Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-106

106. országos ülés május 19. 1882. 295 ismeretlen adónemeket, mert nem akarják saját gyermeküket besoroztatni a közös hadseregbe; (JJgy van! a szélső baloldalon) mert ragaszkodva szülőföldjükhöz, mely nékik minden sziklás terméketlensége daczára is épen oly kedves, mint nekünk a mi szülőhazánk, mert oít éltek apáik, ott véreztek el a függetlenség harczában, ott akarnak ők is elvérezni; inkább, mintsem idegen államok rabszolgái legyenek, önvédelmükre s jogaik megvédésére fegyvert ragadnak, azért akasztófával és golyóval büntettessenek, (ügy van! a szélső balfelŐl.) Az ily leigázás s Haynaui politikát és annak következményeit mi t. képviselőház, a keresztény humanismussal ellenkezőnek tartjuk és mint a kik magunk is függetlenségre, önállóságra törekszünk, azt, hogy egy önállóságra, függetlenségre törekvő nemzet leigáztassék, nem tartjuk másnak, mint barbár vandalismusnak. (Helyeslés a szélső balon.) Tiltakoztunk és tiltakozunk folyvást t. ház, ezen kalandos rabló-politika ellen. Ki is fejeztük nézeteinker, hogy a magyar hadsereg azonnal vonattassék onnan vissza, mert nekünk ily ezélokra sem vérünk, sem pénzünk nincsen. Mi tiltakoztunk ezen politika ellen, mert nem akarjuk az úgyis reánk aggódva néző és minden alkalmat felhasználó belelíenségeink számát szaporítani és nevelni. Ám foglalja el és tartsa megszállva azon tartományokat az osztrák kormány, ha ő neki tetszik, ám ontassa oít az osztrák hadsereg vérét, ám pazarolja el millió számra pénzét, ám fitogtasson nagyhatalmi állást negélyző fennhéjázást tüzzel-vassal folytatott civilizálására; mi ezen kedvtelésében zavarni nem fogjuk, de ne kivánja tőlünk, hogy mi osztozzunk ezen fennhéjázó és nagyhatalmú állást fitogtató politikában, mert ezen kalandos politikára nekünk egy fillérünk, egy csepp vérünk nincsen. (Helyeslés a szélső balon.) De tiltakoztunk azért is, mert nemzetünk érdekeinek egyenes megsértésével űzetik a politika. T- ház! Február hóban, midőn a kormány 8 millió póthitelt kért a háztól ezen bosnyák politika költségeinek fedezésére, mi tiltakoztunk ellene, elmondtuk, hogy hiszen azon összeg már elköltetett, az nem lesz elég az ottani felkelők leverésére és a mozgalom elnyomására, majd ismét előállanak újabb és nagyobb összeg követelésével ; ne ámítson bennünket a kormány, ne ámítsa a nemzetet, hisz azok a katona urak, kiknek kezébe adatik az a pénz, nem sokat törődnek azzal, ha a pénz a népeknek keserves adófilléreiből kerül ki, vagy talán újabban felvett kölcsönből, ők bőkezűen költenek és fognak elpazarolni még több milliókat is. Akkor a kormány és kormányt támogató többség tagadta azt. Azonban alig múlt el egy hónap t. ház, már márczius végén nem titkolhatta el többé, hogy ismét újabb áldozatokra, 23 millióra van szükség ezen káros politika folytatására és ime jelenleg a szőnyegen levői törvényjavaslat szerint 21.700,000 frtnyi újabb áldozat követeltetik, — akkor t. ház, mikor nekünk saját belügyeink rendezésére, saját pénzügyeink rendezésére, saját magunk bajainak enyhítésére nincsen egyetlen egy árva fillér. Nem örülünk neki tisztelt ház, hogy jövendölésünk, fájdalom nagyon is beteljesedett. Annyira belevitetett a mi kormányunk is a hadi dicsőségét Bosznia és Herczegovina elfoglalásában kereső soldateska g kamarilla által, a melynek ő ma már csak végrehajtó cancellárja és expositurája s annyira belefásult ezen politikába, hogy egész cynismussal dobja oda nemzete vérét s vagyonát annak védelmére s hagyja ez által tönkre juttatni hazánkat s nemzetünket akkor, midőn nemcsak fiaink s testvéreink minden csepp vérére szükségünk van, de oly nyomorult anyagi helyzetben vagyunk, hogy a mindennapi legszükségesebbekre sincs meg a kikerülhetlen költségünk és saját helyzetünkön, belügyeinken nem vagyunk képesek legkisebbet sem javítani. T. ház! Mindenfelől, minden téren, mindenütt csak jajt, csak panaszt hallunk a nemzet ajkáról. Ha kilnn járunk kerületeinkben vagy szerteszéjjel az országban, bizon, ajkunkra vehetjük mi is a nagy költőnek Bánkbán szájába adott szavait: „Bejártam az országot és mindenütt csak elbúsúlást találtam" és nem tudunk segíteni. Az ő bajuk az ő szükségük s szenvedésük enyhítésére nincsen kormányunknak egyetlen árva fillére sem, míg idegen érdekekért, a kalandos boszniai politikáért 80 milliót dobott már ki. Ha egyes szerencsétlen embertársunk tűz vagy viz által elpusztult község segélyezésére, templomok, iskolák javítására, belügyeink rendezésére, igazságszolgáltatásuk és közigazgatásunk javítására, beruházásokra s több effélére kérünk a kormánytól némi segélyt, ha újabb iskolák építésére évenként — miként a legközelebb tárgyalt költségvetés alkalmával is történt — csak 100 ezer forintot kivánunk a költségvetésbe felvétetni, akkor a kormány által hidegen elutasittatunk, mert ily ezélokra, ily bagatell kis ügyek elintézésére nincs pénzünk. Nincs pénzünk akkor, midőn daczára annak, hogy a nemzet direct és indirect adója ma már az elviselhetetlenségig felfokozódott, midőn azok a legnagyobb szigorral hajtatnak be, daczára annak, hogy az államnak eddig mindig sértetlenül megőrzött tőke-vagyona ma már évenként 5—6 millió értékben adatik el és mindaz kevés már, mert évenkint 40— 50 millió forintra emelkedik az állam deficitje, mert miadezt fölemészti, sőt kevés is a majdnem i millió főre menő állandó hadsereg föntartására