Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.
Ülésnapok - 1881-11
•.. 11. országos ülés október 14. 1SS1. Urváry Lajos: Az igazság a politikában nagyon sokféle lehet. {Halljuk!) A t. ministerelnök ur azt is méltóztatott mondani, hogy ha ő mindazon kérdésekre nézve, melyek ezt az országgyűlést foglalkoztatni fogják, részletes programmot akarna előadni, egész könyveket, egész bibliothekát kellene előterjesztenie. Ugy tudom, hogy közülünk senki sem követelte az igen t. ministerelnök úrtól, hogy valamennyi kérdésre nézve részletes fejtegetésekei adjon elő. De bátor vagyok igenis azon nézetben lenni, hogy őt, ki ezen nagy többség és a kormány élén áll, csakugyan megilleti az, sőt kötelessége, hogy azon föladatokra nézve, melyeknek megoldását magának kitűzte, a vezérszerepet el is fogadja s ehhez képest az irányt is megjelölje. És nem szabad oly foutos kérdésben, milyen pl. a közigazgatás, egyedül az alkalomszerűség, meglehet, a többség megtartásának szempontjából kiindulnia. (Tetszés a baloldalon.) Igen elmés volt a ministerelnök ur megjegyzése és engem az ember és a rákról szóló mesére emlékeztelett, hogy az államháztartás egyensúlya, ha benne is volna a trónbeszédbeu, az életben azért nincs meg s hogy azt, a mit erre nézve a trónbeszéd mond, nem lehet úgy magyarázni, hogy az államháztartás j egyensúlya csakugyan helyre van állítva. A ministerelnök ur azon megjegyzése, melyet én részemről tökéletesen elfogadok, engem annak kijelentésére vezet, hogy a ministerelnök ur igen helyesen megjelölte, miként kell értelmezni a trónbeszédet és azon válaszfelirati javaslatot, melyet a bizottság a ház elé terjesztett. Én t. i. azt hiszem és a dolog természetéből is az következik, hogy egyik okmány sem tekinthető önmagában, hanem csak ugy bírálható meg helyesen, ha összevetjük a t. kormány egész működésével. S mert a válaszfeiirati javaslatban igen sok tétel foglaltatik, a mely egyenesen helyesli a t. kormánynak a múltban követett működését és mintegy provoeálni látszik ugyanazon működést a jövendőben s minthogy nekem t. ház, a kormány működése iránt igen sok kifogásom vau, nem lehetek azon helyzetben, hogy elfogadjam azon válaszfelirati javaslatot, melyet a t. előadó a háznak bemutatott és ellenzéki álláspontom kifejezésére csatlakozom azon válaszfelirati javaslathoz, melyet gr. Apponyi Albert t. barátom mutatott be. (Helyeslés balfelöl) Engedje meg a t. ház, hogy ezt röviden, néhány szóval indokoljam. (Halljuk!) Ha végig tekintünk az ország közállapotain, azon meggyőződésre kell jutnunk, hogy daczára azon rendkívüli államiéi fiúi tehetségnek, melyet a ministerelnök ur igen nehéz helyzetekben kiíejtett; daczára annak, hogy a t. pénzügyminister szerencsés kézzel ragadja meg a pénzügyi piacz igen kedvező constellatióját az államhitel rendezésére és mindenek felett daczára annak, hogy a t. közoktatási minister ur a nemzeti kultúra ügyének igen nagy szolgálatokat tett. még pedig oly szolgálatokat, melyeket legalább az én meggyőződésem szerint az utókor hálásabban fog elismerni, mint mi: daczára mindezeknek, a mi állapotaink sok bajt és fogyatkozást mutatnak fel. És én, kire állásomnál fogva a közvélemény tényezőinek impressiója igen élénken hat, én, t. ház, egész őszintén megvallom, hogy a mi azon viszonyokat illeti, melyek Magyarország és Ausztria között fönforognak; nekem meggyőződésem és emlékeim egéaz melegére van szükségem, hogy ne fonnyadjon el bennem azon hit, hogy mindezen bajok kútforrása uem az intézményekben rejlik, hanem azon férfiakban, kik az ország kormányzatának élén állanak. T. ház! Azon viszonyok sorában, melyek Ausztria és Magyarország között fönforognak, az első helyet foglalják el az anyagi érdekek, melyek mindennap elénk tolulnak s melyek ugyszólva életünk mindennapi kenyerét képezik. Nem akarok annak részletezésébe bocsátkozni, hogy akkor, mikor az utóbbi anyagi kiegyezés Ausztriával megköttetett, micsoda hibák követtettek el; sőt kész vagyok concedálni azt is, hogy akkor bizonyos tekintetben kényszerhelyzet létezett, mely előtt a t. kormány meghajolni volt kénytelen. De, t. ház, a mi azóta történt ép a vámügyi politikában, az e körüli küzdelmek és különösen a mai helyzet, midőn a t. kormánynak a keze több külföldi szerződés által meg van kötve a részben, hogy a magyar közgazdasági terményeket védje s nagyon félek, hogy oda fog sodortatni, hogy kénytelen lesz nekünk védvámokat ajánlani, még pedig az ausztriai és nem a magyar ipar számára: mindezek egyenesen megdöbbentővé teszik, hogy a kormány egyes tagjai választóikhoz intézett beszédjeikben azt hirdették, hogy ők minden áron a közös vámterület alapján állanak. Én ezen eljárással szemközt nagyon szükségesnek tartom, hogy mindazok, kik a közjogi alapon állva, az ellenkező nézetet vallják és meg vaunak győződve, hogy anyagi viszonyainkon más nem segíthet, mint az önálló vámterület, az agitátiót űzzék továbbra is és minthogy a válaszfelirati javaslat, mely előttünk fekszik, e kérdésben — legalább a t. kormány működésével egybevetve — a közös vámterületet védi, ez is egyik oka annak, hogy azt nem pártolhatom. (Egy hang a jobboldalról: Hát ez benne van az önök jelirati javaslatában? Halljuk!) A másik kérdés t. ház, a kö.ös hadsereg ügye. Midőn erről akarok szólni, bizonyos ellenszenvet kell leküzdenem, mert t. ház, azt merem állítani, hogy az összes alkotmányos országok-