Képviselőházi napló, 1878. XIX. kötet • 1881. május 12–junius 1.

Ülésnapok - 1878-411

190 411. országos flés május 31 1SS1. tevő urak, a kik üzletemberek és nagy száza lékkai szoktak dolgozni, ajánlataikban oly előnyöket nyújtottak az illető törvényhatóságoknak, hogy abból bátran lehet következtetni azt, miszerint az egységi ár, mely a kavicstermelésre és szállításra meg van állapítva a ministeriumban, oly magas, miszerint képviselői kötelességemnek tartottani felhívni a minister ur figyelmét arra, hogy talán lehetséges lenne ezen egységes árakat Jejebb szállítani s jövőre a versenytárgyalásoknál kisebb egységárakat tűzni ki, hogy talán ezen egységáron alul is találkoznak vállalkozók, így nevezetesen Glasner vállalkozó Fehérmegyének oly ajánlatot tett, hogy ő letesz a megyének egyszerre mintegy 4000 frtot biztosítékul, a mely ott marad a bérleti idő alatt kamat nélkül a megyének rendelkezésére, azonkívül nyereményképen évenkint 1500 frtot ígért a megyének. Tehát világos, hogy a 3 frt 15 kr. megállapított egységi árak szerint sokat nyernek a vállalkozók, mert ellenkező esetben nem volna, képes az illető vállalkozó ily ajánlatot tenni. Ezen észrevételeimet a minister ur válaszára megtéve, ismételve bátor vagyok figyelmét felhívni a t. minister urnak, hogy méltóztassék ez iránt magának bővebb tudomást szerezni és ha lehetséges, az állam érdekeit jobban megóvni. Különben, mint előrebocsátottam, a választ tudomásul veszem. Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik a választ tudomásul venni? (Igen!) Miután az interpelláló t. képviselő ur is tudomásul vette a választ, azt hiszem, a ház is tudomásul veszi. Ordódy Pál, közmunka- és közlekedés ügyi minister: Szabovljevics képviselő ur interpellátiójára is kívántam válaszolni; azonban a t. képviselő ur nem lévén jelen, azt más alkalomra halasztóm. •-.,...,•.. Elnök: Szaboljevics képviselő ur nem lévén jelen, a válasz nem adathatik meg. T. ház ! nátra vannak még azon interpellálták, melyek az interpellátiós-könyvbe jegyezve vannak, még pedig először Csatár Zsigmond képviselő ur fogja megtenni interpellátióját. Csatár Zsigmond: T. ház! Minden oly alkulommal, midőn isten ezt a szerencsétlen országot árvizekkel látogatja meg, a Pestmegyéből Csongrád városa határán keresztül, rendes időben a Tisza medrébe lefolyó belvizeknek úrul szolgáló úgynevezett gát-ér betöltetik, még pedig azért, inert ha az a gát-ér, az úgynevezett Csukás gátér nyitva maradna, akkor az egész tiszai védelem feleslegessé válnék, mert hiszen Csongrád városát és határát teljesen elöutené a Pestmegyéből mesterséges csatornákon e gát érbe vezetett belvizek óriási tömege. A folyó évben is ugy történt, hogy a kiküldött ministeri biztosok belátván a veszedelmet, mely ezen városra és határára a pestmegyei belvizekből következnék, elhatározták, hogy a Csukás gátér kereszttöltéssel fog betöltetni és igy a mesterséges utakon Csongrád város határába szakadt belvíznek oda való folyása addig, mig a Tisza niveauja alacsonyabb nem lesz, mint a gát meggátoltassák, mert a város és határa elveszett volna a nélkül, hogy a Tiszából csak egy csepp viz jött volna is a városba vagy határba. A dolog rendesen is ment addig, mig a kormány kebeléből kiküldött néhány uri ember az ügyeket vezette. De mihelyt ezek az urak elhagyták a várost s Fekete Márton lett a biztos, azonnal más alakot vett a dolog, mert a gát-érnek vizeit e szegény lakosokra akarták reá bocsátani. Jelen voltam Csongrádon, mikor Fekete Márton megyei főjegyző ur, mint a vadvizeknek kormánybiztosa, azon rendeletet adta ki, hogy a megyei pandúrok a lakosokat, a belvizek árja elől való menekülésre szólítsák fel, mert nem állhat jót azon szerencsétlenségekért, a melyek ezen belvizekből a lakosokat érni fogják. Este 9—10 óra tájban tömegesen kerestek fel a szerencsétlen áldozatokul kiszemelt lakosok; az egyik sírva, a másik kétségbeesve terjesztette elő panaszát; de én mindaddig meg nem indultam, mig azon rendeletét a szolgabírónak és a kormánybiztosnak személyesen nem olvastam, a melylyel a lakosokat távozásra és menekülésre intik. Kern volt hát mit tennem, tapasztalva azt, hogy könyörtelen emberekkel állok szemközt, táviratoztam a közlekedési minister úrhoz, kérvén őt, hogy tekintettel arra a körülményre, mely szerint a pestmegyci belvizek localisáltattak Csongrád határán túl, a Pestmegyéből oda szorított belvizek levezetése végett mindaddig, mig azok a Tiszába be nem vezethetők, a kereszttöltést ne engedje felbontatni, mert hiszen nem akarjuk azt, hogy ha már másutt megvolt a kár, ugyanazon gonosztevíí — a vizár — itt is kárt okozzon. Elismeréssel és köszönettel kell említenem, hogy a minister úrban én azon jóakaratot és hazafias érzéket tapasztaltam, hogy éjjelnek idején figyelmeztette az ottani kormánybiztost, hogy mindaddig, mig a Tisza niveauje nem lesz alacsonyabb, mint a belvizeké, meg ne nyissa a kereszttöltést — mondom — ezt elismeréssel említem fel. De ki tehet róla, t. ház, hogy örökké esik az eső, hogy a Tisza vize még mindig nagy, hogy ennek vize nem akar a Tiszába visszahúzódni olyképen, hogy a belrizeket eredménynyel és minden kár megtétele nélkül levezethessük a Tiszába. Most feljöttek a szegény emberek és számos aláirással kértek, hogy mit tegyenek, házaik megdőlnek, tanyáik elpusztulnak, birkáik a vizbe