Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.
Ülésnapok - 1881-104
104. országos ülés május 16. 18S2, űjgj; baloldalon.) Deák Ferencz, midőn az 1867: XII. t.-cz.-et készítették, szigorúan körülirta, megjelölte, hogy a delegátiók körébe mik tartoznak; megíelölte azért, hogy a delegátiók hatalma tál ne terjeszkedjék. De önök boszniai közigazgatásának ellenőrzését, a boszniai ügyeket is bevonták a delegátiók hatáskörébe s kiterjesztették annak hatalmát, hogy ha ez tovább igy megy, akkor maholnap azt veszsziik észre, hogy Magyarország parlamentje olyan lesz, mint a Lajthán túl akármelyik tartományi gyűlés, a delegátiók kinövik magukat úgynevezett central parlamentté, ott fognak majd Magyarország és Ausztria felett mindenben intézkedni. Valósulni fog Schmeriingnek és Bachnak azon régi eszményképe, hogy Magyarország és Ausztria egy centralparlamentben tanácskozzanak, ha mondom, önök évről évre a delegátió hatáskörét kiterjesztik, a boszniai várak, erősségekre szükséges költségeket is a delegátió hatáskőrébe vonják és azt kívánják, hogy a delegátió eljárásának bírálata nélkül egyszerűen itt csak a fedezetről gondoskodjuk. Kár volt t. ház, a ministerelnök urnak és n volt külügyminister gróf Andrássy Gyulának 1863-ban a szebeni tartomány gyűlés alkalmából Erdélybe jönni, mini Magyarország küldöttei, hogy az akkori bécsi kormány akaratát megakadályozzák, hogy a monarchiában egy centralparlanaent legyen. A bécsi kormány e végből Erdélyt akarta legelőbb bevinni a szebeui országgyűlésre és azután az ausztriai centralparlamentbe, de ezen szándék meghiúsult az erdélyi magyarság hazafiságán. Későn érkeztek a küldettek, mivel már akkor elhatározták az erdélyi magyarság képviselői, hogy nem mennek be a tartomáuygyülésbe és ime önök most mindent elköTetnek a ministerelnökkel, hogy egy szép reggel arre ébredjünk fel, hogy Magyarország összes érdekei felett egy centralparlamentben tanácskoznak. (ügy van ! a bal- és szélsőbalon.) Az ó-conservativek nagyon népszerűtlen emberek voltak, mert e nemzet aspiraíióit némileg visszaszorították s úgyszólván közvetítők iparkodtak lenni a nemzet és a korona között; nagyon népszerűtlenek voltak, mondom, de ők nem adták fel a jogokat. Önök azért, hogy megmaradjanak a hatalomban s a t. ministerelnök ur továbbra is a kormányon legyen, föladják még az 1867: XH. t.-czikkben biztosított jogokat is. (Ugy vau! a baloldalon.) S minthogy nekem egyedüli politikai czélom Magyarországot minden körülmények közt magyarnak fentartani és önállóvá és függetlenné tenni, nem járulhatok azon politikához, a melyet önök követnek. Azonban mielőtt beszédemet befejezném, lehetetlen nem válaszolnom t. ministerelnök urnak azon előadására, a melyet tegnap tartott. Midőn az ellenzéken egy szónok azt mondotta, hogy a nemzet többsége ezen kérdésben az ellenzéket támogatja, felállott a ministerelnök ur és többek között azt mondta: „Hogy akkor, mikor az ellenzék mellett van a nemzet többsége, akkor szenvedélyes nem szokott lenni, hanem egy kisebbség, a mely érzi, hogy kisebbségben van az országban is, az a képviselőházban is megújított és onnan kivitt szenvedések által is igyekszik többséget szerezni. Én az ilyen eljárást nem tartom helyesnek". No t. ház, ezt jó lett volna a t. ministerelnök urnak ezelőtt is követni, (ügy van! a szélső balfelöl.) Mert kérdem, ki insceniroztatott nagyobb scandalumokat, hogy ugy fejezzem ki magam, itt e házban, mint épen a t. ministerelnök ur balközépi korában, midőn pl. egyik legjobb barátja Csernatony Lajos által az akkori ministere] nököt azzal gyanusitíatta, hogy az ország kárával vagyonosodik. Vagy volt-e nagyobb scandalum. itt az országgyűlésen, mint 1872 ben az agyonbeszélés idejében, az akkori választási törvény megalkotásának megakadályozása czéljából? Mi akkor sikerült is. Avagy emlékszik a t. ministerelnök ur azon hires fáklyás menetre, a melyet önök önmaguknak — az akkori balközépnek — rendeztettek az ifjúsággal ? Ugyanis akkor vita volt a felett, hogy vájjon a fáklyásmenet egyszerűen a városháztérre menjen, vagy a Dunaparton vonuljon végig és ugy menjen a városháztérre, a club elé. Ekkor azt mondta a ministerelnök ur, akkori balközépi vezér — vonuljon végig a Dunaparton, hadd lássa az uralkodó — ki épen Budán volt — és hallja meg, mit akar az országnak nagy többsége, pedig akkor Boszniáról senki sem álmodott. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mi még ezt sem tesszük, nem rendeztetünk magunknak fáklyásmenetet. A nemzet többsége mégis mellettünk van. (Helyeslés a szélső balon.) Nem fogadom el a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául sem. (Hosszas élénk helyeslés és éljenzés a szélső balon.) Orbán Balázs: T. ház! A napokban láttam egy biztos alapokon nyugvó számítást, mely szerint a bosnyák occupátionak hazánkra eső része kamatjaival együtt 70—80 millió frtot teend, a mostan kért összeg oda számításával. Ha e roppant összeget hazánkra fordítottuk és gyümölcsözőleg fektettük volna be, mily jólét és népboldogságot idéz vala az elő; mig most az nem csak czéltalanul pazaroltatott el, hanem foglalóul szolgál még sokkal nagyobb összegek elfecsérlésére, még sokkal nagyobb véráldozatok előidézésére. A keleti kérdés muszka előnyre való megoldásának legveszélyesebb s a jövőben gyászos következményeket maga után vonandó phásisát Bosznia elfoglalása képezé; egy ármányosan felállított csapda volt az, a melyben a rövidlátó