Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-363

284 363. országos ülés márczins 9. 1881 az államra róni, mig egyrészt az ország többi városai iránt, melyek rendőri költségeiket egészen magok fizetik, igazságtalanság lenne, más részt az állam jelen pénzügyi helyzetében egyáltalában nem volna indokolható akkor, mikor az állam tőle telhetőleg a főváros érdekében a lehető áldozatokat más téren már úgyis megtette. Ezért tartotta fenn a bizottság többsége a törvényjavaslat eredeti intézkedését, melynek elfogadása végett a t. házat még most is kérni bátorkodom. Ugy a fővárosi kérvény, mint a különvélemény kiterjed a 7. §. c) pontjára, mely a színházak engedélyezési jogát — a nemzeti színház kivételével — a rendőrségre ruházván, ezzel az 1848: XXXI. t. ez, első és harmadik szakaszának határozatait hatályon kivül helyezi s mivel a szinházügy első sorban culturális szempont alá esik, az említett kérvény a szinháznyitási és nyilvános színielőadások engedélyezését a fővárosi tanácsnak kívánja fenntartani. A bizottság, tekintetbe véve az 1848. évi XXXI. t. ez. hozatala idejétől az 1872: XXXVI. t. ez. által teremtett változott helyzetet, melylyel a rendőrség a törvényhatóság alól kivétetvén államivá, jelen törvény által pedig önálló, azzal coordinált testületié emeltetett; tekintetbe véve a jelen tarthatlan állapotot, tekintetbe véve azon állami s alkotmányos alapelvet, mely szerint a jognak s felelősségnek egynek kell lenni; tekintetbe véve más fővárosok példáját, melyekben a szinháznyitási engedélyadás joga szintén nem tartozik a munieipiumok jogkörébe; — kijelentésével annak, hogy ez intézkedés által távol áll a főfárosi törvényhatóság culturális, vagy magyar nemzeti érzetének kétségbe vonásától, — csakis a jog és felelősségnek mellőzhetlen concentrálása, a fővárosi hatóság és a rendőrség között esetenként felmerült kellemetlen súrlódások elhárítása s a jelen bizonytalan statusquonak praecise megoldása szempontjából a c) pontot a törvényjavaslat értelmében fogadja el s ajánlja a t. háznak is elfogadás végett; véglegesen azonban e jogot nem akarja a rendőrség jogkörében sem hagyni s kifejezést ád azon meggyőződésének, miszerint a színházi s szinészetí viszonyok culturális fejlődése nálunk is megkívánja már egy, a színházakra vonatkozó törvénynek — más müveit államok példájára — leendő alkotását s midőn ezt tolmácsolni szerencsém van, tisztelettel kérem a bizottság nevében a t. képviselőházat, miszerint e kérdésre nagybecsű figyelmét kiterjeszteni méltóztassék. Ugyancsak a 7. §. d) pontjára vonatkozólag érinti a fővárosi kérvény s a különvélemény a közerkölcsiség ügyét s ebből folyólag a

o törvényjavaslat által tervezett rendőrorvosi állomások felállítását. A bizottság tudatával birván a közerkölcsiség kérdése nagy fontosságának, ismervén e kérdés — más mintaszerű rendőri intézményekben is — még mindég hiányos megoldásának nehézségeit s tudván azt, hogy annak szabályozása nem e törvény keretébe, hanem külön szaktanulmány eredményét képező szabályrendeletbe tartozik, a törvényjavaslatnak erre vonatkozó s a d) pontban foglalt általános intézkedését elfogadja, a fővárosi törvényhatóság méltányolt aggályainak eloszlatása czéljából azonban a d) pontban látható intézkedéssel pótolván azt. A rendőrorvosi állomások szervezését illetőleg, a bizottság teljesen osztozik a törvényjavaslatnak indokolásában kifejtett intentióiban; oly szükséges intézménynek tartja azt egy rendőri szervezet keretében, mely nélkül az mindig hiányos lenne ; s e meggyőződése által vezérelve s mérlegelve a rendőri orvosok fontos és sokoldalú teendőit, a törvényjavaslat által előzetesen előirányzott egy fő és négy kerületi rendőrorvosi állást nem tart elegendőnek s utóbbiak számát, mint a beterjesztett személy-kimutatás előtünteti, a szervezendő kerületi kapitányságok számának megfe'őleg, már most hétre emeli, lehetetlenségnek tartván, hogy mint a törvényjavaslat is tervezte, egy rendőrorvos három, sőt négy kerületben is teendőit hivatásszerűen elvégezhesse. Eszmecsere tárgyát képezte végre a bizottság tárgyalási során, a qualificatió kérdésének a rendőrség személyzetére is kiterjesztése. Tagadhatlan, miszerint az államrendőrségnél, melyre oly fontos és nagy érdekek bizatnak, a qualificatió garantiája teljesen nem mellőzhető; tagadhatlan azonban az is, miszerint a tisztán theoreticus qualificatió legtöbb esetben épen a rendőrségnél boszulná meg magát, hol a praxis, az egyes egyénnel veleszületett rendőri érzék, gyakran nemcsak egyenértékű a theoreticus qualificatióval, sőt értékben azt felül is múlja, — mindazáltal a qualificatió szabályozását, a szervezet igényeinek megfelelőlcg az államrendőrségnél is szükségesnek tartja a bizottság, jelenben azonban megnyugodott a belügyminister azon kijelentésében, miszerint a közigazgatási tisztviselők quaiifieatiójárói szóló s a ministeriumban már köztudomás szerint készülőben lévő törvényjavaslatban a főVárosi rendőrségi személyzet quaiifieatiójárói is lesz intézkedés. Szükségesnek tartottam ezt itt hangsúlyozni, a netalán e részben felmerülhető aggályok eloszlatása végett. Ezek voltak körülbelül, t ház, azon lényegesebb pótlások s intézkedések, melyeket a közigazgatási bizottság részéről már a részletek előtt itt megemlíteni köteleseégemnek tartottam. Ugy a kormány, mint a bizottság intentiója, egy a polgárság teljes bizalmát biró, annak törvény-