Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.
Ülésnapok - 1881-48
48. országos fllés Jflnuír 27. 1882. 281 Feljebb említettem t. ház, hogy működési pótlék czímén hajlandó vagyok 4000 frtot elfogadni és pedig azért, hogj r a mínisterelnök az esetleg idejövő kitűnő' idegeneket házánál szívesen láthassa. Annak szükségét, hogy a törvényhozás tagjait megvendégelje, egyátalán nem látom át, sőt határozottan kijelentem, hogy ezt, ha történnék, egyenesen illetlennek tartanám. (Ugy van! szélső halfel Öl). Illetlennek akkor, midőn 50—60 millió deficittel állunk szemben, mikor az adót nagyrészt csak végrehajtással vagyunk képesek behajtani, mikor polgártársaink már vándorbotot ragadnak, hogy idegen országban keressenek magoknak hazát, akkor uraim erkölcsi lehetetlenség, hogy a népképviselők a nép filléreiből, a maguk megvendégelésére, mulattatására bár egy fillért is szavazzanak meg. Erkölcsi lehetetlenség, mert uraim, félő, hogy midőn a gazdagon terített asztal körül fognak ülni, a bibliai Lázár, a mostani magyar nép képviselője meg fogna jelenni közöttük, rongyokkal és sebekkel takarva, nem azért, hogy az asztalról lehullott morzsákért könyörögjön, hanem hogy emlékeztesse a megválasztott képviselőket azon Ígéretekre, melyeket mint képviselőjelöltek tettek. {Elérik helyeslés és tetszés a szélső balon.) Az inasok, meglehet ki fogják utasítani az alkalmatlan vendéget a fényes étteremből, de önök szivéből nem fogják száműzhetni annak képét. Es hiába fognak önök széjjel tekinteni vidám vigasztaló kép után — a mi szemükbe tűnni|fog. az a Hentzi-szobra lesz. Ajánlom indítványomat elfogadásra. (Elénk tetszés és helyeslés a szélső balon.) Duka Ferencz jegyző (olvassa.): „A mínisterelnök fizetése 16,000 írttal, működési pótléka 4000, összesen 20,000 írttal szavaztatik meg." Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve, következik a szavazás. A mínisterelnök fizetésére vonatkozólag Irányi Dániel képviselő ur rnódosítványt nyújtott be, mely, ha elfogadtatnék, ez természetesen befolyással lenne az összegre, mely itt megszavazandó és akkor az összeg 12,000 írttal alább szállana. E szerint a nagyobb öszszeg jővén szavazás alá, de különben is a bízottság javaslata lévén szavazásra bocsájtandó, az első kérdés lesz: elfogadja-e a ház a 70,100 frtot változatlanul, igen vagy nem ? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, kik személyjárandóságok czímén előirányzott 70,100 frtot változatlanul elfogadják méltóztassanak feláílani. (Megtörténik.) A ház többsége az összeget elfogadta és e szerint Irányi képviselő ur módosítása elesett. Herman Ottó: T. ház! A most következő tételek keretéSien nem mellőzhetem, hogy nem KÉPVH. NAPLÓ 1881—84. II. KÖTET. csak a kormány, nem csak a minisierelaök ur, hanem az egész ház figyelmét fel ne kérjem oly bizonyos jelenségekre, melyeket sem a nemzet, sem annak törvényhozása figyelmen kívül nem hagyhat. (Halljuk!) Régibb idő óta rendszeresen, hosszú kézzel előkészítve, egy mozgalom szittatik Németországgzerte, mely mozgalomnak már nagy hullámait látják ugy Németország irodaimában, a sajtó terén, röpiratainak terén, valamint a társadalomnak terén is, Csak nem régiben bizonyos Sehulverein ezím alatt alakult Berlinben egy egylet, egyenesen azon tendentiával, miszerint Németország, a németek ellen Magyarországban folyamaiban levő borzasztó üldözések ellen tegyen valamit. Magyarország szempontjából tekintve ezen felhívást, annak szövegét s a magyar viszonyokat és törvényeket ismerve, be kell vallanunk, hogy senki se hitte volna, hogy Németország annyi tudatlanságot tanúsítson a magyar viszonyok ismerésében, mint ama felhívásban foglaltatik. Nem is a felhívás szövegében, nem is annak indokaiban fekszik a súly, hanem fekszik abban, hogy ezen mozgalom rábír fényes nevű nagy tudományú férfiakat, hogy azon szöveget aláírják. Ketségbevonhatlan és tagadhatlan tény, bármilyen legyen azon felhívás, miszerint a ''mozgalom megvan s az Magyarország ellen, sőt egyenesen a magyar nemzet ellen irányul, de ép ily kétségtelen dolog az is, hogy nekünk, a kik e tekintetben az igazság, jogosság, méltányosság és a törvények terén állunk, az ellen a magunk részérői valamit tennünk kell. (Igaz, ugy van! a szélső baloldalon) Mert midőn e hosszú kézzel előkészített mozgalmak egy akkora sajtót megnyernek, mekkora a német nemzeté s azt millió példányban megjelenő lapjaik napról napra egy oly nagy nemzet szeme elé tárják, hogy Magyarországon a németek ugy üldöztetnek, mint Kiewben a zsidók — mert az nem puszta állítás, hanem bebizonyítható tény, hogy a német vidéki sajtóban ugy állíttatnak elé a dolgok, mintha itt valóságos öldöklés folyna — akkor, mondom, t. ház, tennünk kell. Éss én megvárnám Magyarország miuistereluökétől, hogy a külügyekre való sokszor hangoztatott befolyását és'hatalmát fordítsa e baj elhárítására. (Igaz! Ugy vau! a szélső baloldalon,) Mert vau ugyan néhány kötelességtudó iró Magyarországon, a ki ez ügyben felszólal, de az csak egy-egy nádszál, mikor a millió példányokban terjesztett újságok ellenében, mi magyarok egy vagy két röpiratban, mely 5 — 6 száz példányban van elterjedve, akarjuk a külföldet felvilágosítani. És t. ház, legyen nekem megengedve, bogy necsak constatáljam e mozgalmat, hanem igyekezzem feltárni annak eszközeit és forrásait is I ugy, a mint azok itt Magyarországban fóltalálha36