Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1878-357
236 357. országos ülés február 25. 1881. Ekként a törvényjavaslatra nézve semmi különbség a két ház megállapodása köztt nem lévén, szokott módon legmagasabb szentesítés alá fog terjesztetni. Következik a Magyarország és HorvátSzlavon-Dalmátországok köztti közjogi kérdések rendezéséről szóló 1868. évi XXX. és 1873. évi XXXIV. t.-czikk némely határozmányainak módosításáról szóló törvényjavaslat, illetőleg a bizottság erre vonatkozó jelentésének tárgyalása. Ha a jelentést felolvasottnak méltóztatik venni, a tárgyalást megnyitom, az első szó az előadó urat illeti. Falk Miksa előadó: T. ház! Midőn engedelmet kérek arra, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot, illetőleg az arra vonatkozó jelentést néhány szóval kisérhessem, ezt nem azon okból teszem, mintha ezen jelentés bármely magyarázatra szorulna. {Halljuk!) Én azt hiszem, hogy erre nincs szükség. De teszem azon okból, mert néhány igen rövid szót szeretnék mondani azon álláspontról, melyet az országos bizottság ezen kérdésben elfoglalt és a melylyel való megismerkedés talán némi befolyással lesz az országos bizottság működésének és a működés eredményének megítélésére. {Halljuk !) Ugyanis itt-ott azon félreértés támadt, mintha ezen bizottság hatáskörében állott volna a katonai határőrvidék egyesítésének akár módozatait, akár feltételeit vita tárgyává tenni. Ez nem felel meg, t. ház, a tényállásnak. A jelentésnek mellékletei köztt található a ministerfclnök azon indítványa, mely az országgyűlés két háza által elfogadtatván, az országos bizottság kiküldetésének alapját képezte és ebből méltóztatik látni, hogy ott c?ak egyetlenegy kérdésről van szó, t. i. arról, hogy a katonai határőrvidéknek Horvát-Szlavon-Dalmátországokkal való közigazgatási egyesítése esetére hány képviselőt küldjön Horvát - Szlavonország a közös magyar országgyűlésre. A magyar országos bizottság e szerint csakis ezen kérdéssel foglalkozott, szeme előtt tartván azon eljárást, amely 1873-ban hasonló alkalommal követtetett és amely alkalmasint most is követtetni fog. Eszerint a katonai határőrvidék közigazgatási egyesítése egy egészen különálló törvényhozási actus, melynek ezen bizottság működéséhez semmi köze nem volt. 1873-ban az akkori bekeblezés, illetőleg visszacsatolás ugy történt, hogy 1872-ben megjelent egy legfelsőbb manifestum, melyben ő Felsége, mint a katonai határőrvidék legfőbb hadura, kijelentette, hogy a katonai határőrvidék illető része részint közvetlenül Magyarországhoz, részint Horvát-Szlavonországhoz és igy közvetve Magyarországhoz csatoltatik. Az 1873: XXVII. t. ez. által ezen legfelsőbb elhatározás az azzal kapcsolatban álló rendeletekkel együtt az ország törvényei közé lett iktatva. Az 1873. évi XXVIII. t. ez. által lettek azután megállapítva azon módozatok, melyek sxerint az újonnan alakult közigazgatási, törvényhozási stb. viszonyok rendezendők. Ugyanez fog történni azon kilencz határőrvidéki ezredre nézve is, mely alkalmasint a legközelebbi jövőben közigazgatásilag Horváth-Szlavonországokkal fog egyesíttetni. De ezen kérdés nem tartozott a magyar országos bizottság ez ido szerinti működéséhez; a bizottság tehát — a mint mondom — csak azon egy kérdésre szorítkozott, hogy HorvátSzlavonország, a tettleges egyesítés után, hány képviselőt küldjön a közös országgyűlésre? Felmerülhet itt azon kérdés, vájjon szükséges-e ezen speciális tárgyat a tettleges egyesítés előtt megoldani? Én azt hiszem, hogy az időpontra nézve csak két lehetőség volt. Az egyesítéssel egyidejűleg ezen kérdést megoldani nem lehet, nem lehet azon egyszerű okból, mert azon törvényhozási actus, mely az egyesítésre vonatkozik, kizárólag a magyar országgyűlésnek hatáskörébe tartozik és itt oldandó meg; holott azon kérdés, melyről itt szó van, az 1868: XXX. t. ez. értelmében a két országgyűlés köztt regnieoláris deputátiók útján oldandó meg. Tehát vagy előbb, vagy utóbb kellett volna intézkedni, hogy a horvát-slavon képviselők száma milyen legyen az egyesítés után. Már, t. ház, én azt hiszem, hogyha egykor törvényhozásilag az egyesítést minden részleteivel együtt keresztül viszszük és akkor szólítjuk fel Horvát-Slavonországot, hogy engedjen azon jogból, melyet neki az 1868: XXX. t. ez. elvitázhatlan módon megad: akkor alkalmasint az engedékenységnek még sokkal csekélyeb mérvét tapasztaltuk volna, mint tapasztaltuk most. Ennélfogva nem marad egyéb hátra, mint előre is tisztába jönni ezen kérdésre nézve, mielőtt a közigazgatási egyesítés megtörténik. Amagyar országos bizottság tehát, midőn ezen egyetlenegy kérdéssel foglalkozott, előre tudta hogy igen hálátlan munkát végez. Ugyanis a magyar országos bizottság előtt nem lehetett titok az, hogy a magyar országgyűlés a horvátslavon képviselők számának minden emelését, bármi csekély legyen az, perhorrescálja — és méltán. Én azt hiszem, hogy ugy a kormánypártra, mint az ellenzékre nézve — és itt nemcsak a jelenlegi kormánypártról és a jelenlegi ellenzékről, hanem minden magyar kormánypártról és minden magyar ellenzékről szólok — mondom, azt hiszem, hogy ugy a kormánypártra, mint az ellenzékre nézve csak nyomasztó lehet azon érzés, hogy egy magyar kormány fennállása, vagy megbuktatása esetleg egyénem magyar képviselőcsoportnak szavazatától függ. És ha a t. ház ma volna azon helyzetben, hogy az a
