának pénzügyeink, ha ez a boszniai politika nem lett volna. Ezt tehát tőle számon kell kérni, mert ennek a politikának ő volt a főoka. És mire fog ez vezetni, kivált a tegnapi beszédében mondottak után? Nem tudom, hogy lehet összeegyeztetni a pénzügyek sűlyegyenének helyreállítására vonat-