Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-341

I s 341. országos ülés január 29 1881. tés lenne azoi uagy, szent épületen, melynek oltára előtt ö most térdepel. (letszés a szélső baloldalon.) Előadta Eötvös t. barátom, hogy arra vonatkozólag egy igen különös hir járta be a sajtót, még pedig a kormányhoz igen közel álló félhivatalos lap volt az első, mely felhozta, hogy jött volna üzenet, vagy, mint Eötvös képviselőtársam monda, parancsolat Bécsből, hogy vigyázzanak az urak, olyas valamiről ott ne beszéljenek, hogy olyat ott be ne csempészszenek a törvénybe, a mi az én érdekemmel netán öszseütközésbe jönne. Ily felszólalásokra valóban meglepő, hogy a t. ministerelnök ur nem válaszol. 0 rá ér akkor beszélni harangról és harangozóról, rá ér beszélni a kis fiúról, ki farkast kiabál és ezt a lényeges pontot pedig agyon hallgatja, ennek elhallgatása igen jellemző, ezt elhallgatnom lehetetlen. Áttérek most, t. ház, beszédem másik tárgyára, Jókai t. képviselőtársam beszédjére. T. barátommal szemben, mi ellenzékiek hosszú évek óta kivételes helyzetben vagyunk és ő ezt érezte, tudta és nagyon kiaknázta. 0 erőt merítve azon „ments-várából", mint ő kifejezte magát, melyet körülvont az a népszerűség, az a közszeretet és tisztelet, mely őt körül övedzi azon érdemekért, melyeket egész más téren szerzett; erőt merítve abból a mentsvárából, előállott némelykor oly nyilatkozatokkal, a melyeket más képviselőnek senki meg nem bocsátott volna. Hát mindaddig, mig a t. képviselő ur a korteskedést csak mint dilettantismust gyakorolta, én is követtem ezt a rendszert. Megvallom, mert én is azon érzés hatása alatt voltam mindig, valahányszor a t. képviselő urnak kellett válaszolnom; különösen én, a ki mint sok más, meg nem feledkezhettem arról, hogy a t. képviselő urnak szerkesztése, szellemi vezérlete alatt ragadtam legelőször tollat, hogy a nyilvánosság elé lépjek. így vagyunk többen és ez nagyon természetes, hogy zokon esik nekünk ily férfiúval ugy szólani, mint mással. Követtem tehát én is ezt a rendszert. De már most, hogy a t. képviselő ur már jó ideje leszállott e piedestálról és professionatus kortessé szegődött, most különösen az utóbbi időben meg azt tapasztaltuk, hogy a képviselő ur nem átallotta kortestanyává átváltoztatni a nemzet képviselőházát, (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon. Zajos ellenmondások jobbfelö'l) akkor én feloldva érzem magamat minden kegyelet alól, akkor szólok hozzá, mint bármely más képviselőhöz, salválva érzem magamat s elmondhatom, a nimbust nem én tépem le homlokodról, magad tépted le. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) A t. képviselő ur ez alkalommal nagy fába vágta a fejszéjét: elénk idézett egy nagy alakot, az 1848-ki volt pénzügyministert, a legelső felelős magyar pénzügyministert és annak munkálatából akart argumentumot meríteni ezen törvényjavaslat védelmére. Erre akarok különösen válaszolni a t. képviselő urnak. Czáfolatom nem lesz nagyon rövid, mindazáltal remélem, hogy azt a t. képviselő urak türelemmel fogják fogadni, mert nem én fogok válaszolni a t. képviselő urnak azon merényletre, melyet elkövetett, hanem válaszolni fog Kossuth Lajos maga, nem a mai Kossuth Lajos, hanem a volt pénzügyminister, a ki azon munkálatot készítette. (Halljuk!) A t. képviselő ur egész beszédének veleje tulajdonképen az volt, hogy ki akarta mutatni, hogy ezen sok adó, melylyel a kormány időnkint elénk áll és melyet mi olyképen tekintünk, mintha valami új feltalálás volna, nem az, mert ezekhez hasonlókat a legelső pénzügy minister, Kossuth Lajos hozott be és elősorolta az adók hosszú sorát s előadta, hogy annyira kegyetlen volt az a pénzügyminister, hogy még a szegény embernek, a vendéglősnek az ágya szalmáját is megadóztatta. Tehát e^ész beszédének veleje és czélja az volt, hogy kimutassa, hogy az adók körül nem lehet kíméletesen eljárni, hogy Kossuth is épen ugy terhekkel rakta meg a népnek vállait. Hát a t. képviselő ur vagy nem olvasta azon munkálatot, vagy pedig oly históriai falsumot követett el, melyet neki az utókor nem fog megbocsátani. Bevezetőül a képviselő ur részletesen adta elő, hogy Kossuth mennyi adót vetett ki 1848—49-ben és bebizonyította, hogy azon 62 millióból, a mely összeget az 1849-ki budget tett, 39 millió van felvéve tisztán csak hadügyi czélokra. Hát e tekintetben tévedett a t. képviselő ur, mert nem 39, hanem 42 millió van ott felvéve hadügyi czélokra, mert ott van azon 3 millió is, a mely nemzeti adakozásokból jött be — és ebből a képviselő ur azon conclusióra jut, hogy azt csak azért említette fel, hogy lássák a képviselő urak, hogy ha fölállítanók azt a hires önálló hadsereget, az nem kevesebbe, hanem ellenkezőleg még többe kerülne, mint a mennyibe most nekünk a közös hadsereg kerül. No hát kérem, erre megfelelt ugyanazon munkálatban Kossuth Lajos maga, midőn megmondta: „midőn a haza megmentéséről, midőn a nemzet életéről van szó, semmi összeg sem szerfelett nagy. De elvonatkozva a jelen rendkívüli körülményektől, felkéri a pénzügyminister a törvényhozást, hogy gondoskodjék oly honvédelmi rendszer felállításáról, mely a mostaninál több biztonságot nyújtson, a nemzet vagyonosságát ne nyerje el, minek kulcsát a katonáskodásnak életszaki kategóriák szerinti általánosításában és a porosz honvédrendszer alapvonásaiban véli fel-