Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-104

104. országos ülés májas 16. 1882. 265 méltán csodálkozhatna ezen; de mi tudjuk, hogy a miiiister nr tacticájához tartozik az ily olcsó dicsőség, hajhászat. Igen jól tudja a minister nr, hogy még az ő rideg valója is képes a lelkesedésnek némi szikráját felgyújtani, a midőn a nemzetiségi túlkapásokat ostorozza. Polit képviselő ur beszédének azon részét, a mi Boszniára és a keleti viszonyokra vonatkozott, nagyjában helyeslem és helyeselnünk kel], mert a helyes magyar politika követelménye az, hogy keleti szomszédainkat igyekezzünk barátainkká tenni s otromba politika által ne kergessük a muszka karjaiba. Egyetértek vele abban is, hogy független államocskák alakulása legbiztosabb garantiája a mi keleti befolyásunknak, mert az ilyenek irtóznak a minden szabadságot kiirtó, a minden keze ügyébe eső népet elnyelő muszka telhetlenségtől s természetszerűleg arra vannak utalva, hogy reánk támaszkodjanak, hogy szabadságuk és önállóságuk garantiáját nálunk keressék, hogy az alkotmányos kormányzatot s ezzel járó művelődést elsajátítsák. Polit képviselőtársam beszédének e része igen szép és emelkedett volt; nagy kár, hogy abba a mi nemzetiségeink képzelt elnyomatását, sőt még szász szomszédaink hetes nyulharczát is belevegyítette; mert ez által elrontotta, a mit épített, s a ministerelnök urnak olcsó babért szerzett. Én a kormányban nem azt rosszallom, hogy a muszka zsoldban levő pánszláv és dacoromán agitátorokat és deákokat üldözteti, hanem azt, hogy ezek ellen nagyobb szigort nem fejt ki s nemzetünk nyilt gyalázóit, Schulverein-f elbúj tógatóit s a magyar állameszme elbizakodott megtámadóit szabad lábon hagyja. Ha tehát e tekintetben a ministerelnök helyreigazítását helyeselni vagyok is kénytelen, nem tehetem, hogy a bosnyák politika igazolására felhozott álérveit valódi értékükre le ne szállítsam. [Halljuk! a szélső haloldalon.) Ministerelnök ur, Polit azon vádjára, hogy Becsesei szemben nem fejt ki a kormány kellő erélyt s hogy nem meri megmondani, a mit a magyar nép akar, azt felelte, hogy nem tudhatjuk a kifejtett erély mérvét és hogy megmondja, de nem azt, a mit Polit vagy mások, hanem azt a mit a kormány akar. Igaz, hogy azt, a mit a ministerelnök ur ott kifőz, nem tudjuk, azt azonban szomorúan tapasztaljuk, hogy azt teszi, a mit a hadügyér parancsol. Másrészről én azt tartom, hogy alkotmányos országban a kormány nem akarhat mást, mint a nemzet; hogy pedig a kormány Boszniát érdeklőleg a nemzet akaratával homlokegyenest jár el, az kétségtelen. (L'gy van! a szélső baloldalon.) Eötvös barátom azon állítását, miszerint a Boszniára pazarolt első 60 milliót Erdély erődíKÉPVH. HAPLÓ. 1881—84. V. KÖTET. tése czímén szavaztatta meg a kormány, tagadja a ministerelnök ur. Igaz, hogy nem kizárólag erre, hanem a muszka elleni állásfoglalás és védelmi szervezkedés czímén kérték, mert tudták, hogy ez népszerű, de a hogy a pénzt megkapták, azonnal elköltötték esztelenül Boszniára. No valljuk be. az igazat, nem egészen, mert az ojtozi szoros erősítésére is fordítottak abból 14,000 frtot. Azt mondja a ministerelnök ur, hogy a boszniai hadjáratok eredményét nem lehet ugyan kézzelfoghatólag bizonyítani; de kétségtelen, hogy az nagy bajokat hárított el. Ilyeneket mondhat a minister ur gyermekeknek, de meglett emberek azt el nem hiszik; hisz azt senki józan észszel fel nem teheti, hogv azok a szegény bosnyákok, vagy a nekik menhelyet adó s őket titokban segítő Montenegró reánk tört volna, sőt csak egy puskát is ellenünk elsütött volna, ha mi álnokul, hadizenet nélkül reájuk nem rontunk s önvédelemre nem kényszerítjük. Azok hazájukon kivül nagyon ártatlan népecskék, a hódítás, terjeszkedés vágya nem nyugtalanítja, ők csak szikláik között veszélyesek s mi oda rohantunk esztelenül s a nagyobb bajt az által idéztük elő, hogy a bosnyák invasió által egy muszka invasió utait előkészítettük. (Igaz! a szélső' baloldalon.) Azt mondja továbbá a t. ministerelnök ur, hogy e helyen állam csak ugy állhat fenn, ha a hatalom prestigejét megtartja; hogy a Boszniából való kivonulás megingatná a hatalmunkba vetett hitet s végre, hogy veszve volnánk, ha önbizalmunkat megingatni engednők. T. ház, én azt hiszem, hogy azon körülmény, miszerint 80,000 emberrel hónapokon át nem tudott a mi hadvezényletünk néhány ezer rongyos bosnyákot (Derültség) engedelmességre szorítani, sokkal inkább megingatja a mi hatalmunkba vetett hitet, mint bármi egyéb. Aztán önbizalmunkat ki ingatja meg, ha nem a kormány, a mely a meghunyászkodást egészen a szolgaságig vitte; a kormány, mely maga és hivatalos közlönyei által folyton azt hirdeti, hogy gyengék vagyunk az önállóságra ; hogy Ausztria támogatása nélkül megállani nem tudunk; hogy mindig és mindenben engednünk kell a mi erősebb szövetségesünknek. Avagy nem önök ölik ki mesterkélten az önbizalmat a nemzet kebléből? a midőn folyton a resignatió tanát hirdetik, a midőn a nemzetet a pénze és védereje felett való rendelkezés jogától megfosztják ; a midőn a soldateska önkényének dobják oda könnyű játékszerül s besodortatni engedik a hódítás végzetszerű kalandjaiba. Bármely országra nézve is a boszniai foglalás danausi ajándék lett volna, sokszorosan veszélyes egy pénzügyileg tönkretett oly országra, 34