Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1878-342
342. országos ülés január 81. 1881. 25 Antal Gyula jegyző (olvassa a 3. számot): Gömör- és Kishontmegye közönsége, Csiskó János, ochsinai lakos ellen a regale-jog csonkítása ügyében kelt belügyministeri rendelet végrehajtása által szenvedett sérelmét orrosoltatni és a belügyministert oda utasíttatni kéri, hogy a regale-jog szabályozására vonatkozó törvényjavaslatot mielőbb terjeszsze elő. Vécsey Tamás előadó: Ezen ügyben, mely jelenleg tárgyalás alá vétetik, a tényállás röviden az, hogy a szolgabíró regalecsonkítást vett észre és ezen alapon megbüntette a tetteseket. Az alispán és a közigazgatási bizottság hasonlóképen jártak el. Ezután az ügy a belügyministerium elé került, hol az ügyet átnézték és a csonkítás esetét beigazoltnak nem tartván, az eljárás megsemmisíttetett. A vármegyének panasza abban áll, hogy a közigazgatási bizottságokról szóló törvénynek azon szakasza, mely a harmadfokulag a közigazgatási bizottság által elintézett kérdésekre vonatkozólag intézkedik, betüszerint nem foglalja magában azt, hogy ez ügyben még felülvizsgálatnak lenne helye. A niinisteriuin részéről azonban már több izben követtetett ez a gyakorlat s az ideterjesztett kérvények következtében a képviselőház által sem kifogásoltatott az, hogy a hol arról győződik meg, hogy az eljárásnak semmi alapja nincs s tévesen jártak el az alantas közegek, ott az eljárást megsemmisítette, azon indokból, mert a kormány az alantas közegek eljárásáért a parlament előtt felelősséget nem vállalhatna, ha ezeknek törvénybe ütköző eljárása fölött neki semmi revisionális joga nem volna. A ministerium azonban a kérvényi bizottsághoz intézett átiratában maga is ugy nyilatkozott, hogy ez ügyet szükséges mielőbb törvény által szabályozni. A panaszra a regale-kérdés szolgáltatott alkalmat, mely ügyben már annyi kérvény érkezett a házhoz s melyben a t. ház már a múlt év deczember 14-én határozatot hozott. Az egész ügy azt is mutatja, hogy égető szükség van arra, hogy legyenek közigazgatási biróságok, melyek előtt a közigazgatási utón tapasztalt sérelmek orvoslást nyerhessenek. Mindezen körülményekre, melyeket a megye terjedelmesen kifejt a maga feliratában, a kérvényi bizottság reflectált és bátorkodik a t. háznak a következő határozati javaslatot elfogadásra ajánlani: „A képviselőház fölhívja a kormányt, hogy a közigazgatási bíráskodás életbeléptetésére czélzó, továbbá a felelős kormány fő felügy életi jogának mikénti gyakorlatára vonatkozó s a jelen föliratban is kifejezett aggályokat jövőre eloszlató törvényjavaslatot a lehetőség szerint terjeszsze be a képviselőházhoz. Végül a regale-jog szabályozására vonatkozó KÍPVH. XAPLÓ. í 878—81. XVII. KÖTET. törvényjavaslatnak benyújtását annál biztosabban elvárja a képviselőház, mert e tekintetben a ház már 1880. deczember 14-iki ülésében 4603. sz. a. kimondta határozatát. Ezekre való tekintettel áttétetik a jelen kérvény a bel- és igazságügyi ministerekhez." Szontagh Pál (gömöri): Arra kérem a t. házat, hogy Gömörmegye, valamint Borsodmegye kérvényeit és ugy az ezekre adott azon nyilatkozatát a belügyminister urnak, a mely a pénzügyi bizottság elé terjesztetett, felolvastatni méltóztassék, mert ez az ügy alapos megítélését teszi lehetővé. Vécsey Tamás előadó: Én ugy emlékszem, hogy a 41. számú sorjegyzékbeti 4732. sz. alatti kérvénye Borsodmegyének ezen ügygyei leendő tárgyalásra utasíttatott. Kérem tehát a t. házat, méltóztassanak a felett határozni, hogy ez is felvétessék-e vagy sem ? Elnök: A háznak erre vonatkozó határozata a következő: Szontagh Pál (gömöri) indítványozza, hogy jelen felirat tárgyalása halasztassék el, mig Gömörmegye hasonló tartalmú felirata beérkezik és azzal együttesen tárgyaltassék. A ház Szontagh Pál (gömöri) indítványát elfogadta." E szerint lehetséges, hogy e két kér* vény együttesen tárgyaltassék. (Helyeslés.) Vécsey Tamás előadó: Borsodmegye 4732. sz. alatt az iránt kérvényez, hogy a közigazgatási bizottságról szóló törvény 59. §-a, tekintettel a minister főfelügyeleti jogára, törvény utján értelmeztessék. A conerét eset pedig az volt, hogy Borsodmegyében a szolgabíró elmarasztalta a regale-csonkítót, de az alispán és a közigazgatási bizottság felmentette. Az ügy a belügyminister elé került; azonban a minister megsemmisítendőnek találta a közigazgatási bizottság határozatát, mert ugy látta, hogy a szolgabírónak intézkedése volt a helyes. A^ megye részéről az difficultáltatik, hogy a harmadfokban elintézett kérvény került a kormány részéről revisio alá. A kérvényi bizottság véleménye a kérvény érdemére nézve az előbbi kérvényre beterjesztett határozati javaslat tartalmától nem tér el. Azonban, tekintettel a kérelem mikénti kifejezésére, tekintettel arra, hogy a határozati javaslatnak a kérvényben foglaltakhoz kell formailag alkalmazkodnia, a kérvényi bizottság azt következőleg formulázta: „A fe^lős kormány főfelügyeleti jogának mikénti gyakorlata, továbbá a közigazgatási bíráskodás tárgyában a belügyminister terjesszen törvényjavaslatot a képviselőház elé." Tehát ugyanezen két törvényjavaslat említtetik, a melyet Gömörmegye feliratában sürget. „A regale-jog szabályozását a képviselőház megoldandónak tartja és a megfelelő törvényjavaslatot a kormánytól elvárja." Megjegyzendő, 4