Képviselőházi napló, 1878. XVIII. kötet • 1881. márczius 16–május 11.

Ülésnapok - 1878-368

20 388. országos illés márczius 16. 1881. tani, mert igy, a mint szerkesztve van, nem lehet két részre választani. Épen azért voltam bátor azon javaslatot tenni, hogy a második be­kezdés első és második mondata választassák ketté, hogy külön lehessen azokra szavazni, mint pl. a 32. §. második kekezdésére esetleg kétszer fog történni a szavazás, hogy itt szintén a jel­vényre vonatkozólag külön történjék a szavazás. De minthogy itt mind a kettő egybe van fog­lalva Irányi képviselő ur módosítványában, ha már az első bekezdésre nézve a szavazás meg­történt, a módosítást ketté választani nem lehet. Irányi Dániel : T. ház ! Ha nem méltóz­tatik elfogadni az egész módosítványt, én, hogy legalább egy részét megmentsem, igen szívesen hozzájárulok ahhoz, a mit a t. ministerelnök ur mondani méltóztatott, csakhogy nem tudom, mél­tóztatik-e a t. elnök ur megengedni, hogy egy pillanatot vegyek magamnak, hogy a módosítást megirhassam. Mert én azt gondoltam, hogy a t. ministerelnök ur maga lesz szíves, miután mó­dosítványomba beleegyezett, azt feltenni. Tisza Kálmán ministerelnök: Feltéve megvan a módosítvány, csak nem adtam be, mert, megvallom, azt hittem, hogy a vita tovább fog tartani; de itt a szövegben feljegyeztem. Az egész csak ennyiből áll: Ezen szavak után „külső jel" teendő „nemzeti szinű vállszalag." Baross Gábor jegyző {olvassa a Tisza Kál­mán ministerelnök által beadott módosítványt). Módosítvány. A törvényjavaslat 32. §-ának 3-ik sorában ezen szó „jel" után teendő : „nem­zeti szinű vállszalag". A második bekezdés első sorában pedig „egyszer" szó helyett teendő „kétszer". Elnök: Miután ekként adatott be a módo­sítás, azt hiszem, nem lesz szükség külön sza­vazásra, hanem egyszerűen az első kérdés az lesz, elfogadja-e a t. ház a 32. §-t a bizottság szövegezése szerint, igen vagy nem ? Ha az nem fogadtatnék el, akkor következnék, mint ahhoz leg­közelebb álló, a ministerelnök ur által feltett szö­veg, ha pedig ez sem fogadtatnék el, akkor kö­vetkeznék az Irányi és végre Hermán képviselő ur által beadott módosítvány, mint a mely az eredeti szövéstől legtávolabb áll. {Helyesléi.) Kér­dem tehát, elfogadja-e a ház az eredeti szöveget változatlanul? {Nem fogadjuk!) Nem fogadtatott el. Kérdem már most, elfogadja-e a ház a 32. §-t azon szó hozzáadásával, melyet a minister­elnök ur indítványozott? {Elfogadjuk!) A ház többsége elfogadta a ministerelnök ur módosít­ványát s igy a további szavazás szüksége fenn nem forog. Következik a 33. §. A 33. §-ra nézve Hermán képviselő ur adott be egy módosítványt. Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy a képviselő ur módosítása a 32. §. elfogadása által némileg fölöslegessé lett, mindazáltal azonban, miután már be van adva, azt mégis fel kell tenni szavazásra. Kérdem tehát először elfogadja-e a ház a szakaszt a bizottság eredeti szövegezése szerint'? {Elfogadjuk!) Elfogadtatott s a szerint Hermán képviselő ur módosítváuya elesett. Következik a 34. §. A 34. §-ra nézve három módosítás adatott be. Kettő lényeges, a harmadik pedig csupán stylaris módostíás. E részben az első módosítást tette Irányi képviselő ur, a ki egészen más szerkezetet ja­vasol a szöveg helyett, a másik módosítást beadta a Hermán képviselő ur, a ki azon szó helyett: „engedi át" ki vá nj a tétetni: „adja át"; a harmadik módosítást beadta Thaly képviselő ur, a ki ezen szavak helyett: „katonai tör­vények" azt kívánja tétetni: „katonai szabály­zatok". Az első kérdés tehát az lesz, elfogadja-e a ház a szakaszt a bizottság szövegezése szerint ? Azonban ez csak elvi szavazás lesz az Irányi képviselő ur módosítványával szemben. Ha ezen elvi kérdés elfogadtatik, akkor az Irányi kép­viselő ur módosítása elesik. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a másik két módosítás is felvétessék szavazásra. Mindenekelőtt fel fognak olvastatni a módosítványok. Baross Gábor jegyző {olvassa a módosít­vány okát). Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e elfogadni a 34. §-t szemben Irányi képviselő ur módosítványával? És kérem azokat, a kik azt elfogadják, méltóztassanak felállani. {Megtörténik.) A többség elfogadta és igy Irányi képviselő ur módosítványa elesett. Kérdem már most, méltóz­tatik-e a t. ház a szakasz első sorában a „tör­vények" szó helyett, Thaly képviselő ur módo­sítványa szerint „szabályzatok" szót elfogadni? {Elfogadjuk!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy elfogadtatott. Kérdem már most, méltóztatik-e a szakasz utolsó sorában „engedni át" szavak he­lyett Hermán Ottó képviselő ur módosítása sze­rint „ adja át" szavakat elfogadni ? {Elfogadjuk !) Azt hiszem, kijelenthetem, hopry ez is elfogad­tatott és e szerint fog a szöveg kiigazittatni. T. ház! Az ülés kezdetén méltóztatott ab­ban megállapodni, hogy a pénzügyminister ur a mai ülésben válaszolhasson Mocsáry képviselő ur interpellátiójára, azt hiszem, hogy most már a tárgyalást felfüggeszthetjük és annak folytatását, a holnapi ülésre halaszthatjuk. {Helyeslés.) Csak azt kívánom megjegyezni, hogy méltóztassék az ülés kezdetén pontosabban megjelenni, hogy meg­lehessen az ülést annak idején kezdeni. {Helyeslés.) Méltóztassanak már most meghallgatni a pénz­ügyminister ur válaszát. {Halljuk!)

Next

/
Oldalképek
Tartalom