Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-106

glQ 106. országos ülés is aggodalmakat keltett, mert látta, hogy ezen mozgalom hátamögött már akkor Oroszországnak százados törekvései vannak; látta azt, hogy ezen tartományokban a helyzetnek tovább nem ura, azon tartományokban t. i., a melyeknek aspirátióit egyenesen monarchiánk magatartása növelte nagygyá. Sajátságos valóban azon habozás, melyet monarchiánk azon időpontban, mely Szerbiának és Montenegrónak actióba lépésétől kezdve egészen Oroszország beavatkoz<4sáig terjed — tanúsított, mert én meg vagyok győződve, hogy ha monarchiánk a konstantinápolyi conferentia határozataihoz nem járul, ha e helyett, hogy a londoni jegyzőkönyvnek megállapodásait Konstantinápolyban elfogadásra sürgette, szorosan ragaszkodott volna a párisi szerződéshez, hogy ha — fel kell lennem, mert ellenkezőjét feltenni jogom nincs — monarchiánk Németországgal valóban oly jó viszonyban volt, mint aa állíttatik, akkor alig lehet kétség az iránt, hogy Oroszország nem lép actióba, alig lehet kétség az iránt, hogy Gorcsakoff herczegnek alkalom és mód nyilt volna azon álláspontra helyezkedni, hogy azt mondhassa, hogy Európa ügyeit védi akkor, midőn Törökország tagadó válasza következtében Európa érdekeinek és érzelmeinek megvalósítására vállalkozik akkor, midőn a keleti kérdés további folyamát a fegyverek élére állítá. {Igaz!) De t. ház, nem akarok e kérdéssel hosszasabban foglalkozni. {Halljuk! a szélső balon.) És ha a t. ház megengedi — miután Jókai Mór í. képviselő ur további beszédében erre is kiterjeszkedett — szükségesnek vélem én is egy pilbíntást vetni az akkori hazai viszonyokra. Mindenki emlékszik, hogy azon időben, midőu Oroszország actióba lépett, idehaza a közvéleményt lázas izgatottság lepte meg. A törvényhozásban egyik inferpellátió a másikat érte, egymásután irtak fel a törvényhatóságok, egymásután szólalt fel a sajtó — nem veszem ki a fél és egész hivatalos sajtót sem — melyek szintén török barátságot hirdettek; hasonlólag ez irányban mozogtak a népgyűlések is, melyek országszerte sűrűen tartattak, szóval a közvéleménynek mindazon orgánumai, melyek e fontos ügy iránt érdeklődtek, körülbelül két irányra voltak visszavezethetők. Az egyik irány volt az, mely perhorrescálta Törökország integritásának megbontását, a másik irány pedig, mely aggodalmait fejezte ki, hogy t. i. a monarchiának nincs más politikai czélja, mint a szóban lévő tartományok occupatiója. Es ezzel szemben idehaza a kormányeliiök ur ismételt nyilatkozatai, •— melyeket, őszintén megvallom, nem akarok szó szerint idézni, mert nem is kutattam, mert reám nézve igen szomorítóan hat, ha a kormányelnök urnak különböző időkben tett különféle nyilatkozatait s azok ellentétes voltát hallom május 19. 1882. vagy olvasom, mert azokban a politikai erkölcsök szomorú hanyatlását látom; {ügy van! ügy van! a bal- és a szélső baloldalon) mondom, én ezen nyilatkozatokat szó szerint idézni nem akarom — mit hirdettek? hivatkozom mindenkire a házban, ki akkor annak tagja volt, hogy a kormányelnök urnak minden időbeni nyilatkozatai az ellenzék padjairól jött azon sűrű felszólalásokkal szemben, melyek perhorreseálíák a török birodalom megsemmisítésére irányuló politikát és a boszniai occupätionális politikát — mondom —a minisierelnök ur magatartása és nyilatkozata, nem részint beleegyező hallgatás volt-e? De midőn a házban minden oldalról sűrűen és élénk aggodalmak nyilvánultak és a kormány ezen aggodalmakkal szemben nem hallgathatott, mit mondott? nem mondotta, hogy ne áltassuk magunkat, hanem akkor jelentette ki azon általános helyesléssel találkozó formulát, hogy: „A monarchia czélja az, hogy keleten a hatalmi és birtoklási viszonyok ne változzanak". Ha ezeket látjuk, olvassuk és visszaemlékezünk a 60 milliónyi hitelnek megszavazására a delegatióban, hol keresve keresték azon formulát, mely megóvja ezen monarchiát az ellen, hogy a megszavazott 60 millió kizárólag az occupatió ezéljára fordittatik, ha elolvassuk Falk Miksa képviselő ur beszédét, a ki egyenesen kizártnak tartotta az occupätionális politikát, ha elolvassuk a sajtó azon időbeli nyilatkozatait: nem hiszem, hogy állítani merje valaki, hogy a kormányról más politika lett volna feltehető, mint az, mely az occupatiót elítéli és mely a monarchia érdekeit Törökország fenmaradásában keresi. Ezek azok, melyek után merem állítani, hogy nem volt őszinte azon politika, a mely követtetett és szemben a nemzet majdnem egyhangúlag nyilvánuló akaratával, a monarchia keleti politikáját mégis oda vezette, hogy most már nemcsak az occupatió, de egyenesen az annexió utján vagyunk, {ügy van! ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Az egyszer bizonyos t. ház, hogy ez őszinte politika nem volt, de hogy nem volt, nekem arra még egy más adatom is van és ez azon magatartás, a melyet t. képviselőtársam az akkori pénzügyminister Széll Kálmán ezen állapottal szemben tanúsított. T. képviselőtársam legjobban tudja, hogy a nemzetnek, a melynek bizalmából a pénzügyministeri tárczát birta, adós még azon válaszszák hogy felfedje okait annak, hogy miért hagyta ott a kormánypadokat azon időben, mikor az occupatió létre jött, miért hagyta ott jelesen akkor, midőn az occupatió előkészítésében, nem mondom, résztvetí, mert a körülményeket nem ismerem, de a kormányban benne volt. Addig, mig erre vonatkozólag tőle, mint illetékes helyről fölvilágosítást nem kapunk, az én véges eszem semmi más okot felfedezni