Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.
Ülésnapok - 1881-48
284 48. országos fiíés Január 27. 1882. (Élénk helyeslés.) Vagy talán nem igaz-e az, , hogy még a törvénykezés terén is még oly kerületekben, a hol alig van egy-egy születés szerinti / magyar, mégis majd kizárólag^özületetí: magyarok alkalmazhatnak? (Helyeslés.) És senkinek sem jut eszébe, még csak követelni azt, hogy e kinevezett hivatalnokok értsék azon népek nyelvét, a kiknek körében működniük kell. (Élénk felkiáltások: Ez már nem igaz!) S vájjon nem igaz-e az, hogy a nem magyar ajkú honpolgárok kényszeríttetnek arra, hogy még azon intézetekben is, melyeket ők tartanak fenn, le egész az elemi iskolákig, a gyermekeket, a magyar nyelvre tanítsák? (Felkiáltások: Nagyon helyesen!) De viszont még nem jutott soha senkinek eszébe a magyar ajkú honpolgárokat arra kényszeríteni, hogy az általuk fentartott iskolákban azon népek nyelvét is tanítsák, a melyek az illető környékben laknak. (Felkiáltások johbfelb'l: Hát a szász nyelv államnyelv?) Vagy tahin nem igaz-e az, hogy a t. közoktatásügyi minister ur a törvény azon rendeletének, a mely őt egyszerűen minden feltétel nélkül arra kötelezi, hogy oly vidékeken vagy olyanok közelében, a hol nem magyar ajkú honpolgárok laknak, az állami tanintézetekben viselje gondját annak, hogy a nem magyar ajkú honpolgárok magukat anyanyelvükön egész az akadémiai tanulásig kiképezhessék, még eddigelé sehol sem tett eleget? Nem akarok tovább részletezni. (Felkiáltások: Halljuk!) A mondottak elegendők arra, hogy a nem magyar ajkú honpolgárok nem egyenjogúaknak hihetik magukat a magyar ajkú honpolgárokkal és ezt mint sértést érezzék. És ha ezt a szászok Erdélyben élénkebben érzik, ezen csodálkozni nem lehet, mert hisz ezek a szászok, a kik a mint említette ezt valaki aminap, nem minthospitesjöttek ez országba,hanem hiva jöttek, nemzetiségükre nézve jogaik a legünnepélyesebb okmányok és az ország alaptörvényei által is biztosíttattak a legutolsó időig is (Felkiáltások a szélső baloldalon: Ki hántja őket?) és meri csalódva vagy megcsalva érzik magukat .... (Hosszan tartó nagy Zaj. Felkiáltások: Rendre! Rendre! Halljuk az elnököt! Szónok iovdb 1 ' beszél, de a nagy zajban nem érthető'). Elnök: (Csenget.) Kérem a képviselő urat, mikor én szólni kivánok, tessék engem meghallgatni. (Helyeslés.) Áz oly kifejezések, a minőket a képviselő ur most használ, itt e parlamentben nem szokásosak. (Elénk helyeslés.) Az ily kifejezésektől tessék óvakodni, mert itt nem esaln >k meg senkit és igy megcsalva sem lehet S"nki. (Altalános élénk helyeslés.) Gull József: Tehát azon reményökben csalatkoztak, Sie sehen sich in jenen Hoffnungen getfuscht. (Felkiáltások: Ez más!) Azon reményökben, a melyeket jeles férfiak ünnepélyes^ ígéretei, de államokiratok is bennök keltettek. Es mi czélból történik mind ez? Nemde csak azon czélból, hogy az egész lakosság magyarosittaíisék ? Hiszen ezt tagadui nem lehet szemben azon nyilatkozatokkal, a miket itt e házban a napokban hallottunk. Hiszen hibáztatták a kormányt, hogy nem tett eleget ez irányban, még szemben az igen t. ministerelnök ur azon nyilatkozatával is, miszerint az administratió központosítása nélkül magyarosítani nem lehet. Én, t. ház, természetesnek, jogosnak, sőt erkölcsi kötelességnek tartom a tulajdon népfaj fentmaradása, erősbítése, fejlesztése érdekében a mennyire csak lehet működni; de a mi ezen a téren néhány évtől fogva itt az országban történt és történik, az nézetem szerint túlzás. Hiszen oda jutottunk már. hogy ugy az állami, mint a társadalmi téren annál, a mi történik, nem az az első kérdés, hogy mi a czélszertíbb, hanem az az első kérdés, hogy mi magyarosít legjobban. (Felkiáltások a szélső balon: Ugy van jól!) Ezt pedig t. ház magára a magyar népfajra nézve sem tartom előnyösnek. Meg is mondom miért. (Halljuk!) Mert ez által maga a vezéruép részéről két tan terjesztetik országszerte, az egyik az, hogy a kinek a kezén a hatalom van, az kivetkőztetheti a többieké!; joggal minden utón és módon nemzetiségükből; a másik tan az, hogy nem szégyen többé bármely kellemetlenség kikerülése, vagy bármily előny megnyerhetése végett önnemzetiségét feladni, azaz: édes anyját elárulni. (Egy hang a szélső baloldalon: Magyarország az édes anya !) De mi köze van — hallom, kérdezik — mindezzel a német birodalmi írónak, tudósnak és társulatoknak ? Nem szándékozom válaszul azon ismételt esetekre reámutatni, a midőn idegen áliam férfiai hathatósabban és más eszközökkel foglalkoztak Magyarország közügyeivel. A milyenről ma van szó, az nem n.ozog ezen a téren. Elegendő lesz reámutatnom, p. o. a szt Lászlótársulatra, a mely tudomásom szerint feladatul tűzte ki magának a csángó-magyarok nemzetiségének és vallásának fentartása körül működni; elegendő reámutatnom egy tekintélyes magyarországi egyházra, a mely — a mint értesültem —• mintegy félhivatalosan pénzt gyűjtött ugyanezen czéira. De hagyjuk el ezeket a példákat. Kérdem: vájjon mi történjék akkor, ha valamelyik szomszéd országban mintegy két millió magyar laknék olyan helyzetben, mint a milyenben a németek vannak Magyarországon nemzetiségi tekintetben, vájjon nem interpelláltatott volna-e a ministerterelnökur egynehányszor eddig is: szándékozik-e, és hány perez alatt oda működni, hogy ezen elnyomott magyar testvérek nemzetisége fentartassék ?
