Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-51

352 51. orsjságos Ülés február 9. 18S2. lésen kivtíl, melyek önálló büntethető cselekmények, a csalás, ha hivatalnok, ügyvéd, meghatalmazott követi el, vagy ha kétszer meg volt büntetve, ha valaki hivatalnoki jelleget vett fel, hivatalból üldözendő. Az 53. szakasz szövegezése a t. ház által állapíttatván meg, különböző magyarázatnak ugyan képezi tárgyát, arra a bíróság van hivatva, hogy azt meghatározza és megállapítsa, nem csak a szöveg, hanem a szöveg megállapítását megelőzött tárgyalások és a törvényhozó testnek azon tárgyalásokban világosan kitűnt intentiója alapján. (Helyeslés jobb/elöl.) Felemlítette még a képviselő ur a konsulokat, azt mondván, hogy a külföldön a konsulok a magyar állampolgárokat az osztrák büntető törvény szerint fenyítik meg; ez még megjárta ezelőtt, minthogy nálunk rendszeres büntető törvénykönyv nem volt, de most ez többé nem tűrhető, A coneularis jurisdictió, mint közönségesen tudva van és mini ezt a szerb szerződések tárgyalása alkalmával ki is fejtettem, mind szűkebb körre szorittatik; ott, a hol rna fennáll, a fejlődött viszonyoknál fogva mindinkább nehézséggel jár annak gyakorlata. De a konsulok soha bűntettek felett magok a külföldön nem ítélnek; kihágások felett igen, de különben a bűntettekre, ha megtették az elővizsgálatot, előnyomozást, azután az illetőt a maguk illetőségéhez utasítják, utasítani kötelesek és nem tudom, hogy ezen kötelességüket megsértették volna. A mi a hadbiróságokat illeti, tudva van ä t. ház előtt, hogy a hadbiróságok szervezetéről két izben be volt adva törvényjavaslat. Az egyiket visszavonta az akkori igazságügyminister, a másikat, melyet én a honvédelmi miaister úrral együtt adtam be, a ház tárgyalás alá. nem vette. Most újabb időben, miután úgyis a hadbiróságok hatásköre nevezetesen meg lett szorítva ő Felsége rendeletei által, mintán a szabadságolt, tartalékos, nyugalmazott és ranggal kilépett tisztek ez alól kivétettek s csupán csak a szolgálatban levő katonák tartoznak alá. Hazai törvényeinkkel e tekintetben az összhang megvan, mert hazai törvényeink, nevezetesen az 1723-dik ií, az 1848 : XXIII. és XXVII. t.-cz., melyek a városok és kerületekről szólanok, a jelenlegi véderő-törvény, a szolgálatban levőkre szorítják azoknak körét. De nem annyira a bíróság hatásköréről, mint inkább a büntető törvénykönyv és á büntető eljárásról van szó. A büntető törvénykönyv a katonaságnál lényegében — mint már más alkalommal mondani szerencsém volt — megegyezik azon büntető törvényvvel, a mely 1880-ig Erdélyben és jelenleg is Horvát-Szlavonországban és az ausztriai monarchia másik államában érvényben fennáll; de a főpanasz az eljárás ellen irányul, azon eljárás ellen, a mely a katonai törvényszékek és bíróságoknál még eddig divatozik; ennek a bajnak az orvoslása az, a mit sürgős szükségűnek tartunk; ez az, a mi iránt folynak a tárgyalások. A mit tavaly mondottam a költségvetés tárgyalásánál, azt ismételni kénytelen vagyok, t. i., hogy bizonyos pontokra nézve az egyezség létre nem jöhetett; azon pontokat én oly fontosaknak tartom, hogy azok nélkül az eljárást nem vélem kielégítőnek és ennélfogva azoknak az elfogadását részemről sürgetem, részemről sürgetni kötelességemnek tartom, mert ahhoz más alapon és más formában, mint a mit én saját nézetem szerint és társaim nézete szerint az igazságszolgáltatás érdekeinél fogva szükségesnek tartok, nem járulhatok. (Helyeslés jobbfelül.) A mi az egyházi bíróságokat illeti, azt a kérdést intézte hozzám, hogy én miért nem emelkedtem azon merész coticeptióra, hogy a perrendtartási novellával együtt az egyházi bíróságok megszüntetését is indítványozzam. Bocsásson meg a t. képviselő ur, én erre a merész coneeptióra nem emelkedtem és pedig azért nem, mert ha én bizonyos czélt el akarok érni, akkor azt nem teszem oly eszközökkel, a mely eszközök azt a czélt előre láthatólag meg fogják hiúsítani. Nekem szándékomban volt a fennálló törvénykezésnek hiányait orvosolni; szándékomban volt a meggyőződésem szerint hibás jogorvoslati rendszert sanálni; száudekomban volta végrehajtási eljárást nemcsak egyszerűsíteni, hanem hmnaaistikus szempontból is javítani, ha én részemről ezen czélt el akartam érni, nem lett volna helyes oly kérdést felvetni, a mely előreláthatólag a legnagyobb bonyodalmakra szolgáltathatna alkalmat és ezen törvénjjavasíat létrejöttét nehezíti, vagy lehetetleníti. Hogy mily nehezek ezek a kérdések, azt már az előttem szólottak megpendítették; de t. képviselőtársam is, mikor az 53. §-ról szólott, szintén nagyon is megértette az ilyen kérdés kényes voltát és természetét, azokat tehát ez alkalommal szóba hozni és oly intézkedésekkel kapcsolatba hozni, akkor, a midőn valamit létesíteni akarunk és határozottan óhajtunk, annyit jelentett volna, mint magát a létesíteni óhajtott törvényjavaslatot és annak sorsát koczkáztatni. A szentszékek fölött állanak az illető egyházi hatóságaik. A concret esetekről se véleményt, se ítéletet nem akarok mondani; nem ismerem azokat egész kiterjedésükben és ennélfogva én a törvény szerint működő bíróságok felett itt e helyről nem mondhatok ítéletet. (Helyeslés jobbfáb'l.) De meg vagyok győződve, hogy ha visszaélések történtek, az illető egyházak saját érdekük szempontjából elegendő erővel és súlyiyal fognak bírni, hogy ezen visszaéléseknek útját állják, azokat sanálják, hogy az igazság-