Képviselőházi napló, 1878. XIX. kötet • 1881. május 12–junius 1.

Ülésnapok - 1878-396

és május 12. 1881. jg 396. országos Ül küldetik egyenesen a Curiához, hanem a királyi táblához és onnan küldetik át a Curiához. Ez az én felfogfisommal ellenkezik, mert én ugy szeretném az igazságszolgáltatást berendezni, hogy a királyi táblának semmi tudomása ne legyen arról, hogy tulaj donképen van-e appellálva azon ügy, melyet befejezett, vagy nincs, mert neki addig van dolga a perrel, mig nála van, de a mint befejezte, arra nézve neki hatása nincs. De más van a dologban s előre tudom, hogy a mit mondani fogok, sokaknak nem igen tetszik. De az emberek külömböző véralkatúak, egyik mindent bársonyba borít, a másik olyan, mint az alföld gyermeke: kimond mindent ugy, a mint tudja. Ezen dolgok azért történnek ugy, hogy a táblai referens végig nézve a felebbezési indokokat s midőn ezt teszi, ha ott olyan dolog van, mely a meghozott ítélettel valamikepen nem igen kíméletesen bánik el, kéz alatt, köpenyeg alatt tudjon hatni felfelé is, mikép kell meghozni az Ítéletet. Persze erre azt mondhatja akárki: mondani könnyű, bizonyítani nehéz. Én azt hiszem, erre elég azzal válaszolni: méltóztassék elnézni az irattárba és meg fogják látni, hogy nekem igazam van. Most méltóztassék elgondolni, hogy az ilyen dolgok, melyek a fellebbezésből keletkeznek és a táblára ismét visszaküldetnek a Curiától, nem ülésben adatnak elő, azok csak mint expeditionális ügyek mennek át, azonban az iktató könyvben mindig új számot kapnak, hogy a számok a véghetetlenségig felnőjjeuek. Téved tehát az előadó ur, mert nem a polgári peres ügyek szaporodása idézte elő a számok magasra növését, hanem az

? hogy odajutottunk már, hogy ha valakinek csak egy kicsit eljár a szája, a mi pedig gyakran megesik, dicső codifikátoraink ezt a büntetendő cselekvények közé sorozták, minek következménye az, hogy most csak ugy ítélik el szegény magyarjainkat, a kik paprikás étellel élnek és borókát is isznak. Ezekért azelőtt 20 forint, a németnél pedig 100 forint volt a büntetés. Ezek a szegény emberek nem tudják azt, mert a képviselők nem mondották meg otthon, hogy minő törvény hozatott. Ma tehát ezer és ezer számra érkeznek fel a kihágási és becsületsértés! keresetek a táblához, a hol meg azt mondják, hogy a törvény törvény, a 200 forintot le kell fizetni és a 2—6 hónapot le kell ülni, hogy a nemzetgazdászatnak is meg legyen a kára. A tizenkét pótbirot is az ily büntető tényekből kifolyó ügyek gyors elintézése szempontjából nevezte ki az igazságügyi politika. A számoknak ily magassága miatt tehát nem kell felforgatni jogrendszerünket, hogy az ember örökösen ne tegyen egyebet, mint az egyik §-t tanulja a másik után. A főrendiház határozatát azzal motiválja, hogy már azért is elvetendő a novella, mert nem sokára újabb valamivel leszünk megörvendeztetve, mely a szóbeliség és a nyilvánosság alapján fog készülni, talán 20 év múlva. Feltéve tehát, hogy a közel jövőben valamely egészséges perrendtartás fog a ház asztalára letétetni, nem látom be, hogy miért kell nekünk ily foltozó munkát keresztül vinnünk. Talán azért, hogy a könyvkiadók néhány hatossal és forinttal többet vegyenek be? Hiszen már úgyis annyi a törvény, f hogy alig van ember, a ki azokat ismerné. Én tehát azt gondolom, hogy azt kellene mondani, hogy a perrendtartás elveszti joghatályát és helyébe lép egy másik. Ez azonban nem történik. E novellában annyi az örökös hivatkozás, hogy biz én nem tudom, hogy az a kuruzsoló miképen fogja a szegény ember baját a sommás ügyekben elintézni, mert a vonatkozás annyi, hogy még a tanult fiskálisnak is dolgot ád az eligazodás. Szerencsétlenségünk az, t. ház, hogy az ily komoly természetű törvények rendesen akkor hozatnak a ház elé, mikor az befejezi működését. Ekkor azután derűre borura neki megyünk, habár az egyik ember arról beszél, hogy minő lesz a választás, megválasztatik-e vagy sem; habár a másik jobban szeretne a gazdaságánál lenni; habár a harmadiknak isten tudja, hol jár az esze. Természetes, hogy ily körülmények köztt 10—15 embernél több alig törődik az ügygyei. Kérem, t. ház, nem oly kis dolgok ám azok, méltóztassék megnézni a 36-iki ós 40-iki törvényeket, hogy vannak megírva, minden betűjén magyar typus, az a felséges magyar jelleg árad el, mig most örökös reform, fordítások belga, angol, német eredetiből, csak egyből nincs, a magyar typusból. A főrendiházat csak becsülni kell hozott határozatáért, mert az ugy látszik, hogy az még a tizenkettedik óra előtt azt mondta: ne tovább! és nagyon jól tette. Mert nagyon sokszor olyan törvényeket hozunk, melyeket okunk vau megbánni. A í. igazságügyi bizottság hosszasan fejtegeti és ha az időt nem sajnálnám, hosszasabban foglalkoznám vele, de azt hiszem, elegendő arra nézve röviden megjegyezni, hogy miután maga elismeri, hogy gyökeres a perjogi reform a szóbeliség és közvetlenség alapelveire fektetendő — hát akkor ne erőltessenek a mi nyakunkra oly perren • det, a melyben ezt nem találjuk fel, a melyből legfeljebb a második, a végrehajtásról szóló részt lehetne elfogadni, de azt sem úgy, a mint meg van irva, de más alakbam hogy megmenthessük a megmenthetőt, mert ha nem iparkodunk arra, tiz év múlva bizony oly szegények leszünk,