Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-106

106. országos filé* május 19. 1SS2. 315 kormány világosan ki nem mondhat, annak elmondására vállalkozik Jókai t. barátom, akkor is az történt, hogy a legvilágosabban tiltakozott a boszniai foglalás ideája ellen épen Jókai t. barátom. (Halljuk ! a szélső balon.) Azon ülés folyamán az ellenzéknek, mint ő monda, azon gyanúsításával szemben, hogy magyar kormány képes lesz azt a 60 milliót holmi boszniai oceupátióra felhasználni, az ő magas röptű phantasiájával folyamodott a negyvennyolezadiki országgyűlés egy rendkívül magasztos jelenetéhez. Előadta, hogy Julius 11-én, midőn az akkori pénzügyminister Kossuth Lajos (Éljenzés a szélső balon) 200,000 katona kiállítását s az arra szükséges 42 millió frtot kérte, mi történt; előadta, hogy akkor nem volt olyan ellenzék, mini a mai, mert felállt Nyáry Pál, az ellenzék vezére és Kossuth még be sero fejezhette indítványát, már oda kiáltotta; „Megadjuk!" s utánna az egész ház: „Megadjuk!" ugy, hogy Kossuthnak nem maradt más mondani valója, mint hogy: „Leborulok a nemzet nagysága előtt" és igy folytatja Jókai képviselő ur: „Mi történt alig pár héttel később ezen fenséges jelenet után ? Történt az, hogy az akkori ellenzék, mely e tekintetben, mondja ő, már hasonlított a maihoz, gyanúsítani kezdte Kossuth Lajost, hogy ő a kétszázezer katonát nem azért kérte, hogy a hazát megmentse, hanem hogy az osztrák tartományokat hódítsa meg és igázza le az osztrákok számára. Azt mondja: akkor Lombardia és Velencze volt a mai Bosznia. A tények bebizonyították, hogy Kossuthnak volt igaza és nem az ellenzéknek, mely ezzel gyanúsította. A boszniai occupátió is csupa gyanúsítás. S ime az a Jókai Mór, a ki akkor oly indignátióval fogadta az ellenzék ezen gyanúsítását és a ki phantasiájában elment azon erkölcsi merényletig, hogy egy színvonalra akarta állítani Tisza Kálmánt Kossuth Lajossal, (Élénk helyeslés és derültség balfelől) az a Jókai Mór jön ma, hogy megmentse a nemzetet, vagyis helyesebben szólva, megmentse a kormányt egy eszmével, melyet azonban ő csak érint, helyesebben szólva csak óhajt, neki nincs meg, meg akarja menteni egy eszmével, melyet ő a kormánytól kért. (Derültség a szélső baloldalon.) A kormány pedig készségesen a ministerelnök ur szájából sejteti a t. jobboldallal, hogy csakugyan lebeg a levegőben valami eszmeféle, hogy meglehet, hogy jövőre valami fog történni, a mi nem hasonlít ehhez a maihoz. T. ház! Már értjük ezt a politikát, eléggé gyakran tapasztaltuk önök részéről. A hányszor ezen ügyre pénz kellett, mindig más és más furfanghoz nyúltak. Kezdetben meg kellett szavazni a 60 milliót előre nem látható rendkívüli költségekre, sejtetve kéz alatt, hogy Oroszország ellen szükséges. Később ismét pénz kellett, mert i bent voltunk Boszniában. Azt mondták, hogy j miután bentvagyunk, igazgatni is kell, az igazgatásra pedig pénz kell, tehát kényszer helyzetben vagyunk, megadjuk. Kitört később a lázadás. Erre azt mondták, a katonai becsület van engagirozva, nem tehetjük ki katonáinkat hírnevük megcsorbításainak, tehát pénz kell. Megadatott. Most már a lázadás le van eerve és a kényszer lassankint szűnni kezd, de pénzre mégis szükség van és fentartva, hogy 3 hónap múlva újabb ürügy alatt fognak kérni, hogy ma meglegyen a pénz minden áron, mihez folyamodnak ? Azt mondják, adjátok meg ma; a mi a jövőt illeti, majd keresni fogok egy eszmét és ezen eszme fejében adjátok meg a 21 milliót. (Tetszés a. szélső baloldalon.) Tegnapi beszédében a ministerelnök ur azt monda, könnyű feladata vau az ellenzéknek, ő egy követett politikának hátrányait, terheit veszi elő, ezek kézzel fogható dolgok, ezeket bírálgatja, holott azt, hogy mi történt volna, ha más politika követtetik, kézzelfoghatókig bebizonyítani nem lehet; ez megint a kormánv helyzete. Hát engedelmet kérek, az már csakugyan nagyon furcsa logika. Engem a logika mindig az ellenkezőre tanít, hogy oly dolog bírálatában, mely létezik, nagyon óvatosan kell eljárni, mert hiszen csak létező tényekkel lehet az ellenkezőt bebizonyítani, hogy az ellenkező felel meg az igazságnak. Igazán könnyű feladat azt mondani, hogy sokkal rosszabb lett volna ez a politika s hogy ha ez vagy az nem történik, akkor nagy dolgok történtek volna; hiszen ily módon nincs az a rósz nyomorult politika a világon, a melyet védelmezni ne lehessea, (Ugy van', a, szélső balon.) mert mindig azt lehet mondani, igaz, hogy rossz, igen rósz a helyzet, de biztotosítlak benneteket, hogy sokkal rosszabb lett volna, ha más politikát követtek volna. (Derültség a, szélső balon.) Egyébiránt ez is egyike a ministerelnök ur fogásainak, melyek már veszték hatásukat e házban, megszoktuk már ezt mindnyájan. Emlékezhetünk, hogy a kiegyezések alatt is, mikor már kifogyott minden érvből, ahhoz folyamodott: hja, én nem hiszem, hogy a képviselő urak ott az ellenzéken hazafis águkkal meg tudták volna egyeztetni azt, a mi történt volna, ha én ezt a kiegyezést el nem fogadom. Igen természetes, hogy erre nincs válasz. A mai napon is Szilágyi Dezső t. barátommal szemben mit mondott a competentionális kérdés megvitatásának mindjárt kezdetén? Azt mondta, hogy ha ő akkor, illetőleg a kormány nem eszközli hamar a delegatiótól, hogy szavazza meg az összeget és hagyja, mig az az országgyűlés elé kerül, ő nem vállalta volna el a felelősséget, oly borzasztó dolgok történtek volna. Ugyan kérem, legyen szives egyszer reá mutatni azon 40*