Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.
Ülésnapok - 1881-53
53. országos ülés febrnár 11. 1882. 385 dem, lényeges jobbításokról és némi rondaságok helyreigazításáról szól, nem fog oly pazarló alakban foganatosíttatni, miként azt itt a fővárosban az állami építkezéseknél látjuk, hanem a legszükségesebbre fog szorítkozni annyival inkább, mert ezen épület, igen jól ismerem, jelenleg is nagyon használható állapotban van. Hogy 5 mintegy 6 ezer frtnyi helyreállítási költség igényelte' nék, azt, megvallom, igen részletes beható átkutatások folytán lehetne megállapítani. Úgyde én erre bővebben nem terjeszkedem ki és azt, ha szükséges, elfogadom. Van azonban a kir. táblai épülettel kapcsolatban, illetőleg ezen tétellel összefüggésben benyújtandó egy határozati javaslatom. Ezen kir. tábla már évek óta, csaknem mióta az új alkotmányos viszonyok életbe léptettettek, mindannyiszor, valahányszor képviselőválasztások vannak, inint egy tengeri kigyó szerepel az erdélyi részekben általában, különösen pedig Marosvásárhelyt. Mindannyiszor azzal rémítgeti a kormánypárt a választókat, hogy ha nem szavaznak majd a kormánypárt jelöltjére, a kir. táblát onnan elszállítják, niig más helyen Kolozsvárt ellenkezőleg azt mondják, hogy abban az esetben, ha kormánypártira szavaznak, oda viszik a kir. táblát. Hogy ez eddig nem sikerült, annak csak a véletlen, nem pedig az intéző körök befolyása az oka. Bármiképen Jegyen azonban az, meg vagyok győződve s ebben a t. igszságügyminister ur is igazat fog nekem adni, hogy bármennyire fogják is decenträlisáíni a kir. táblát Magyarországon és Erdélyben és bármikép rendeztessenek is végleg az első folyamodása bíróságok, Marosvásárhely, mint a székelység fővárosa, ha nem is a jelen kiterjedésű kir. táblával, de legalább egy kisebb kerületi táblával és elsó'folyamodású bírósággal mindenesetre szerencséltetni fog és igy annak elhelyezésére mindenki által beláthatólag a szükséges helyiségek megkívántatnak. Miképen állanak jelenleg e helyiségek? A t. minister ur tudja, hogy jelenleg mekkora bér fizettetik e helyiségekért. A marosvásárhelyi első folyamodása bíróság minden osztályával együtt 5 különböző épületben van elhelyezve, melyek közül 4 egymás mellett egy utczában van, a kir. járásbíróság más utczában és épületben, a kir. főügyészség szintén más utczában és külön épületben van elhelyezve. E helyiségekért évenkint összesen mintegy 9000 frt bérösszeg fizettetik, oly összeg, melylyel e bérházakat évi törlesztés mellett meg lehetett volna venni néhány év alatt. Ha tehát ezen helyiségeknek kibérlése ily busás bérösszeg mellett még hosszabb ideig tartani fog, indokoltnak látom azon kérdést felvetni s a minister ur beható figyelmét rá felhívni, KÉPVH. NAPLÓ. 1881—84. II. KÖTET. vájjon nem látja-e szükségesnek, hogy itt állami építkezés útján gondoskodás történjék arról, hogy e különböző helyeken elhelyezett hatóságok, t. i. a kir. tábla, kir. főügyészség, első folyamodása biróság, polgári és bűnügyi, valamint telekkönyvi osztálya, kir. főügyészet, kir. ügyészet és a járásbíróság ugyanazon telken építendő épületben helyeztessenek el. A terület megvan ugyanazon kir. tábla telkén, mely a gr. Kendefly család által adatott törvénykezési czéiokra és mely 2 utczára nyíló terjedelmes telek. Ennek a Szt.-Miklós-utczai oldalon levő részében van a kir. tábla, a többi részén emelendő épületben kényelmesen elhelyezhető a többi osztály. A költségekre nézve csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy azon költségek, melyekbe az épület kerülne, az ottani kevésbé költ-eges építkezési rend mellett, távol minden fényűzési építkezéstől, nagyon könnyen foganatosítható legfeljebb 15—20 évi törlesztési tőke mellett és elhelyezhetők lennének a börtönök is, melyek jelenleg oly helyiségben vannak összezsúfolva, mely minthogy nem e czélra, hanem csak lakés vendégszobáknak épült, igen természetes, hogy a szűk udvaron a kevésbé egészséges lég miatt járványnak vannak kitéve a rabok, miről a kir. ügyészség útján valószínűleg értesülést szerezhetne magának a t. minister ur. Ezen területen levő építkezés az államra nézve kiváló előnynyel járna s ha már Szegeden. a mi ellen kifogásom nincs, oly költséges állami építkezés történt, nem látom át, miért ne lehet M.-Vásárhelyit, mely Erdélynek mintegy központja és a székelység fővárosa, szintén állami építkezéseket folytatni. Ez által nyakát szegnők az általam alább említett tengeri kígyónak is. Remélem, hogy ez nem lévén pártkérdés, a t. minister ur, mint az iga?ságs?.olgábatás őre, ezt belátván, ez irányban fog működni, tanulmányokat tétetvén az ottani táblai elnökkel és az ottani hatóságokkal érintkezvén, rmgteendi a kellő lépéseket, hogy ez irányban kezdeményezés történjék. Van ezenkívül ennél még egy alkalmasabb helyiség, az úgynevezett váracs, mely közelebbről a város tulajdonába ment át, a mennyiben az alépítményekre és a talajra a városi közönség tulajdonjoga elismertetett s csak a fölépítméíiyek lennének a város által kisajáíítandók. Ez állami épület lévén, a kisajátítás igen könnyen menne s annál czélszerííbb lenne, merr. M.-Vásárhely különben is azon kiváló szerencsében részesü', hogy ott egy nagy katonai laktanya épül, melyben a váracsban eddig székelő katonaság el fog helyeztetni és igy e váracs üresen fog maradni. Ajánlom a felszólalásomat a t. igazságügy minister ur figyelmébe és hogy ez nyomtalanul ne maradjon, egy határozati javaslatot ^eszek bátor benyújtani, mely következőleg hangzik : 49