Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-356

356. országos ülés február 24. 1881. 219 gunk, hát én nem vettem észre, mikor a 8. §. tanácskozás alá vétetett és egyszerre csak azt hallottam, mikor az elnök ur kimondta, hogy a 8. §. elfogadtatott. Láttam, hogy képviselői kötelességemet nem teljesítettem, mert itt maradt ellenindítványom, mely szerint én kértem volna, hogy ezen szakasz felett a határozat tartassák függőben addig, mig a 7. §-ra nézve a jelentés he nem jön. A t. ház nem intézkedett, elfogadtatott a 8. és 9. §., tehát az ellen többé nem is szólhatok. De higyjék meg, én ismerem az állam érdekét, hanem ismerem a polgárok érdekét is és mikor ötvenszeres bélyegilleték csonkítási büntetés határoztatik — és ne tagadják önök — mindnyájan tudjuk — legtöbb esetben roszakarat nélkül, feledékenységből történik mulasztás, hát ez hiba és megtörténhetnek ilyenek: akkor bocsásson meg a t. képviselőház, ezeknek a nem vétkes indulatból elkövetett mulasztásoknak ötvenszeres árral való büntetését, én barbárságnak tartom, (ügy van! a szélsőbalon.) A törvény szine alatt az állampolgárok vagyona elkobzásához egyetlen egy államnak sincs joga, még a legnagyobb veszedelemben sem; mennyivel inkább nincs oly államnak, mely más idegen államokra milliónként pazarolja pénzét, mint önök a bosnyák elfoglalásra pazarolták. (Ellenmondások jobb/elöl.) Mutogathatnak önök kezökkel, adja isten, hogy Magyarország lételére veszedelmes ne legyen azon Magyarország által kiadott összeg, de akkor aztán ne követeljék önök, hogy az állampolgár, ha feledségből, minden rósz szándék nélkül valamit elmulasztott, vagy nem is tudva tette, hogy akkor ötvenszeresen bűnhődjék. Hiszen ez uraim .... (Felkiáltások jobbfelöl: Nem ötvenszeres! Arról nem, lehet beszélni!) Tudom, de lehet beszélni indokolásul a t. minister urnak előadott módosítványára; mert ez ismét oly emelés, a mely — meg fogja a t minister ur is engedni — mindenesetre meggondolást érdemel, hogy vájjon egyszerrre ismét kétszeresen, háromszorosan emeltessenek azon bélyegdíjak, a melyekből Önök mindig többet és többet akarnak húzni, mint a mennyi megengedhető. Én tehát nem is hiszem, hogy tehetnének a t. képviselőház tagjai, hogy tehetne a t. minister ur is — már az országnak és a lakosságnak jól felfogott érdekében — az ellen, a mit én kérek, hogy t. i. méltóztassanak ezen módosítván yt a bizottsághoz visszautasítani, hogy az gondolja meg és azután akkor határozzunk e tárgy felett. (Helyeslés a szélsőbalén) Füzesséry Géza: T. ház! (Halljuk!) (Halljuk!) Én hajlandó volnék elfogadni az igen t. képviselő ur indítványát, azonban egy módosítással. Figyelembe kell venni azt, a mit a tapasztalás tanít, hogy igen gyakran nem az szenvedi a büntetést, a ki a bűnt elköveti és a bélyegcsonkítások rendszerint mások által követtettek el, mint a kiket azokért évek múlva megbüntetnek. Én nem ismerek olyan botor embert, (Halljuk!) a ki tudva azt, hogy az eddigiek szerint is háromszoros büntetést fog fizetni, bélyegtelen beadványnyal járulna valamely testülethez; és a tapasztalás azt mutatja, hogy a bélyegmegrovások özönével jönnek. Az ügyvéd beadja felhelyezve a beadványt, a felek beadják a bélyegzett okiratot és elvész róla a bélyeg. A tapasztalás mutatta, — nem vádképen hozom fel, — hogy az ország több törvényszékénél egyes írnokokat elitéltek. Tudok egy esetet in specie, hogy egy írnokra rábizonyult, hogy 40,000 frt ára bélyeget szedett le a beadványokról. Hogy ha ily eset megtörténik és felvilágosítást adhatnának a beadók, akkor talán lehetne segíteni rajta; de hiába van az elévülési határozat: 5—6 év múlva szólítják meg az illetőket, hogy a beadvány bélyegtelen és így az utánajárás sokszor többe kerül, mintha kifizetnék. De volt eset, tudok pesti ügyvédeket, a kik egy éven át ezreket fizettek és nem volt módjuk megtudni, miképen történik az, hogy a beadványokról hiányzik a bélyeg. De hogy épen tisztviselőket ne nevezzek, megtörténik, hogy egy irnok, vagy egy megbízott az ügyvédi irodából maga veszi le a bélyeget és erről az illető felek, kik a bélyeget fizetni kötelesek, csak 5 — 6 év múlva nyernek tudomást. Nekem magamnak is sokszor kellett ezen keserűséggel küzdenem. En hivatkoztam az elévülésre és erre a pénzügyi hatóságtól a következő határozatot kaptam: „az elévülést megszakítja a megintés, már pedig a főváros utczáinak falain évenkiut olvashatók azon plakátok, melyekben az állampolgárok feiszóllittatnak, hogy adójukat és az állam iránti egyéb tartozásaikat fizessék le". Ez tehát az elévülést megszakítja. (Derültség a szélsőbalon.) És ez ellen az okoskodás ellen, megvallom, bármennyire agyafúrtaknak tartják, az ügyvédek csakugyan nem találnak argumentumot és az szünet nélkül ugy van. Ennélfogva szükségesnek tartom megállapítását annak, hogy valamely bélyeg köteles beadványon rajta van-e a bélyeg, vagy nincs, mert ez nemcsak az ügyvédet éri, hanem éri a feleket is. Ennélfogva a pénzügyminister ur indítványához azon módosítást kívánnám tétetni, hogy az iktató köteles legyen felírni a beadványra, vájjon az el van-e látva bélyeggel, vagy nincs. Azon felül a peres beadványoknál s általában minden hatóságnál benyújtott beadványoknál, az észlelt bélyeghiány büntetése csak akkor alkalmazható, ha a benyújtó 24 óra alatt nem pótolja a bélyeget.