Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-319

älU. országos Illés deczenfeei- 14. 1880. 35 elégtétel kérdése forogna fenn, akkor a t. kép­viselő ur felfogása helyes volna. De nem az a kérdés, hogy a magyar nemzet felálljon és mint sértett, elégtételt követeljen azon alezredestől; — sokkal feljebb áll a magyar nemzet, sokkal magasabban áll, hogy sem ilynemű tettek által, ha történtek is, megsértetett volna, hanem arról van szó, hogy egy bűnös cselekmény történt e az illető részéről, vagy nem; és bűnügyben uraim, a becsületszóra való állítás nincs helyén. (Elénk helyeslés halfelöl.) így lévén a dolog, t. ház, én a dolog érde­mében nem vagyok képes magamnak megnyug­tatást szerezni. Az az út, a melyen eljutott a kérvényi bizottság azon conclusióhoz, melyet elénk terjesztett, azt az utat én nem ismerem, azon utat nem követhetem. Ha az az út csak az volt, melyet a t. előadó ur kifejtett, akkor azon utat nem tartom egyébnek, mint pusztán suppo­situmnak, ugy, hogy én a meggyőződésnek, biza­lomnak azon fokával, melyet — megengedem a maga belátása szerint ő elégnek tart, nem eléged­hetem meg. Kötelességünk tehát sürgetni mindenek előtt a teljes tisztába hozatalt, kötelességünk sürgetni nem inquisitionális hajlamból, nem sértéskeresési viszketegből, hanem kötelességünk azért, mert az a meggyőződésünk, hogy ez a legmegnyugtatóbb, ez a legjobb megoldás és mert ezen ügyet való­ban a már eddig tett káros politikai rombolások után elenyésztethetőuek csak úgy tartjuk, ha nem­csak azok, a kik személyes bizalommal viseltet­nek a kormányelnök iránt, de az országnak, de ezen háznak nyugtalankodó része is teljesen meg­nyugtattatik. A kérvényi bízottság előadója s a mmister­elnök ur előadása szerint, van egy biztos mód erre és igy én részemről a dolog érdemében tartózkodván véleményt mondani, teljes tudatával ezen ügy fontos és kényes voltának, egyenesen azon indítványra adom szavazatomat, mely teljes földerííést és megnyugvást kívánván, a vizsgálati iratok közlését közveteli. (Elénk, zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hermán Ottó: T. ház! Mindenekelőtt el­ismerésemet kell, hogy kifejezzem Szilágyi kép­viselő urnak, a kinek köszönhetjük, hogy a vita, mely azon veszedelemben forgott, hogy él­czelődés tárgyává tétessék, ismét visszatért a parlamentarismus rendes kerékvágásába. Teljesen osztozom azon felfogásában, melyet a tiszta igazság felderítése iránt ő, mint jogtu­dós kifejtett s meggyőzte azokat, a kik ezen tudománynyal nem foglalkoznak. Én magam is lehetetlennek tartom az eset­nek rendbehozatalát, minthogy két fél közötti ügyet egyoldalú vizsgálattal tisztába hozni semmi­képen sem lehet, másfelől oly ügyet, melynek felderítése csupán csak irományok által lehetsé­ges, ezek előterjesztése nélkül senki el nem bírálhat. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) De én nem ezekről akarok szólni, t. ház, hanem arról, a mire igen t. képviselőtársam Kende Tibor, már czélzott, hogy az ügy nem oly egyszerű, a milyennek látszik. Az ügyet számos szempontból lehet megítélni, annak szá­mos fontos oldala van. Én az esetet magát, a hogyan az a törvényhozás előtt van, mint csu­pán Seemann alezredes esetét nem fogom tár­gyalni, azért, mert azon cselekmény, melyről Seemann vádoltatik, csupán egyik symptomája egy általános elbetegedési állapotnak, mely álla­pot nem egyéb, mint a tényleg létező ellenszenv a polgárság és a közös hadsereg köztt. (Igaz! a szélső baloldalon.) Bármiként szépítse valaki a dolgot, ez tényleg igy van. És ha ez igy van, akkor nem elégséges egyes eseteknek el­simítása, de nem elégséges még az sem, hogyha ezen esetben tökéletes megnyugvást nyerünk, hanem nekünk azon általános bajt kell szem előtt tartanunk és az alapokat kell vizsgálnunk, honnan származik ezen ellenszenv. Mi a kútforrása azon gyakori összezörre­nésnek, melyet a polgárság és a hadseregnek és kivált tisztikara köztt tapasztalunk? Igy fogván fel a dolgot, csupán csak arra a sorozatra va­gyok bátor utalni, melyet Ugron Gábor t. ba­rátom felhozott, midőn hivatkozott a legutóbbi esetekre, a győri, spalatói, kolozsvári és egri esetekre. Ezek az esetek magukban statistikai anyagot képeznek és ha én visszaemlékezem mindazon esetekre, a hol a polgárság és kato­naság köztt összezörrenés támadt, kimondom, hogy 100 eset közül 80 a gyalogságnál, 15 a lovasságnál és csupán csak ötször történt a a szakcsapatoknál. Honnan van e jelenség? Itt a közös hadsereg gj^alogsági tisztikarának történetébe, fejlődésébe kell betekintem. E ház­nak egykori tagja, Molnár Antal, a hatvanas évek végén egész sorozatát közölte azon jelen­téseknek, melyeket a reactio teljes helyreállítá­sakor a hadsereg tisztikara készített. Ezen ok­mányok bizonyítják azt, hogy a reactio teljes helyreállításánál a tisztikar arra használtatott, hogy a polgárság házaiba ünnepélyek alkalmával küldettek, ott tartoztak meglesni mindazt, a mit ott beszéltek és arról tartoztak jelentést tenni. A ki ezen okmányok aláírását megnézi és azon neveket a katonai schematismusban fel­keresi, a ki tudja, hogy a reactio helyreállítása idejében milyen elemek vétettek fel a tisztikarba, az azt fogja találni, hogy ezen inqualifieabilis emberek ma arany gallérban tündökölnek a had­sereg kebelében Ezekről alkotmányos érzelmet feltenni nem lehet. Van a tisztikarnak egy eleme, mely löké­5*

Next

/
Oldalképek
Tartalom