Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-354

J82 354- «rszágos ülés febraár 22. 1881. előtt, hogy mindazon szegény sorsú embereken segítsen, kik betegség miatt, vagy munka hiányában kénytelenek volnának elpusztítani jobb időkben beszerzett ékszereiket, ágyneműiket vagy ruháikat, hogy azokat a zálogházba letéve, jobb időre fenntarthassák s azokat kedvezőbb helyzetben ismét birtokukba vehessék. Hogy a ezél ilyen lehetett, hogy kezdetben áldást árasztó volt ez intézmény, azt kétségkívül mindnyájan beismerjük, de ha a mai viszonyokat mérlegeljük és ha a budapesti zálogház beléletével megismerkedünk, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a dicső alapítónő intentiójától, a mai kor intézői nagyban eltértek, mert megdrágították a kamatlábat és a kezelési költségeket ugy, hogy magábaa az intézetben 10 százalékot szednek, a mihez még a kezelési költségek is járulnak és igy bátran elmondhatom, hogy felmegy 12 százalékra is s ezen kir. zálogház közvetítői 16%—18%-ot is szednek. Ráth Károly közbeszól: Hatvan százalékot is! Csatár Zzigmond: De van eset, midőn 145%-ra is felrúg, akkor t. i., na esetleg valaki a hó 28-án tenne zálogba egy tárgyat és a gondviselés utján munkája, vagy szerenesés viszonyok folytán e zálogtárgyat a következő hó 5-ik napján ki akarná váltani, meg kellene fizetnie 3 hónapi kamatot s így^ 12 hóra kijön a 145%T. ház! Én a zálogház-intézetet ugy tekintem ma, mint czélttévesztett, nyerészkedő intézetet, a mely egyes polgárok anyagiságának kizsákmányolásával akarja magát fenntartani. Ha széttekintek hazám lakosainak száma felett, ha vizsgálatom tárgyává teszem az anyagi állapotokat, arról győződöm meg, t. ház, hogy 48 óta megfogytak a közép és főnemes urak vagyonban és abban, a mi a magyar államiságnak főpostulatuma és igy sok a szegény család, mely a koldusbotot hordozza kezében. Ez a törvényjavaslat t. ház, csak egy osztály érdekében van alkotva, a mely osztály az előnyöket minden időben ügyesen ki tudta zsákmányolni és minden nyerészkedő vállalatban, mint főszereplő elől ment nemcsak, hanem, méltóztassanak a kir. zálogház története'! megnézni, hogy ott, midőn a szerencsétlen áldozatok nem tudják kiváltani elzálogosított tárgyaikat és azok árverés alá kerülnek, más, mint különösen ezen élelmes faj, árverezni nem képes. Én tehát uraim, akkor, midőn a magyar becsületesség, a magyar tisztesség annyira Bzerény, hogy ilyen nem igen szemérmes vállalkozással járó dolgokba nem akar betolakodni, akkor, midőn van egy osztály, mely az ily előnyöket mintegy szándékosan, czélzatosan kiaknázza : ezen osztálynak semmi néven nevezendő szabadalmat adni nem akarok, hogy el| szedje azon osztálynak pénzét, a mely egy ezredéven át tartotta fenn e hazát és a mely osztály, ha elpusztul, nincs többé Magyarország. {ügy van! a szélső baloldalon.) T. ház! E törvény oly tág tért, oly nagy szabadalmat enged a t. minister urnak, a melyet én, mint törvényhozó, aggály nélkül, jobban mondva, aggodalom nélkül soha egyes embernek megadni nem tudok. Mudrony t. képviselőtársam már reá mutatott, hogy a 11. szakasz szerint időről időre a t. minister ur belátása, akarata szerint fogja szabályozni a kamatlábat, a gondozási, őrzési, zálogbankezelési és tudja isten, hányféle czímen kirovandó díjakat. Engedelmet kérek, hanem én azt tapasztalom, hogy a mi ugy a zöldasztalnál a nyilvánosság kizárásával történik, annál nem igen szokták mérlegelni az egyes szenvedő emberek dolgát, hanem azt hiszik, hogy a bőség szarujába nyúlnak és bő marokkal szokták kiadni kinek-kinek a részét. Én, t. ház, olyan törvényt, a mely alaposan meg nem mondja, hogy azon egyén, a ki ily zálogházat akar nyitni valamely városban, hány ezer frt biztosítókot tartozik letenni az állampénztárba, hogy az egyeseknek zálogba tett vagyona biztosítva legyen, olyan törvényt, a mely nem mondja meg, hogy az ily intézettulajdonosok hány kamatlábat fognak élvezni, az ilyen törvényt a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadhatom és fölötte sajnálom Mudrony Soma t. képviselőtársamat, a ki a törvényjavaslatban ily hiányokat fedezvén fel, azt mégis elfogadja. De nem fogadhatom el másrészről a törvényjavaslatot azért sem, mert ha már csakugyan oda jutott a középosztály és az iparos közönség, hogy zálogba kell letennie keservesen megőrzött vagyonát, hogy az óriási terhek súlya alatt az éhség által tökéletesen ki ne merittessék, akkor, ha csakugyan ebből haszon mutatkozik, adjuk meg a lehetőséget, hogy a ki már ily vállalatoknak hasznot adott, részesüljön e haszon áldásaiból maga is. Ugyan kérem, mire való ily engedményeket adni egyesek részére, kik mint denevérek, szipolyok, pióczák kiaknázták a nemzet vérét? Mire valók az adóhivatalok, ha léteznek, hiszen legfeljebb egy pár tanult embert kell oda alkalmazni, pénz sem kell, mert minden adóhivatalnál van annyi pénz kamat nélkül, a mennyi annak a vidéknek szükségleteire elég. .De hát hiába, t. ház, megvan már nálunk az a régi szokás, hogy mi mindig jobban gondoskodunk az idegen emberekről, mint önmagunkról. Igy teszünk e törvény intézkedéseivel is. Ismét kiszolgáltatjuk a szegény vidéki lakosságot egyes lelketlen embereknek, hogy azok felett gazdálkodjanak ugy, a mint akarnak, hogy bekövetkezzék azon eset, hogy egyes emberek meg-