Képviselőházi napló, 1878. XIX. kötet • 1881. május 12–junius 1.

Ülésnapok - 1878-408

148 4ÖS, ország- fll^s máins 2S. 188!. nak tekinteni és a szerződésen kiviili állapottal szembeszállni ? A szerződésen kívüli állapot magában véve nem jelentette volna a vámháborut, csak annak lehetőségét. De ez az egész kérdés, t. ház, tulajdonkép nem meritorius kérdés, mert a szerződés, a mely megköttetik, egy egészen üres keret, a melynek merituma csak abban áll, hogy a vámháború ki van zárva, az a vámkáború, melyre a szerződésen kívüli állapotban is valószínűleg sem a német birodalom, sem ezen monarchia hajlandó nem lett volna. így levén a dolog állása, az, hogy ily szerződés köttessék-e Németországgal vagy sem, hogy úgy fejezzem ki magamat, inkább a nemzetközi tactieának kérdése, mint a közgazdasági érdek meritorius kérdése. És ha ez így van, akkor kénytelenek vagyunk a vezérkedést, az eldöntést és a teljes felelősséget a kormányra hárítani. A külhatalmakkal szemben a kormány van hivatva arra, hogy kezdeményezze és határozza meg azon módot, a melyen az ország érdekei megóvatnak. Ha be nem tudom bizonyítani, ha világosan nem látom, hogy azon mód, melyet a kormány követ, a nemzet érdekeinek sértésével jár, nem érzem magam feljogosítva arra, hogy a külhatalmakkal szemben követett eljárását megzavarni iparkodjam. Tehát a dolog érdeménél és tartalmánál fogva is az adott viszonyok köztt, ámbár arra nézve, hogy ez csakugyan a legjobb eljárás, teljesen meggyőződve nem vagyok, a szerződés megkötéséhez hozzájárulok. De nem is itten fekszik a kérdés súlypontja most már. Nem e sovány előterjesztés az, a mi a mai vitánál érdekeltséget költ. A helyzet, a mely Németországnak magatartása folytán ránk nézve előállott, ez az, a mi a képviselőháznak teljes figyelmét érdemli meg. E tekintetben pedig csak köszönettel tartozhatom az igen t. előadó urnak, hogy megkímélt bennünket minden kesergéstől Németország vámpolitikájának következményei fölött, a mely kesergés épen oly meddő, mint a mennyire össze nem egyeztethető az állam és a monarchia méltóságával; hogy megkímélt minket egy másik, épen oly meddő dologtól, annak bizonyításától, hogy a német kereskedelmi politika Németország szempontjából sem helyes, mert ha ezt a német Reichstagnak be tudná bizonyítani valaki és az illető tényezőket arról meggyőzni: igen hasznos dolgot cselekednék: de itt fáradni annak bebizonyításán, teljesen meddő munka. Adott helyzettel állunk szemben, t. ház, a melylyel számolnunk kell. Ezen helyzetnek, t. ház, megítélése azonban kétféle irányban történhetik. Történhetik oly irányban, hogy bizonyos optimismussal feltételeztetik annak valószínűsége, hogy Németországban rövid idő múlva a kereskedelmi politika irányzatainak ránk nézve kedvező változása fog beállani. Történhetik abban az irányban és megmondom mindjárt, hogy azt tartom én, ha illusióban élni nem akarunk, helyes felfogásnak, hogy itt nem egy mulandó, nem egyes embernek szeszélyéből eredő, hanem tervszerűen átgondolt s ezért alkalmasint jó hosszú időszakra megállapodott irányzattal állunk szemben. Természetesen a szerint, a mint a helyzet felfogása az egyik vagy másik irányban fejlődik, a teendőkre nézve is eltérő fog lenni az ítélet. Azok, a kik oly reményben ringatják magokat, hogy nem sokára fordulat állhat be a németországi kereskedelmi politikában, azok javasolhatják részükről a csendes várakozásnak és semmittevésnek politikáját. Ellenben azok, a kik ugy, mint én, meg vannak győződve arról, a mit már másfél évvel ezelőtt voltam bátor e házban kifejteni és a mit a most eredményekben előttünk fekvő események is igazoltak, hogy itt maradandó, hosszabb időre megállapodott iránynyal van dolgunk, azok természetesen nem azt tanácsolhatják, hogy összekulcsolt karokkal nézzük ezt a helyzetet; azok a mi teendőinknek súlypontját nem kereskedelmi viszonyoknak Németországgal egyetértő rendezésére irányuló megújított törekvésekben, hanem az ezen irányzattal szemben, saját emberségünkből elfoglalandó állásban fogják keresni. És itt csak egy megjegyzést kell tennem a t. kormány eljárására. Teljesen méltányos és objectiv Ítéletet akarván magamnak a történtekről alkotni, nem habozom kijelenteni, hogy ezen legújabb sikertelenségért, a kereskedelmi tárgyalások most beállott meghiúsulásáért a mi kormányunkat, de talán a monarchia kormányait egyátalán, vád és felelősség nem terheli. De a mily őszintén és nyíltan beismerem ezt, ép oly határozottan vagyok kénytelen kimondani, hogy a helyzet, mely előtt ma állunk, megnyitott bizonyítéka annak, hogy az ország közgazdasági ügyeinek vezetése, az Ausztriával kötött kiegyezést közvetlenül megelőzött stádiumtól kezdve, a helyzet magaslatán semmi irányban nem állott. Nem azért lehet a kormányt okolni, hogy ma nem lehet Németországgal megfelelő kereskedelmi szerződést kötni, de azért lehet igenis a kormányt okolni, hogy ezen lehetetlenség reánk oly nagy mértékben sulytó, hogy mi avval készületlenül, hogy ugy mondjam, fegyvertelenül állunk szemben. S fényes igazolást nyer, t. ház, s az 1878-iki ellenzéknek a kiegyezési tárgyalások alkalmával elfoglalt álláspontja, midőn óva intettük a házat, ne méltóztassék kereskedelmi