Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-321

70 S2I. országos ülés deczemlber 16. 1880. hogy e tárgyban véglegesen nyilatkozzanak és felszólítottam egyszersmind arra, hogy a munkálatokat haladéktalanul foganatba vegyék. A tényállás ez és én reménylem, hogy az illető érdeklettek saját érdekeiket belátván, a kormánynak ezen ajánlatát nem csak szívesen fogják venni, hanam tényleg meg is fogják kezdeni a védművek készítését; meg fogják kezdeni azért, mert utoljára is, ha más vidékek is részesülnek abban, hogy ezen töltések védik az ő területeiket: mindenesetre első sorban őket illeti meg a dolog, mert az árvíz első sorban az ő töltéseiket kerülvén meg, az ő territorriumokat károsítja. Én íehát, t. ház, reménylem, hogy az ajánlathoz hozzá fognak járulni; azonban, ha reményem csalna, az esetre kijelentem, hogy nem látok más utat és módot, mint azt, hogy a törvényhez, t. i. az 1879. XXXIV. t. ez. 14 §-ához ragaszkodva, közigazgatási utou és az illető érdekelteknek utólagos költségére állíttassam fel ezen töltéseket. Kérem a t. képviselőházat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Törs Kálmán: T. képviselőház! (Halljuk!) Megvallom, olyan természetűnek tekintem az igen t. közlekedési minister úrhoz beterjesztett interpellátiómat, melyre más válasz nem is adható, mint csak olyan, melyet jó lélekkel, minden megjegyzés nélkül tudomásul vehetnék; mindazon által a közlekedési minister ur több oly részletet hozott fel, a melyekre némi észrevételeket tennem kötelesség. Nevezetesen az igen t, minister ur nagy súlyt látszik fektetni arra, vájjon azt a veszedelmet, mely az itten szóban forgó vidékeket fenyegeti, csakugyan a Tiszaszabályozásának lehet-e tulajdonítani, avagy más oly körülményeknek, a melyekért az állam felelősségre nem vonható. Én ezt, t. képviselőház, mellékesnek tekintem. A főkérdés az, hogy baj van ; hogy miért van ez a baj, az mellékes kérdés. Akkor, a mikor a baj egész közelről fenyeget, a baj okának kutatását akadémiai discussiók terére vinni, azt hiszem, nem helyes. Igaza van az igen t. minister urnak, midőn azt állítja, hogy nem 1876-ban tűnt ki először, hogy a mindszenti magaslatok megszűntek többé vizmentes terület lenni; még a Tisza-szabályozás előtt, 1855-ben, egy magas vízállás megmutatta, hogy ezek teljes biztosítékot nem nyújtottak. De arról megfeledkezett az igen t. minister ur, miszerint a Tisza-szabályozási védműveknek azon része, melyet ama vidék lakossága e veszélyért okol, t. i. a Pallavicini-féle gátak már 1855 előtt megvoltak és ezen veszedelmes gátakat a Tisza-szabályozás abban az időben, a mikor megkezdődött, nem tolta hátrább, hogy kellő lefolyást szerezzen annak a tenger nagyságú víznek, hanem belevonta a Tisza-szabályozási munkálatok keretébe. így állván a dolog, mégis csak más színben tűnik fel a kérdés: vájjon ez esetben az állam tartozik-e ama vidékek megmentésének költségeihez némi részben járulni. Én azt hiszem, e vidékek megmentésének érdeke országos kérdés. Ha adó utján tetemes részét vállalná el az ország többi része ezen költségeknek, akkor sem történnék igazságtalanság; hiszen maga a minister ur is méltóztatott hangsúlyozni azt, miszerint ez valóban országos érdek és nem közvetlenül azok kára, a kiknek földjét az árviz el szokta önteni. Vigasztalásul szolgál számomra, hogy végre-valahára mégis történik intézkedés, mely kilátásba helyezi azt, miszerint a védgátak fel fognak épülni annyira, hogy ezen vidékek a viz veszélyétől többé nem fognak tarthatni. Az iránt ugyan nem vagyok teljesen megnyugtatva, vájjon ezen védgátak el fognak-e készülni a jövő tavaszszal beállható nagy vizmagaälatok idejére; reménylem, hogy el. Itt azonban lehetetlen rá nem mutatni arra a nagy kárra, melyet az ezen ügyben tapasztalt késedelem ugy az államnak, hogyha részt vesz ezen költségek fedezésében, de különösen ama vidék érdekeltjeinek okozni fog. Ezek esztendők óta folytonosan sürgetik a gátaknak védképes állapotba helyezését küldöttségek, kérvények, feliratok utján. Kimutatták azon okokat, hogy igenis van joga a kormánynak kényszeríteni a társaságokat a munkák elkészítésére. Utaltak az 1879. évi törvénynek illető §-ára, mely azt mondja, hogy ha valamely társulat kötpontja elveszett, a minister ur kényszerítheti ama társulatot a kötpont megtalálására, sőt egy későbbi törvény felhatalmazza a kormányt arra, hogy az illető társulat költségére az állam által előlegeztessen bizonyos összeget. Ha legalább e nyáron megtörtént volna az intézkedés a gátak védképességére nézve, egyharmad, sőt egynegyed arán lehetett volna azokat helyreállítani azon összegnek, mint a milyennel most helyreállíttattak. Nem ugyan ez az eset, hanem a bökény-mindszenti társulat példája mutatja ezt, a hol az érdekeltek kétségbe vannak esve a felett, hogy gátjaik most közigazgatási úton építtetvén fe], ötször annyit lesznek kénytelenek fizetni, mint fizettek volna, ha kellő időben történt volna meg a munkálat. És itt ismét nem lehet a kormányt felmenteni a mulasztás vádja alól, mert a renitens társulatokkai szemben más hatalom is van a kormány kezében, nevezetesen az, melyet a kormánybiztosok által gyakorol. De itt ismét az a baj, hogy a kormánybiztos a helyett, hogy felfogta volna annak horderejét, a mire oda kül-