Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.
Ülésnapok - 1881-105
280 105. orseágos ülés május 17. 18<?2. rendezését — melytől összes beifejlődésünk, anynyi nagy nemzeti czéljaink függenek -— lehetetlenné teszi. Ma t. ház, a harmadik hitel kéretik: először 6VÍ millió kéretett, azután jött a 8 millió, ma meg majdnem 22 millió kívántatik; és e hitel csak október végéig terjed; még ez évben a negyedik hitellel fognak jönni és fognak jönni ujabb hitellel ä következő években, melyek nagyon fognak hasonlítani a jelenlegihez. Midőn önök feliratukban kimondották és midőn a kormány e felirat alapján megalakult, azok, kik a kormány politikáját helyeslették egy meggyőződést mondottak ki, azt t. i., hogy az oecupátiót csak azon reményben és csak addig tartják elfogadhatónak, mig az becsesebb és magasabb nemzeti érdekeink sárelme nélkül fentartható. Mert külömben mit jelentett volna azon biztos remény és azon mellőzhetetlen várakozás kifejezése, hogy a fejedelem és kormány utat fognak találni arra, hogy e két nemzeti érdek veszélyeztetése elhárittassék, (Helyeslés balfelöl.) És azon kormány, mely e felirat alapján vállalta el a kormányzást, a legünnepélyesebben, ha általában valamely tettét komolyan lehet venni, a legünnepélyesebben átvállalta azon kötelezettséget, hogy ezen várakozásnak, ezen feltételnek, melyhez a többség az oecupatio elfogadását kötötte, megfog felelni, (ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ezt a kormány azután időközben nyilatkozataival meg is erősítette. Megerősítette számtalan izben a pénzügyminister ur. Egy izben, midőn Falk Miksa képviselő urnak a függő adósságok conversiója iránt feleletet adott. Más izben budgetbeszédében, midőn azon hiú ábrándnak és reménynek adta oda magát, bogy a hadügyi költségvetés a boszniai terhekkel együtt, eddigi mértékét] túl 1880-ban és a következő években nem fog emelkedni. De megerősítette ezt a trónbeszéd is, melylyel ezen országgyűlés megnyittatott, mert külömben mi értelme volna, a trón magasságából constatálni „az államháztartásban helyre állott rendet", melyet veszélyeztetni nem szabad. T. ház, ha önök ezt oly mellőzhetetlen, a megszállás politikája felett álló nemzeti érdeknek tekintve, összemérik azon politikával, mely ezen hitelre vezetett: akkor önöknek az occupationális politikára nézve a következtetést is le kell vonniok és ennek a tanúságnak érvényt szerezniök. Hogy megítélhessék azon politikát, akkor tájékozva kell lennünk okairól a lázadásnak. Miért vált szükségessé e pacifikátió? És nem szabad azon kérdésnél megnyugodnunk, hogy mibe kerül fegyveres elnyomása a lázadásnak, hanem azt is fel kell vetnünk, hogy miként fogja összhangba hozni a kormány az ottani megszállást maga a többség által i'elebbvalónak elismert becses nemzeti érdekekkel? Ha önök az okokat vizsgálják meg, a melyekből a közös ministerium állítása szerint a lázadás keletkezett, egy megdöbbentő eredményre fognak jönni. (Halljuk ! Halljuk !) Azt mondja a közös kormány, az okok a következők : a népesség minden részében általános az ellenszenv a monarchia uralma iránt és pedig oly ellenszenv, a mely a népességnek és az ottani hivatalos Boszniának teljes elválasztására vezetett. Még be sem érkezett az utolsó hivatalos jelentés arról, hogy az újonezozás minden nagyobb zavarok nélkül fog lefolyni Boszniában, a lázadás már is kitört. A közös kormánynak minden előterjesztése, a melyet önök kezükbe vesznek, e három hitel alkalmával egy változatlan alkatelemet tartalmaz, azt t. L, hogy rosszabbra fordult a dolog, mint a hogy várták. Felhozzák, hogy azon lakosságnak keresztény, óhitű része, melynek a monarchia számlájára földet akar ajándékozói Dárday képviselő ur, {Derültség balfelöl) vonzódik a szomszéd kis államokhoz, különösen Montenegróhoz és hogy ezen vonzalom viszonoztatik a íulsó határon. Felhozzák azt, hogy a monarchia administratiója által megállapított rend gyűlöletes azon nép előtt; hogy az adók gyűlöletesek és hogy az újonezozás az, a mely a legnagyobb elkeseredést szülte. A véderőről szóló rendeletnek a kihirdetése az, a melyet mi annak idejében jogainkat sértőnek, politikailag súlyos hibának neveztünk, a melyet a ministerelnök ur Bécsben a közös ügyi bizottságban és itt védelmezett és a melyet most a közösü»>yi bizottságban a kormánypártnak tagjai, élükön gr. Andrássy Gyulával végzetes politikai hibának nyilvánított, {ügy van! ügy van! balfelöl.) Mindezek együttvéve és sok más okozták a lázadást, (ügy van! balfelöl.) Már most t. ház, hogy megítélhessük, hogy mi lesz sorsa e megszállásnak, a legelső az, hogy vizsgáljuk, maradandók-e ezen okok, mert tudjuk, hogy a hadsereg minő sikert arat; tudjuk, hogy igazi értelmében lázadás leveréséről nincs szó, hogy a hadsereg ott, daczára annak, hogy oly számra növesztettük, hogy kétszerte több katonát tartunk ott, mint a mennyi az általános védkötelezettség szerint fegyverfogható népessége van Boszniának, hogy a katonaság egy részét tartani kell arra, hogy fel ne lázadjanak, másik részét pedig arra, hogy tiz, húszszoros erővel a szétrobbantott rabló lázadók üldöztessenek. Vizsgáljuk tehát meg, hogy ez az állapot meg fog-e szűnni ? Kérdeztük a közös kormányt, kérdezzük itt a magyar kormányt: minő intézkedéseket helyeznek kilátásba, nem csak hogy a lázadás elnyomassák, mert ez helyes, hanem hogy pacificáltassék is azon tartomány ? Minő intézkedéseket tesznek, hogy ezen óriási áldozatok az