Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.
Ülésnapok - 1878-334
250 334, országot iié* január 21. IMI. Azt talán a magam részéről fölösleges mondanom, hogy én ezen törTényjavaslatot elfogadom, sőt tovább megyek, az államhitel szempontjából elismerésemet nyilvánítom a kormány iránt, hogy ezen törvényjavaslatot beterjesztette. {Helyeslés jobbról. Zajos ellenmondás balfelöl.) A t. képviselő urnak első kifogása a törvényjavaslat ellen volt, a kormány azon eljárása, mely szerint kellő megfontolás nélkül, mint méltóztatott magát kifejezni, hozta be ezen törvényjavaslatot, mely kellő megfontolás hiányát mutatja szerinte azon tény, hogy a pénzügyi bizottságban igen lényeges változtatások történtek ezen javaslaton. A képviselő ur is elismerte azonban, hogy ezen változtatások ezen javaslatnak előnyére váltak. Nem akarom hinni, hogy a képviselő nr föl akarta volna bátorítani a kormányt jövőre arra, hogy bármennyire belássa eredeti javaslatainak hiányait, azokat a bizottságban és a házban módosíttatni ne engedje. De méltóztassék megengedni, igen fureaa, hogy némely esetben, ha a kormány a módosításokat nem fogadja el, makacssággal vádoltatik, más esetekben, a hol a módosítást a kormány elfogadja és azt maga a képviselő ur is megengedi, hogy ezek a javaslatnak javítására szolgálnak, ezért azzal vádolják őket: ime, elfogadták a módosítást; ez bizonyítéka, hogy kellőleg nem volt előkészítve nálok a javaslat. Ez egy teljesen téves álláspont és én a parlamentalis gyakorlat szempontjából határozottan tiltakozbatom ellene. {Helyeslés jobbfelöl.) A javaslat érdemére nézve a képviselő urnak legfőbb kifogása az volt, hogy ezen javaslat voltaképen fogyasztási adó név alatt, egy direct adót állapít meg. Az ő okoskodása a következő volt: árkülönbözetek kétség kivül létesülnek, mert az átalányozási rendszert oly praecize kezelni, mint zárt városoknál a fogyasztási adó kezeltetik, nem lehet. Már pedig mindenki ott veszi a maga portékáját, a hol azt legolcsóbban találja, ennélfogva az átalányozással sújtott kereskedő nem adhatja tovább árúit, haaem kétségtelenül sajátjából megfizeti az adót, ennélfogva ő rá ez kereseti adót képez. Ezen okoskodásra még visszatérek, mert az szerintem teljesen hamis. De ha ezen okoskodását teljesen elfogadnám is, még akkor is a tudományos nomenclatura nevében teljesen tiltakozom az ellen, hogy igy az átalány ózott összeget direct adónak nevezhesse valaki; mert direct adó minden adó theoretikus egyező állítása szerint csak az, a hol a megrovott által intentionáltatik az adóösszegnek fizetése. Jelen esetben pedig a törvényhozás egyenes ratiója az, hogy a kereskedőt megrója, nem azért, hogy ő fizessen, hanem azért, hogy a tőle vásárolt árúknak a kiszámított adóját a fogyasztó minden font kávé, vagy czukornál fizesse meg a vásárlás j alkalmával a vételárral együttesen. Ha a t. képviselő ur felfogása állana, akkor a bor- és húsfogyasztási adó, a mely ép igy ezen átalányozási rendszer alá esik, szintén direct adó volna; sőt tovább megyek, maga a regale, ha az állam által kezeltetnék, mert az is általányozás alapján vettetik ki a bérlőre és a bérösszeg fix Összeget képez; a fogyasztó pedig literenként fizeti a bornál vagy sörnél, ez is direct adó jellegével birna, holott azt oda számítani nem lehet, még ott sem, a hol az állam által kezeltetik az, mint például Angliában a licence, vagy Franeziaországban a patent. Az, hogy a közvetítő részletenkint, vagy egyszerre fizet, az adó jellegét nem változtathatja meg, még ott sem, a hol — nemugy, mint a jelen javaslatnál, — csak esetleg, de mindig egy összegben vettetik az ki magára a korcsmárosra, vagy elárusítóra. De ha ez mind máskép volna is: a t. képviselő ur felfogása épen a jelen körülmények köztt nem állhat, mert hiszen, itt ez esetben a zárt városoknál fogyasztási adóvonal fog létesülni, a mikor aztán a fogyasztási adó lényege teljes kifejezésre jut. Ennél fogva ha netalán volna valami árnyéka az igazságnak a direct adó czímzésben, a nyilt városoknál átalányozás mellett: zárt városoknál még ezen árnyék sem létezik. Ezeknek alapján 'szerintem a t. képviselő ur állítása ezen szempontból is merőben téves. Nem akarom visszafordítani a t. képviső urnak egy argumentumát, a melyet ő használt és a mely — hogy is fejezzem ki magamat? — kissé furcsán hatott idegeimre. 0 ugyan is azt mondta, hogy a kereskedő világ mily nagy áldozatkézséget tanúsított ezen törvényjavaslat tárgyalása alkalmával. A kereskedő világ — azt mondta a t. képviselő ur — annyira kész volt áldozatot hozni az ország érdekében, hogy azt mondották ő előtte: ők képesek direct adó módjára is magukra rá vettetni ezen összeget, csak hogy az államkincstár érdekét biztosíthassák. Hogy ez áldozatkészség a gyakorlatban milyen volt, mutatják azon kérvéuyek, melyek a ház asztalára letétettek, {ügy van! jobbjelöl.) De én nem értem a képviselő ur álláspontját. Ha a kereskedők késznek mutatkoztak arra, hogy ezen összeget direct adó módjára is magukra vállalják: miért panaszkodik a képviselő ur az ellen, hogy ezen adó voltaképen direct adó? {ügy van! Derültség jobbfelöl.) Az is furcsa argumentatió és a képviselő ur kétségkívül ellentétben vau a kereskedő világ érdekével, mikor azt mondja, hogy a restitutiónak meg van az értelme nagyobb összegeknél, a hol az utánjárás megérdemli, mert nevezetes összeg az, a mely restitutionalis módon, pl. a ( czukornál, sörnél vagy szesznél visszatérittetik | az illetőknek. De kisebb összegeknél ez teljesen
