Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.

Ülésnapok - 1881-64

64. országos ülés február 24. 1882. 251 (Ügy van! a szélső baloldalon.) De hát az a különös, hogy most önök kedvezőbbnek mondják & helyzetet Oroszország ellenében, mint akkor volt. r Én ellenkezőleg, mindazok után, miket ma olvasunk, mikről most nyerünk tudomást, csak azt tartom csodálatosnak, hogy Oroszország oly hamar készült el aknáival Ausztria-Magyarország ellen, olyan hamar jutott oda, hogy azokat a műveleteit ellenünk megindítsa, melyek a török birodalom szétrombolására vezettek. Éu nem akarom azt mondani, hogy mi közel állunk a háborúhoz. Az érdekekek ugyan igeu élesen domborodnak ki egymás ellenében, de annyi szemmel látható, hogy az udvarokat igen erős szövetség kapcsa fűzi össze, aztán van még egy statió, a meddig az osztrák-magyar monarchia és Oroszország együtt haladhatnak, még meg vau Törökország egy darabja, mely fölött leonini alkut köthetnek, hogy az osztrákmagyar monarchia egy pár konczbau részesüljön és a javát Oroszországnak átengedhesse. (igaz! ügy van ! a szélső baloldalon.) De ha az orosz közvéleményt tekintjük, ez már nagyon kedvezőnek taríja a helyzetet és elérkezettnek az időt arra, hogy monarchiánk ellen az actio megiudittassék. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) A miüisíerelnök ur azt mondja, hogy mi ott Boszniában a szláv kígyót megakadályoztuk abban, hogy gyűrűit szorosabban vonja lábaink körül és ez volna a mi kedvezőbb helyzetünk ma. Már t. ház, ez a kedvezőbb helyzet abban nyilvánul először, hogy elfecséreljük pénzünket, másodszor, hogy be vagyunk kötve katonailag és harmadszor nyilvánul azon hátrányban, melyet lehet, hogy az orosz nem érez meg, de melyet a mi nemzeti érdekeink legjobban meg fognak érezni. [Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Mert igaz, hogy Ausztria - Magyarországnak utóvégre a panszlavismus ellen sikra kell szállani; ámde hogyan készül erre monarchiánk? Ugy, hogy maga is szláv állammá alakul; mert az, a mi most Bécsben történik, az összes osztrák-magyar kül és belpolitika szemmel láthatóan bizonyítja, hogy az udvar a monarchiának szláv missiót tulajdonít. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ha így akarják megakadályozni a pánszláv kigyó gyürűzését, ez eszembe juttatja Dante divina comoedníjáuak egy jelenetét, hol az ember harczra szállott a kígyóval, de a harcz vége az volt, hagy maga az ember változott át kígyóvá. Ám épen az, hogy Ausztria Magyarország hódító szláv hatalommá készül lenni, ez segíti elő a panszlavismus előrehala- í dását. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mert t. ház, tökéletesen osztozom abban, a mit Somssich t. képviselő ur mondott. Én a pánszlávismust magában véve agyrémnek tartom, legalább lehetetlenségnek hiszem, hogy akár Montenegró, akár Szerbia saját önálló lételüket fel akarják áldozni, hogy Oroszország hatalmababbá legyen: de mihelyt azok észre veszik, hogy Ausztria-Magyarország szláv hódító hatalommá lett, akkor a panszlavismus karjaiba fogódzuak belé. Jókai képviselő ur ugyancsak elvetette a sulykot, mikor ő Magyarország, vagy akár csakis az osztrák örökös tartományok helyzetét Bosznia helyzetével hasonlítja egybe. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ha az 1866-iki háborúnak volt valami üdvös eredménye, ez az volt, hogy megszabadította az osztrák-magyar monarchiát a lombard velenczei királyságtól, mely nem illeszkedett szervesen a monarchia egészébe és nem képezhette annak organietts alkatrészéi. Most megszereztük Boszniát egy sokkal rosszabb Lombard-Velenczét. És ha ma a küíellenségek oly törekvéseket mutatnak, hogy az osztrákmagyar monarchiának régi históriai állományát ki akarnák kezdeni, mire Jókai képviselő ur hivatkozott, ezt is a bosnyák occupátió mozdította elő, mert vájjon nem Bosznia occupatiója bátorította-e az Itália irredenta agitatióját, hogy Triestet és Dél-Tirolt követelje egyenesen arra hivatkozva, hogy ha Ausztria-Magyarországnak szabad tartományokat foglalni, miért ne lehetne más államoknak legalább compensatió fejében. És ezzel még számolni fogunk. A t ministerelnök ur, arra a legfontosabb kérdésre, vajion mik a kormány czéljai a bosnyák occupatióval,— egyenesei kinyilatkoztatta és hivatkozott más országok szokására, hogy erről nem szólhat. Én tudok annyit, hogy a folyó diplotoatiai alkudozásokban egy kormány megtagadhatja a felvilágosítást, de hogy egy befejezett katonai és diplomatiaí tény, egy olyan tény felöl, a mely az illető törvényhozás illetékessége alá tartozik, a felvilágosítást megtagadni lehetne, soha sem hallottam. Egyébiránt őrizze titkát a ministerelnök ur, ha olyan nagy súlyt fektet rá; ha ő nem felei meg, megfelelnek mások, megfelelt rá Grladston, megfelelt most Skobeleff Parisban, megfelelnek akár a bosnyák fölkelők, de megfelel bármelyik magyar paraszt ember is. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Hiszen nem is titkolják már, hogy ezekéi; a tartományokat annectálui akarják, a delegátióban az occupátió szerzői ezzel már, mint igen csinos szerzeménynyel dicsekedtek. Gr. Andrássy Gyula, mikor külügyministerré lett, első köriratában kijelentette, hogy Ausztria-Magyarország nem törekedhetik hódításra, mert minden hódítás épen a monarchia érdeke ellen volna; és most ugyancsak gr. Andrássy Gyula a delegátióban kérkedve említette, vájjon néhány évvel ezelőtt mondta volna-e valaki, hogy Bosznia-Herczegovinát oly kevés áldozattal megszerezzük a 32*