Képviselőházi napló, 1881. IV. kötet • 1882. márczius 3–márczius 28.

Ülésnapok - 1881-80

80. orsíágos ülés márcaiiis IS 1882. 215 mely kijelöli, hogy egy önálló magyar nemzeti hadsereg létrehozása minő eredményeket vívott volna ki. E tekintetben engedjék meg, hogy ettől eltérő nézetemnek annál inkább adhassak kifejezést, mert már a budget-tárgyalás alkalmával a t. ház azon oldaláról felhívás intéztetett hozzám és elvtársaimhoz, hogy hagyjuk el a közös hadsereg álláspontját és csatlakozzunk a magyar önálló hadsereg eszméjéhez. Már a budget tárgyalása alatt volt szerencsém jelezni a ház előtt, hogy éo a kiegyezésnek egyik elfogadója vagyok és annak folytán a pragmatica sanctióból folyó közös védelmi erő főpostulátumát, a közös védelem eszméjét elfogadtam. (Helyeslés a baloldalon.) Ezek alapján méltóztassék megengedni, hogy most egy rövid históriai visszapillantást tegyek azon időre, mikor azon törvény keletkezett, (halljuk!) Mindenki előtt ismeretes, hogy egy szerencsétlen belpolitika folytán, mely a nemzeteket, de kivált a magyar nemzetet elkeserítette, következett be természetesen a külpolitikának bukása, daczára hadseregünk szokott vitézségének. Igen természetes, hogy az illető körökben felmerült a védelemnek egy új eszméje, a kielégített nép bázisára való népvédelmi rendszer, vagyis, a hadseregnek a népvédelem alakjában való újra reorganisálása. A gyakorlat akkor azt is igazolta, hogy a német birodalmi egyes seregek a mi seregünkkel közreműködvén, de minden katonai kapocs nélkül, leverettek a porosz egyöntetűen vezérelt hadsereg által. Igen természetes volt tehát, hogy a népvédelmet nem megosztott alakban, de összesítve akarták létesítem, annál is inkább, mert ez a históriai jognak jobban megfelelt. Ezen institutio eredménye az volt, hogy a monarchia a hadsereg létszámát illetőleg a többi nagyhatalmasságokkal egyranguvá lett, A hadsereg valódi becséről és harczi értékéről most még természetesen nem lehet szólani s nem lehet mindaddig, mig az a vérkeresztségen keresztül nem ment. De legkevésbé tartanám czélszerűnek a kiegyezés óta szerzett rövid tapasztalat alapján és oly pillanatban bolygatni a hadsereg szervezetét, midőn a politikai láthatár tele van gyúanyaggal, mely minden pillanatban felrobbanhat és nagy bonyodalmakat idézhet elő. Áttérni akarok azon részre, mely financiális megtakarításokat helyez egy önálló magyar hadsereg létrehozása által kilátásba. (Halljuk!) Engedje meg, hogy ez ellenében aggályaimnak adjak kifejezést, tekintetbe vévén, hogy más államok hadi budgetjei e részben mit bizonyítanak, így csak néhány példát akarok felhozni. Bulgáriában körülbelül 13,000 főnyi létszám mellett s egy pár ezer lóval került a hadsereg 10 millió frankba, Belgiumban körülbelül 45,000 ember és 9,000 lóból álló hadsereg került 44V» millió frankba. Egyptomban 8,000 fő körülbelül 10 millióba, de főleg Olaszországban, mely nemzet takarékosságáról mindenki kellő tudomással bir, egy 330 ezerben megállapított hadsereg, mely körülbelül megfelel a magyar önálló hadsereg létszámának, ha a jelenlegi létszám fentartatik a honvédség nélkül, mondom, az olasz hadseregre 1880. évi deczember havában a képviselőház 206 millió lirát szavazott meg. E példák határozottan illustrálják, hogy a külön magyar hadsereg a tőle reménylett takarékossági szempontnak nem felel meg s igy természetes, hogy jelenleg az önálló hadsereg eszméjével megnem barátkozhatom. De ha ezt kijelentettem is, semmisem akadályoz kijelentenem, hogy a hadsereg alapjának kellő íeatartása mellett okvetlenül szükséges és lehetőnek tartom kellő módosításokat javasolni. így például, miért nem lehetne a magyar nyelvet behozni az ezredeknél és az önkénytesi intézménynek a szolgálati idő megrövidítése érdekében, hogy miért nern lehetne pénzügyi s nemzetgazdászati tekintetben figyelembe venni ugy az egyesek mint a családok érdekeit. (Helyeslés.) Megvallom, hogy mindenkor nevetségesnek tartom azon állítást, hogy nem szabad a katonai intézményeknél egy követ sem érinteni, mert különben az egész épület összeomlik. Józan észszel senki sem fogja az épületet megrontani, de azt nevetségesnek tartom A jelen korszakban, hogy chinai fallal akarják a hadsereget körülsánczolni, a mikor az a népvédelemre van fektetve és mikor elismerik, hogy haladni kell a korral. Mikor fegyverben, fölszerelésben s minden tekintetben a haladást a katonai körök is követelik pénzáldozatok árán is, akkor a szellem maradjon-e csak hátra? Ezt én legalább felfogni képes nem vagyok. (Helyeslés a baloldalon.) Igen természetes volt tehát a nagy közönségnek azon reménye és várakozása, hogy a jelen törvényjavaslat előterjesztésénél ugy az egyesekre nézve, mint liemzetgazdaságilag, pénzügyileg, a hadi nevelést és a honvédséget illetőleg tetemes javítások fognak eléretni. Engedje meg tehát a í. ház, hogy ezen pontokkal egyenkint kissé behatóbban foglalkozzam, habár türelmöket kénytelen vagyok igénybe venni. (Halljuk!) Én is azon elvből indulok ki, a melynek Hoiísy Pál t. képviselőtársam kifejez st adott, hogy kötelezettségeket róhat az állam az egyesekre, de hí valaki a kötelezettségnek megfelelni képes, a kötelezettség túltyrjesztésétől el kell állani. Tudjuk, hogy az életben a szorgalmas és a művelt ember versenyezve a másikkal, előbb czélhoz ér. Miért legyen tehát a katonaságnál a müveit és szorgalmas ember büntetve és miért ne élvezhesse ennek hasznát annál inkább, mivel az állam nem veszt semmit, mert az illető a