Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-36

J6, mxx&gOH filét január 12, 18S2 17 lyeket a monarchia meghatalmi állásának követelései ki nem merítenek, (Helyeslés a baloldalon) ezek pedig nemcsak államháztartásunk egyensúlyának helyreállítására, de még mindennapi szükségeink fedezésére sem elegendők. Folytatva előadását, azt állította a minister ur, hogy két mód van e kitűzött czélnak elérésére: Az egyik tisztán csak fiuancziális eredményt tartva szem előtt, az államháztartási egyensúly mielőbbi és minden áron való helyreállítására törekedni s e végre a kiadásokat nagy mérvben redukálni. Ezt tökéletesen értem. A másik mód szerinte az, hogy igenis legyünk tekintettel a kiadásokra, állapítsuk meg azokat csupán a mennyiben a legszükségesebbek, de ne feledkezzünk meg az ország szükségleteiről sem s ezekkel hozzuk arányba az állam bevételeit. Ezt, bocsánatot kérek, nem értem. Megállapítani kiadásainkat, csupán a mennyiben azok a legszükségesebbek és meg nem feledkezni az ország egyéb szükségleteiről sem és ismét ezekkel hozni arányba az állam jövedelmeit: mindezt egyszerre tenni lehetetlen, mert ha már megállapítottam kiadásaimat és ezeket a legszükségesebbekre szorítottam, akkor már nem adhatok ki semmit egyebekre a nélkül, hogy a magam által megállapított kiadási határvonalt túl ne lépném; és viszont, ha másnemű szükségeket is szándékozom kielégíteni, akkor kiadásaimat nem szoríthatom csak a legszükségesebbekre. Ez a kettő együtt egyszerre nem állhat meg. Értem én azonban a minister ur intentióját, bár azt nem helyeselhetem. O, a mint szokás mondani. a farkast is, a bárányt is meg szeretné tartani. A rendes kiadásokat a legszükségesebbekre akarja ugyan szorítaui; de e mellett figyelemben óhajtja tartani az országnak egyéb szükségleteit is és hogy ezeket is kielégíthesse, az ál.'am jödeimeit — természetesen újabb adók behozatala által — növelni kívánja; és ez az, a mit én helyeselni nem tudok. Addig, mig az állam háztartása kroiiicus deficitekben szenved s ezeknek fedezésére évenként újabb kölcsönöket kénytelen felvenni; addig, mig tisztviselőit a legszerényebb értelemben vett illendő fizetéssel ellátni nem képes : addig az ilyen szomorú pénzügyi helyzetben tengődő államnak minden tehetségét csak arra kell irányozni, hogy ezen bajaitól mielőbb szabaduljon és azért, ha újabb adók elviselésére még képes, ezeknek jövedelmeit nem másra, mint csakis e czélra köteles fordítani. (Helyeslés a baloldalon.) Én általában államháztartásunk egyensúlyának helyreállítására csak egy módot ismerek. (Ralijuk! Halljuk! jobb felől) : kiadásainkat a legnagyobb takarékossággal az elkerülhetlen szükség korlátai közt megállapítani; beruházásainkat pedig mindaddig, mig állandó deficitben KÉ VH. NAPLÓ 1881 — 84. II. KÖTET. sinlődünk, csak olyan dolgokra szorítani, melyeknek haszna biztos és azonnali, vagy olyneműek, melyeknek elmulasztásából nagyobb kár háromlanék az országra, mint a mibe kerülne ezeknek elhalasztása. Más gazdag országok költhetnek a luxusra, leronthatják fővárosuk ódon részeit, hogy azokat szebbekké, pompásabbakká varázsolják; emelhetnek költséges monumentális középületeket, száz meg száz ezereket áldozhatnak a művészet minden nemeire. Mi, kik 40—50 millió közti állandó évi hiánynyal küzködünk, kik tartozásaink után 107 millió évi kiadásokkal vagyunk terhelve, mi okosan és lelkiismeretesen ilyeneket nem tehetünk, mert nekünk, mint becsületes és saját független önállóságunkat fentartani óhajtó nemzetnek mindenek felett arra kell törekednünk, hogy újabb kölcsönökre ne szoruljunk és hogy hitelezőink irányában tartozásainkat pontosan teljesítsük; de teljesíthessük saját tehetségünkből állandóan s azért háztartásunkban a legnagyobb takarékosság mellett, a legszükségesebb s csakis hasznot hajtó vagy kárt elhárító kiadásokra kell szorítkoznunk. A régi iskolának aranymondata és a mi körülményeink között államférfiainknak soha eléggé nem ajánlható szabálya az, hogy adókat csak az elkerülhetetlen szükségek fedezésére szabad kivetni, egyebekre, ha van, a feleslegből lehet költeni, a fényűzés cultusát pedig a társadalom gazdagabb osztályának élvezeteket kereső köreire kell bízni! Ezeket megjegyezve, felveszem ismét a pénzügyminister ur beszédének fonalát, melyben ő a takarékosságról szólva, kiadásainkat imigy elemzi: „Ezek állanak egyrészt elvállalt kötelezettségekből, melyeken változtatni cem lehet; másrészt állanak a monarchia és hazánk közbiztonságára szükséges véderő költségeiből; harmadszor állanak a jövedelmek előállítására elkerülhetetlenül szükséges kiadásokból, melyek a jövedelmekkel kell, hogy növekedjenek; végre negyedszer állanak az administrationális költségekből, valamint a kulturális és közgazdasági czélokra teendő kiadásokból; csakis ezen utóbbi csoportban lehetne megtakarításokat eszközölni, de ez is mindenesetre államfejlődésünk rovására esnék és aránylag kiadásaink összegéhez, sőt magához a deficithez hasonlítva, oly csekély összeget képezne, hogy ez által az államháztartás egyensúlyát elérni bajos lenne." Ezek, t. ház, a pénzügyministernek szorul szóra idézett szavai, melyeknek értelme szerintem az, hogy mi a takarékosság véghatáráig már elmentünk és hogy ezt még szigorúbban alkalmazni már nem lehet. Maga a pénzügyminister ur is igy értelmezi saját szavait, midőn ismételve emlegeti ugyan a legnagyobb takaré3