Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.
Ülésnapok - 1881-11
t)4 H» országos ülés nék Törökországból a maguk részét, mert hogy egyedül mi partiéi piáljunk a Balkán-félsziget foszlányaiból, azt megtűrni nem fogják. Ez tehát valóságos európai conflictusra vezethet. De ha még úgy volna is, vájjon érdekünkben áll-e, hogy a török birodalom foszlányaiból már is túlkatalmas, túlságosan nagyra növekedett országok még nagy óbbakká legyenek? Nézetem szerint a mi külügyi érdekünk abban áll, hogy a Balkán-félszigetnek már eddig constituált apró államai minél tökéletesebben consolidáltassanak és e czélra szükségesnek tartom, hogy adjuk ki Boszniát. Mindazon okok, melyek három év előtt a bosnyák politika ellen szólottak, í'ennállanak a maguk teljességükben ma is. Én legalább ezen politika mellett azóta egyebet annál, hogy a status quo^előtt meg kell hajolni, felhozni nem hallottam. Én azt hiszem, hogy úgy pénzügyeink tekintetében, mint alkotmányos állapotunk, helyzetünknek constatálása, fentarthatása tekintetében, nekünk egyaránt óhajtanunk kell azt, hogy ezen politikának útja állassák, meg kell akadályoztatni, hogy ez még további fejlődést nyerjen és én azt hiszem, hogy szükséges, hogy e tekintetben kifejezést adjunk a válaszfeliratban annak: hogy inkább ma, mint holnap ürítsük ki azon elfoglalt boszniai és herczegovinai területet. (Ugy van! Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Méltóztassék megengedni a t. képviselőház, hogy azon tárgyról, mely kapcsolatban a trónbeszéddel, vagy talán még inkább a felirati javaslattal még egy szónoknak figyelmét sem kerülte el, ki részt vett ezen vitában, néhány észrevételt éu is tegyek; (Halljuk.') értem azon úgynevezett sajnos eseményeket, melyek a hadsereg és nemzet közti viszonyt megháborították. Azt mondotta Jókai Mór, igen t. képviselő ur, hogy hála Istennek, hozzá láthatunk belügyünk gondozásához, sem közjogi kérdés, sem külügyi kérdés nem háborgat. Hát, t. ház, ebben a hadsereg és az ország közti viszonyban egy darab közjogi kérdés van, még pedig egyik legnagyobb, legfontosabb kérdés : a közös hadseregnek vagy a magyar hadsereg felállításának kérdése. Mert ezen úgynevezett sajnos esetek oly élénk világot vetettek ezen közjogi kérdésre, hogy a többség sem vonhatta ki magát annak szüksége alól, hogy ezzel a dologgal végre valahára foglalkozni kell. Azon bizonyos úgynevezett sajnos esetek, t. ház, én előttem nem reveláltak semmi új dolgot, mert én mindig ismertem azon közös hadsereg szellemét és tudtam, hogy azon szellem magának a közös hadsereg insritutiójának és azon helyzetnek emanátiója, a melylyel az szemben Magyarországgal ál!. A közös hadsereg tagjának nincs hazája. A hadsereg sem nem Ausztriáé, sem október 14. 1881. nem Magyarországé. Az a közös haza, az az összbirodaiom, melynek statusához a közös hadsereg tartozik, az nem egyéb, mint egy fictió és az a közös hazaszeretet, melylyel a napi parancsokban a közös hadsereget lelkesítni szokták, nem egyéb, mint egy üres frásis. Mi az a közös haza ? Mi az a közös birodalom ? Miből áll? Három szálministerből és egyWertheim szekrényből. (Derültség a szélső baloldalon.) Igaz, hogy az a szekrény meglehetős öblös szekrény. Territóriuma nincsen, ha csak nem veszszük territóriumnak azon területet, melyen néhány kaszárnya és katonai ispotály áll, melynek tulajdonjoga egyébiránt még nem kebeleztetett be a közös birodalomba; no m?g talán Bosznia is, melyet megszerzett magának az Összbirodaiom, hogy legyen neki is helye, a hol a maga fejét lehajthassa. (Elénk derültség a szélső baloldalon.) No hát az ilyen hazaszeretet iránt a hadsereg sem lelkesül. Jókai Mór igen t. képviselő ur, mint egyszer Bécsben is tette, megmutatta, hogy Ő képes nemcsak a szűkebb, hanem tágabb hazájáért is rajongani. Szende igen t. minister ur megpróbálta most szegedi választóit felmelegíteni ezzel a közös hazaszeretetével — nem tudom, mennyire boldogult a szegedi atyafiakkal (Derültség a szélső baloldalon), hanem hogy maguk a közös hadsereg tagjai sokkal realistikusabb felfogásúak, sokkal több józan észszel birnak — hogy egyenesen megmondjuk, — hogysem lelkesednének az ilyen fogalomért, azt jól tudom. Haza és hazaszeretet helyett a közös hadseregnek nincs egyebe, mint maga a hadsereg mint testület s annak feje, legfőbb hadúr, a császár, a ki nekik kenyeret ad, a kiről azt mondja : „dessen Brod ich esse, "desseu Lied ich singé", a ki az ő ruháját viseli, a ki őt mindenféle kitüntetésben, gyengéd előszeretetben részesíti. Ebből a helyzetből természetesen folyik az én nézetem szerint az antagonismus, mely a közös hadsereg gondolkozásmódja, érzelmei s az alkotmányosság és mint annak legfőbb hordozója a magyarság közt fennáll. A közös hadsereg tagja ellenszenvvel viseltetik az alkotmányosság iránt általában, mert ugy tekinti az alkotmányt, mint az ő ura császárja jogainak csonkítását (Ugy van! a szélső baloldalon), ugy tekinti, mint egyedül az ő hadura kegyelméből adott ajándékot, melyet kár volt annak a népnek, annak a civilnek megadni. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Tűri az alkotmányosságot azért, mert a császár parancsolja, (Ugy van! a szélső balon) azonban a legnagyobb kedvteléssel nyújtana segédkezet, hogy ezen egész komédiának egyszer vége legyen. (Ugy van! a szélső baloldalon.)
