Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-319

319. országos ölés deczember 14. 1880. 89 az hogy most jutott tudomásunkra, hogy nem momentán kiadott tilalom az, hauem már kilenez hónappal ezelőtt kiadott tilalom és igy ez a tény nem a véletlenség szüleménye, hanem egy rendszer, a mely súlyosabbá teszi a dolgot és még indokoltabbá teszi azt, hogy Eger városa most már ily határozott fellépést tegyen. Ez az, a mit helyreigazítani akarok. A má­sodik a vizsgálatra vonatkozó dolog. A miuisíer­elnök ur csak az imént beszélte el, hogy ő vévén a panaszt, a vizsgálat elrendeltetett Bátor vagyok erre ezen vizsgálat lefolyá­sáról egy kis értesítést adni a háznak. {Halljuk! a szélső baloldalon.) Azon hosszas izgalom után, melyre az ország ezen esemény folytán sodortatott, végre mintegy másfél hónapra jónak látta a katonai parancs­nokság leküldeni Eger városába Kriesch nevezetű brigaderost és Urbán hadbírót. Ezek megjelentek s a tisztikart maguk elé idézvén, felhívták, hogy a kiknek ezen fennforgó ügyről közvetett, vagy közvetlen tudomásuk van, a dolgot beszéljék el; a hadbíró majd jegyzőkönyvbe fogja azt venni. Ez tulajdonképen egy előzetes vizsgálat volt és az illetők, a kik ezen ügyről tudomással birtak, mondhatom katonai őszinteséggel és nyíltsággal megtették kotelességöket. Akkorában, ha méltóz­tatnak emlékezni, az összes hazai lapok közölték és igy a legnagyobb publicitásra jutott, hogy a vizsgálat eredménye a következő volt: Az egri tisztikar körében sem piszkos, sem rongyos zászló nem volt és nincs; constatáltatott, hogy a zászló kitűzésének megtiltása az ottani ezred­parancsnoktól származik. Engedelmet kerek, t. ház, hogy most a ministerelnök urnak ezen vizsgálatra vonatkozó megjegyzésére elmondjam azt is, hogy én meg­engedem azt, hogy az általam elmondottakat tar­talmazó mindezen vizsgálati iratok felterjesztetvén a bécsi hadügyministeriumhoz, ott büntetési, vagy fegyelmi eljárásra méltó cselekményt nem con­statáltak. Nagyon természetesen a hadligyminister ur nem constatált, nem is constatálhatott abból, hogy az illető parancsnok eltiltotta a nemzeti zászló kitűzését, büntetésre méltó cselekményt Miért? Azért, mert a hadügyministerium és a hadsereg körében magyar nemzeti zászlóról, magyar államról hivatalos tudomásuk nincs, (ügy van\ a szélső baloldalon.) S igy, midőn a közös hadügymiiiisieríiim ;ítiratban értesíté a minister­elnök urat arról, azt gondolom, hogy ők a maguk fogalmaik szerint Ítélvén, a vizsgálati iratokból a maguk fogalmaik szerint értesíthették a minister­elnök urat, hogy ők büntetésre méltó cselekményt ezekből constatálni nem voltak képesek. És én, miután Magyarországról és a magyar alkot­mányról ily fogalmuk van, megengedem, hogy ezt igy corsstatálhatták. Éppen azért, miután a közös hadügyminis­terium felfogása Magyarország és az alkotmány irányában egészen más, mint az, melyet Magyar­ország és a magyar kormány kell, hogy táplál­jon, éppen azért szükséges a vizsgálati iratok megtekintése, hogy a magyar parlament saját fogalmai alapján mondhasson arról ítéletet. Éppen azért kérem a t. házat, hogy miután az általam előadottakból kitűnik, a mit ott ismételve nyil­vánítok, hogy mindazon tények, melyek Eger városa kérvényében foglaltatnak, a vizsgálati iratokból igazoltattak; miután a ministerelnök ur más fogalmak alapján másképen értesíttetett a vizsgálat eredményéről, hogy a ház a dologban helyes és bölcs megállapodásra jöhessen, önmaga tekintse meg a vizsgálati iratokat, ezért kérjük azoknak a ház asztalára Ietélét. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Én ennél fogva újabban is ragaszkodom azon indítványhoz, melyet Komjáthy Béla kép­viselőtársam beadott és azon esetre, ha az saj­nálatomra el nem fogadtatnék, bátor vagyok a háznak ajánlani az általam beadott ellenindítványt. {Helyeslés- a bal és szélső baloldalon.) Elnök: A tárgyalást befejezettnek nyilvá­nítom, következik a szavazás. Az első kérdés ez lesz: Elfogadja-e a t. ház a Komjáthy Béla képviselő ur által beadott indítványt, igen-e vagy nem? Ha ez el nem fogadtatnék, a második kérdés az lesz. Elfogadja-e a t. ház a kérvényi bizottság határozati javaslatát, igen-e vagy nem ? Ha ez sem fogadtatnék el, akkor jön szavazás alá Szederkényi képviselő ur ellenindítványa. Ezeken kívül szavazni azon határozati javas­latra, melyet Hermann Ottó képviselő ur adott be, mely e kérdéssel el nem döntethető, miután nincs azzal szoros összefüggésben. Mindenek előtt jelentem a t. háznak, hog} T Komjáthy Béla határozati javaslatára nézve 20 képviselő névszerinti szavazást kíván és azért kívántam a kérdéseket elébb a ház tudomására hozni, mert a névszerinti szavazás hoszszabb időt igényelvén, czélszerű tudni, miképen fognak föltétetni a kérdések. Mielőtt a kérdéseket feltenném, méltóztassa­nak meghallgatni a beadott indítványokat, ellen­indítványt és határozati javaslatot. Baross Gábor jegyző {olvassa). Elnök: Jelentem a t. háznak, hogy Hermann Ottó képviselő ur fenntartván magának máskorra indítványa beadását, azt niosí visszavonja. A kérdés ez : elfogadja-e a t. ház a Komjáthy képviselő ur által beadott halasztási indítványt. Igen vagy nem? Mielőtt a szavazás megkezdetnék, a betűt kihúzom: „í 1 " betű. Az ülést most a házszabályok értelmében 5 percze felfüggesztem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom