Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.
Ülésnapok - 1881-105
105. országos ülés májns 17 1882. 285 megmozdulására vezettek. Hiszen a ministerelnök urnak tudni kellett volna ezt — ha ugyan előre adták tudtára, nem csak utólag szokás szerint — és nem akad e házban egyetlen ember, a ki komolyan elhinné, hogy azért, mert Boszniát oceupáltuk és mert Boszniában állunk, a keleti kérdés kitörését azon számtalan területeken és azon nagy kiterjedésű erjedési anyagokban megakadályozzuk. Vagy azt mondja, hogy, mert ott állunk, megakadályozzuk, hogy a láng határaink közé ne jöjjön. Ez azt jelenti, hogy a határainkon belül levő elemek fel ne lázadjanak, azért vagyunk Boszniában. Kit ért ezen elemek alatt a ministerelnök ur? Mást nem érthet, mint a határainkon lévő elemeket, a délszlávokat. Mikor az egész keleti kérdés forrongásban volt, mikor Szerbiában folyt a harcz, mikor Bulgáriában volt a lázadás, akkor ezek az ellemek forongtak-e, fellázadtak-e ? Ha pedig nem tették, tegyük fel, mely elemek lennének azok, a melyek lázadással fenyegetnek? És vájjon jobban féken tartjuk-e őket, ha oly tartományokkal hozzuk őket összeköttetésbe, melyekkel csak a lázadó elemeket szaporítjuk? Az egyszerű gondolkozás ellent mond az ilyen állításnak. A ministerelnök ur másik indoka, másik rémítgetője az, (Halljuk!) azt mondja, ha azon politika követtetnék, melyet némelyek ajánlanak, hogy az oceupált tartományokat egyszerre hagyjuk oda, az megingatná a hatalmunkban való hitet és bizalmat, nem a nagyhatalmi állásnak lenne vége, hanem a létnek kérdése vettetnék föl és előállana a nagy bomlás, melyben csak a magyar államnak és csak a magyar fajnak jövője bizonytalan. T. ház! Mindenekelőtt megjegyzem, hogy azt, hogy azon tartományok rögtön hagyassanak el, itt a házban tudtommal senki sem mondta. Sőt igenis, már a múlt hitel megszavazása alkalmával én, de többen is, kifejtettem azon okot, hogy miért tartom lehetetlennek és politikailag hibának azon kívánság felállítását is, hogy azon tartományokat rögtön hagyjuk oda. De azt aztán az állitások legmerészebbikének nevezem, azt mondani, hogy a boszniai occupatióban a monarchia fentartásának sarkpontja van, hogy ha kijönnénk Boszniából, a létkérdés vettetnék fel, ha kijönnénk Boszniából, előállana a nagy bomlás és ebben a magyar faj jövője bizonytalan. Szörnyű rangra emelkedett ez a boszniai occupatió. (Derültség halfelol.) Mikor megtörtént, akkor azzal ajánlották, hogy Dalmáczia biztosítására szükséges, majd Trieszt, majd Fiume biztosítására tartották szükségesnek — a forgó toronynyal csak Jókai Mór t. képviselő ur elégedett meg — (Derültség.) ma a monarchia ékkövének akarják tekinteni; ha pedig e nagy szavakkal csak azt akarja a t. ministerelnök ur mondani, hogy a monarchiának hatalmi prestigéje kevesbedik a keleten, pedig arra a hatalmi p restigére szükség van, akkor ezt már mi is mondtuk s akkor vele teljesen egyetértek; de a hatalmi prestige csorbítása és a létkérdés felvetése közt óriási különbség van. Mi nem akarjuk a hatalmi prestiget megcsorbítani, nem akarunk rögtöni kivonulást, mi első sorban követeljük azt, hogy ezen megszállási politika, az országnak igazi létérdekeivel és anyagi erejével hozassék összhangzásba. (Zajos helyeslés halfelol.) Ha ezt nem tudják tenni, az esetben — még pedig már az első is hozzá tartozik — minden körülmények közt kibonyolódásí politikát követelünk az occupatióbóL (ügy van! balfelöl.) A mit a t. kormány folytat, az annexionális politika, csak nem vallja be, nekünk pedig kibonyolódásí politika kell az occupationális politikából. Erre számos módozat van. Tudjak, hogy ezt nem lehet rögtön eszközölni s a monarchia állásának és hatalmi érdekeinek minden csorbítása nélkül kívánjuk ezt s meg vagyok győződve, hogy mind az a reális érdek, a minek biztosítására az annexió szükségét hirdetik, az annesió nélkül is teljesen elérhető, ha azt komolyan keresik, ha ezt tűzik ki czélul és erre használják fel az esélyeket és eszközöket. (Élénk helyeslés balfelb'l.) Kénytelenek vagyunk és kötelességünk ezt a követelést a kormánynyal szemben felállítani; nem tűrhetjük azt, hogy vakon, be nem vallva, de tényleg annexionális politika folytattassék, eljött az idő, hogy a ház mondja ki nyiltan, hogy kívánja a kibonyolódásí az occupatióból, nem a rögtöni kivonulást, de a fokozatos kibonyolódásí és eljött az idő, hogy a ház ezt ne csak kimondja, hanem tetteivel tanúsítsa és minden hatalmával oda kényszerítse a kormányt, hogy e politikának érvényt szerezzen. (Zajos helyeslés balfelől.) Es itt t. ház, visszatérek oda, a honnan kiindultam. Azért is szükséges az, hogy önök megóvják a boszniai ügybea a törvényes pénzajánlati határozathozatalt, hogy semmi eszközt ne adjanak ki kezükből arra, hogy a kormány annak a politikának a követésére, a melyet helyesnek és követendőnek tartanak, rá is kényszeríttessék. Ezért én azt indítványozom, hogy két határozatot hozzon a t. ház. Az egyik határozatban mondja ki, hogy elveti a fedezetről szóló törvényjavaslatot azért, mert az oly alkatrészeket foglal magában, a melyek feletti határozathozatal ezen országgyűlés jogkörébe tartozik. Ez a határozati javaslat következőkép hangzik: „Határozza el a ház, hogy a 183. számú törvényjavaslatot az 1882. évi rendkívüli hadiköltségek fedezéséről, miután az abban foglalt összeg tetemes
