Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-325

76 325. országos ülés január 10. 1851. Horváth Gyula jegyző (olvassa a jegyzö­könyvet). Elnök: A jegyzőkönyv ellen észrevétel nem tétetvén, az hitelesíttetik. E szerint a mai ülés napirendje ki van merítve. Ujabban is boldog ünnepeket kívánva a t, ház minden tagjának, az ülést bezárom. (Élénk felkiáltások: Éljen az elnök!) (Ülés vége d. u. 1 órakor.) 325. ORSZÁGOS ÜLÉS. 1881. évi január hó 10-én. Péchy Tamás elnöklete alatt. Tárgyai: Elnöki jelentés a ministerelnök átiratáról, melyben ő Felsége a király és királyné, a képviselőház szerencse-kivánataiért köszönetét fejezi ki és főrendiház átiratáról s az időközben beérkezett kér­vényekről ; továbbá Verhovay Gyula fogsági idejének elhalasztásáról; Fónagy László és Békássy Gyula végleges igazolásáról. Ugyancsak elnök bejelenti Kossuth Mihály halálát s benyújtja az elnökségnek szokásos havikimutatását. Tisza Kálmán ministerelnök határozati javaslatot nyújt be egy, a horvát határörvidéki visszakapcsolása tárgyában kiküldendő országos bizottság választásáról. Pauler Tivadar igazságügyi minister törvényjavaslata, a szegény-jog ügyében, Belgiummal kötendő szerződésről. A közigazgatási bizottság előterjesztése, a közbiztonsági szolgálat rendezéséről szóló törvényjavaslatra nézve. Orbán Balázs interpellátiójának bejelentése. A csődtörvényjavaslat tárgyalása. Orbán Balázs interpellátiója. A kormány részéről jelen vannak: lisza Kálmán, Szende Béla,, Pauler Tivadar, Ordódy Pál, Bedekovics Kálmán, gr. Szapáry Gyula, Orczy Béla, b. Kemény Gábor, Trefort Ágoston, (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Üdvözlöm a t. ház tagjait és az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Baross Gábor jegyző ur fogja jegyezni; a javaslatok mellett szólók neveit Beöthy Algernon, a javaslatok ellen szólók neveit Molnár Aladár jegyző ur fogja jegyezni. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesítve lévén, jegyzőkönyv felolvasásának szüksége ma nem forog fenn. Bemutatom a ministerelnök ur átiratát, melyben a ház elnökét értesíti, hogy Ő Felsége a császárné és királyné a legmagasabb születése­napja alkalmából a képviselőház részéről nyil­vánított hódolatteljes szerencse kivánatokat leg­kegyelmesebben elfogadni s azokért kegyteljes királyi köszönetét és üdvözletét kifejezni méltóz­tatott; továbbá a ministerelnök ur átiratát, melyben a ház elnökét értesíti, hogy a képviselőház részéről az évforduló alkalmából kifejezett hódolatteljes üdv­és szerencse-kivánatokat ő Felségeik a király és királyné elfogadni s azokért legmagasabb köszö­netüket nyilvánítani méltóztattak; Hódoló tisztelettel tudomásul vétetnek. Bemutatom továbbá a főrendiháznak két rendbeli átiratát, melylyel megküldi az országos levéltárnoknak két elismervényét, a legkegyel­mesebben szentesített s az országgyűlés mindkét házában kihirdetett következő íörvényczikkek eredeti példányainak az országos levéltárba történt elhelyezéséről; u. m.: 1. az 1881. évi államköltségvetésről; % a hadmeníességi díjról szóló Í880 : XXVII. törvényezikk 6-dik íjának ideiglenes módosításáról; 3. az állandó országház építéséről; 4. az 1875. évi XXIV. törvényezikk 4. §. e) pontjának módosításáról; 5. a vasúti és gőzhajózási szállítás hasz­nálatának megadóztatásáról szóló 1875 : XX. tör­vényezikk némely határozmányainak módosítá­sáról ; 6. az 1881-dik évben kiállítandó ujoncz és póttartaléki jutalékok megajánlása tárgyában; 7. az 1870 : XVI. és az 1877 : V. törvény­ezikk pótlásáról; 8. a budapesti vasúti hidon átszállított árú­kért fizetendő hidvámról; 9. a Budapest főváros által felállítandó köz­raktárak segélyezésére az állam részéről nyújtandó kedvezményekről; és 10. az állami számvevőszék belszervezetéről, ügykezeléséről és az állami adósságok ellen­őrzésére vonatkozó hatásköréről; Az elismervények a képviselőház levéltárába tétetnek le. Bemutatom Maros-Torda megye közönsé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom