Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.
Ülésnapok - 1881-49
304 4Í*. országos ülés február 7. 1882. fogások, a lapnak egyébkénti konfiskatiójával, szigorán kerülendők, mellőzendők." Erre azt válaszoltam, hogy: 1. „Mahnruf an Ungarn" czímű röpiratomban Ausztria-Magyarország semlegességét határozottan ajánlottam és kiemeltem és csak azon esetben, La Franeziaország megverné Németországot, követeltem Ausztria-Magyarország közbenjárását Németország érdekében. Annak bizonyítására, hogy ez tényleg igy van, bátorkodom a „Mahnruf an Ungarn" czímű röpiratomból, melynek jeligéje igy szól: „Németek és Magyarok sorakozzatok!" csak a végapostropkát idézni: „Testvéreim és társaim, szeretett hazánkban! Az európai kultúra és ccZ ázsiai bár bárság között válhatárt képezvén, golyóra töltött fegyverrel keil nekünk bérczőrt állnunk. A nagyra mívelí, de könnyelmű frauczíákat császárjuk rábirta, liogy a legbékésebb, legkuitiváltabb és legerkölcsiesebb népét a eontinensnek, a nemet nemzetet megtámadják. Várjuk be ezen irtózatos néppárviadai első összeütközését karon tartott fegyverrel; de ha égbekiáltó igazságtalanság győzedelmeskedni akarna az önvédelem szent jogán, akkor hadd siessünk természetes szövetségesünk, a veszélyeztetett Németország segítségére, hogy az azután ne nézze szintén tétlenül, ha egykor bennünket fognak megtámadni. 50 millió német, szövetségében törvényeket szabunk Európának Németország hatalmas támasza nélkül pedig menthetlenül elveszünk!" 2. „Mahnrnf an Ungarn" csínra iratomat már f. é. június hó 26 án írtam, míg ellenben a semlegesség proklamaiiója a magyar országgyűlésen csak július hó 28-án, tehát két nappal később történt, ugy hogy már ezen okból a „tapintatlanság" vádja engem nem érhet; végre: — és ezen pont a döntő: — azon tényt hozom fel a magy. kir. kormánybiztos ur ellenében, hogy más és pedig fővárosi lapok, különösen a hivatalos tekintetben általánosan mérvadó „Reform" Pesten és a semmivel sem kevésbbé hivatalos „Wehrzehung" Becsben, vezérezik keikben egész mai napig borzaszión kikelnek Poroszország ellen és a Francziaországgal való szövetséget Ausztria-Magyai oi>zág egyedüli menedékének nyilvánítják, a nélkül, hogy ilynemű hivatalos intéseket kaptak volna. Azon kérdést bátorkodom tehát felvetni, hogy vájjon a vezérczikkek ezen neme nem sérti-e még sokkal inkább az „ünnepélyesen proklamált semlegességet" s igy nem involvál-e sokkal szembetűnőbb „tapintatlanságot", mint az én szóban lévő czikkem, miután abban határozottan a semlegesség mellett nyilatkoztam és Németországgal való szövetkezést csak egy bizonyos esetre ajánlottam, míg ellenben a nevezett lapok a priori a semlegességet visszautasították és Francziaországgal való szövetkezést követeltek? Ezen kérdés eldöntését, tekintettel „az ünnepélyesen proklamált semlegesség" imént leirt hivatalos kezelésére, teljes lelki nyugalommal a tisztelt olvasóra bizom. Eészemről mindenesetre a legjobb felelet a magy. kir. kormánybiztos azon hires „semlegességi okmányára" az én leköszÖnésem. Mint hazafi Németország hatalmát és nagyságát óhajtom, mivel Ausztria-Magyarország Német^ ország hatalmas támasza nélkül később-hamarább a panslavismustól meggyőzetik. Ausztria-Magyarország ma teljesen elszigetelten áll; ellensége elég van, de barátja egy sincs! És mégis egy jövő állam van ^készülőben, mely Európa élére lépni fog és lépnie kell; egy állam, melynek keleti érdekei a mi monarchiánk életérdekeivel egyet képeznek, mely igy tebát természetes szövetségesünk, de egyszersmind egyedüli természetes barátunk s ez Németország. S igy kell történnie s igy fog történni; Németországnak kell és fog is jelenlegi hősies küzdelméből, mint egységes, hatalmas német császárság feltámadni, mely egyrészt az aggressív Francziaországot nemzeti korlátai közé szorítja, másrészt Oroszország európai hódító politikájának gyökeresen véget vet. Ez azon eszme, melyért már évek óta lelkesedem, ez azon politikai meggyőződésem alpha és ómegája, melyért élek és halok." Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék csak arra szorítkozni, a mi szigorúan a tárgyhoz tartozik. (Helyeslés.) Bauszuern Guidó: Búcsúszavaim végszavai ezek: „Tisztelt pajtásaim! Valamennyien közületek, kik velem közelebbről megismerkedtetek, tanúi annak, hogy következetesen alkotmányos katona szerepét vittem, hogy a honvédség valódi jelentőségének mindig és mindenhol védelmére keltem. Meggyőződésemhez híven, a mint köztetek éltem, válok el tőletek: de nem válok el egészen, mert, In.bár a honvédség physikai kötelékéből ki épek is, magamai mégis mindig mint annak szellemi tagját fogom tekinteni €A — ugy mint azelőtt — a dicső nemzeti honvédintézmény valódi hivatásának, valamint alkotmányosjogaitok javára fogok működni. Isten veletek!" T. ház! Megengedem, hogy a felett vitatkozni lehet, vaijon akkori eljárásom a tényleges körülmények és viszonyok által valóban is igazolva volt e, vagy sem; de joggal ugyan senki nem tagadhatja azt, hogy búcsúszavam, illetőleg honvédtiszti állásomról való lemondásom abban nyíltan hirdetett indokai ország-világ előtt bizonyítják be Herman Ottó ellenem emelt nehéz vádjának teljes alaptalanságát. Ennek egyszerű konsiatálásávaí megelégszem és kérem,
