Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-354

18C 354. országos ülés február 22. 1881. mat egészbeti számítható, egy hónál tovább terjedő üzletaél azonban a zálog-kölcsön is napokra számíttatik". Éri azon esetre, ha a szövegezés a t. házban netán valamely ellenvetésre találna, legkisebb kifogást sem teszek ellene, sőt kérem, hogy a mennyiben elvileg elfogadni méltóztatnak, azt szövegezés végett a közgazdasági bizottsághoz utasítani méltóztassék. Elnök: Fel fog olvastatni a módosítvány. Molnár Aladár jegyző {olvassa). Kemény Gábor báró, földmivelés-, iparés kereskedelmi minister: Én nekem, t. képviselőház, nincs a módosítvány ellen kifogásom. (Helyeslés.) Elvi fontosságot a dologban nem látok, gyakorlatilag pedig, azt hiszem, igen kevéssé fog az eredmény különbözni attól, ha ez nem is lesz benne; mert végre is a zálogintézettulajdonos nem köteles elfogadni a zálogba nyújtandó tárgyakat, csak a kir. zálogházba vesznek tel mindent, a mi oda felvehető; ha csekély tárgyakat visz oda valaki, a magán zálogüzlettulajdonos azt mondhatja, hogy nem veszem be, csak a következő hónap végéig, vagy netalán három hóig. De ha a t. ház ebben megnyugszik, én beleegyezem. (Helyeslés.) Madarász József: (Halljuk!) T. ház! Először is kérdést vagyok bátor a t. bizottsági előadó úrhoz intézni, fenatartván magamnak előre, hogy ha értesítést nyerek — a mint hiszem — azután nyilatkozhassam a tárgy felett. Itt ezen 11. § ban meg van bizva az ott előszámlált biztosítási stb. díjak megállapítására nézve időközönként a kereskedelmi minister, Horvát - Szlavonországokat illetőleg pedig a horvát-szlavon-dalmátországi bán. Én azon kérdést intézem a t. előadó úrhoz, — reménylem, hogy a kormány e ' tekintetben nyilatkozott a bizottságban — v

'ajjon azon intézkedések, a melyek itt részben a ministerre, részben a horvát-szlavon-dalmátországi bánra bízatnak, törvényhozási vagy pedig végrehajtási intézkedésekül tekintendők-e? Hegedűs Sándor előadó: T. ház! A kormány e tekintetben a bizottságban nem nyilatkozott, mert erre szükség nem volt. Ez világosan végrehajtási dolog és alapszik az 1868. évi XXX. t.-cz. 10. §-áu, mely igy szól: „Az iparügy rendezésére nézve, a házaló-kereskedést is ideértve, úgyszintén a nem közkereseti egyesületek ügyében s az útlevél-rendszert, az idegenek fölött gyakorlandó rendőrségét, az állampolgárságot és honosítást illetőleg közös ugyan a törvényhozás, de ezen tárgyakra nézve a végrehajtás Horvát-Szlavon-Dalmátországoknak tartatik fenn." Ennek következtében tehát ugy ezen szakaszban, mint a további szakaszokban és a végrehajtási clausulában foglalt intézkedések a törve ay ezen szavainak felelnek meg. Ez — mondom — nem törvényhozási, hanem végrehajtási dolog, a mely Horvát-Szlavonországoknak fenn van tartva, még pedig különösen íparügyben, mint azt a törvény idézett paragraphusa világosan mondja. Madarász József: A t. ház engedelmével most már bátor vagyok nyilatkozni a t. előadó ur előadására nézve. (Halljuk!) Én azt vélem — legalább az én meggyőződésem ellenkezik az előadó ur véleményével — hogy mindazok, melyek itt a 11. §-ban elősoroltatuak, nem végrehajtáshoz tartozó, hanem törvényhozási intézkedéseket követelnek. A törvényhozás, igaz, mindezen intézkedéseket másra is ruházhatja át, de már ő e tekintetben nem mint végrehajtó, hanem mint a törvényhozást helyet.esíto intézkedik. Én azt állítom, hogy azon tételeknek, vagyis pl. a biztosítási tételnek, a legmagasabb kamattételnek meghatározása nem végrehajtási, hanem törvényhozási intézkedés és én legalább legkevésbé sem tadnám, hogy mi által kifogásoltathatnék az, hogy itt a törvényhozás mind a biztosítási díjra, mind pedig a kamat és egyéb beszedhető díjakra nézve a legmagasabb tételt igenis törvényhozásilag állapítja meg. Hogy ha a törvény kiteszi, hogy ez a legmagasabb tétel, ebből nem következnék az, hogy azon alul bizonyos körülmények között ne bizná meg ministerét az intézkedéssel. Én tehát, mert azon véleményben vagyok, hogy először okvetlenül törvényhozási intézkedés lévén szükséges, a ház határozhat is felette; másodszor, mert ilyennek tartom, t. i. törvényhozási intézkedésnek, nem hiszem, hogy az 1868. évi XXX. t.-cz. 10. §-ának azon értelme alá soroztatkatnék ezen 11. §-ban foglalt intézkedés, a mely, jól tudom, a végrehajtásra nézve, ismétlem, nem a bánnak, de Horvát-, Szlavonés Dalmátországokuak tartatott fenn a törvényhozás által; itt tehát törvényhozási intézkedésről lévén szó, ezt Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok bánjára bizni nem lehet. Ha pedig e tekintetben törvényhozási intézkedés tétetik, azt ezen közös országgyűlésnek, a mely közös országgyűlésen Horvát-, Sziavon- és Dalmátországok képviselői is vannak, kell elintézni és nem egy oly egyénnek, a ki ezeu országgyűlésnek semmi esetre sem felelős. S mert az én meggyőződésem szerint ez nem végrehajtási intézkedés és mert én azt hiszem, hogy a legmagasabb tételeket meg lehet állapítani az országnak nemcsak kárával, hanem annak és népének javával, azért én a következő indítványt vagyok bátor e szakaszhoz tenni: „A 11. §. utasíttassák vissza a bizottsághoz, hogy a zálogüzletnél kellő és szedhető különféle díjak leg-