Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.
Ülésnapok - 1878-332
200 332. íriszágos ülés január 19, 1SS1, eljárást oly hosszúvá teszi, a complicált és gondosan eszközlendő vizsgálat, a károsodásnak gondos megállapítása, a büntethetőség mérvére befolyással biró körülmények pontos kiderítése, már pedig katonai bűntényeknél mind ez fenn nem forog, mert épen a katonai bűntények termeszeiéből következik, hogy az eljárás ott sokszor gyorsabb, itt sokszor lassúbb. De ha olyan tények, minők a polgári töivényszék előtt előfordulnak, a katonai törvényszékek bíráskodása alá vétetnek, akkor szükségkép mindazon tekintetekre, melyekre a polgári törvényszékek figyelemmel vannak, kell, hogy figyelembe vétessenek a katonai törvényszékek által is. Vagy azt kívánja a t. ministerelnök ur, hogy a hol a polgár életéről, vagyonáról, szabadságáról van szó, ott a katonai törvényszékek summarius és ne olyan vizsgálatot teljesítsenek, minőt polgári ügyekben a vizsgáló biró? Hiszen itta polgárok jogainak védelméről s nem a csendőrök jogainak védelméről van szó. Ugy látszik, a t. ministerelnök ur e két tekintetet gyakran öszszetéveszti. Én valóban csudálom s e tekintetben ismételnem kell azt, a mit Szilágyi t. képviselőtársam mondott, hogy a t. igazságügy minister ur szó nélkül elfogadta azt, mit a ministerelnök ur állított. Hiszen ba a katonai törvényszékek annyival expeditivebbek, ha a katonai törvényszékek ép oly teljesen megbízhatók: akkor mért nem hozzuk be ugyanazon eljárást a polgári büntető törvényszékeknél ? Hiszen akkor ez ellen a világon semmi ok fenn nem forog, mert vagy nyújtanak elég biztosítékot a katonai törvényszékek, vagy nem. Ha nem nyújtanak: hogyan utalhatjuk hozzájok számos esetben a polgárok ügyeinek nagy részét; ha nyújtanak: akkor ugyanazon eljárási formákat érvényesíteni kell a polgári törvényszékek előtt is. Ez oly dilemna, melyből menekülés egyáltalában nincs. Azt hiszem azonban, hogy a t. ministerelnök ur argumentatiójának ezen részével élni épen azért nem lehet, mert nem az eljárás természetében, hanem az egyik és másik hatóság előtt, előforduló ügyek természetében rejlik a hosszas, vagy kevésbbé hosszas tárgyalás oka. A másik állítást illetőleg egyáltalában tagadom, hogy a felebbezési forumokon keresztül a katonai eljárás gyorsabb lenne, mint a polgári. Már pedig azt nem tagadhatja a ministerelnök ur, hogy ba a bűntény közbűnténynek tekinthető és a katonai törvényszék itél a csendőrség felett, akkor a felebbezésnek is szükségkép meg kell történni s e felebbezési eljárás polgári törvényszéknél semmi tekintetben sem rosszabb s a katonai törvényszékek szervezetében nincs semmi, mely azokat jobbakká tenné a polgári bíróságoknál. Legfellebb az a különbség, hogy a katonai felsőbb bíróságoknak nincs annyi dolguk, mint a polgári bíróságoknak. De ha ezen javaslat életbe lép, a ministerelnök ur majd gondoskodik arról, hogy ezután ép annyi elfoglaltságuk legyen a katonai felebbezési törvényszékeknek, mint a polgáriaknak és akkor természetesen ezen egész argumentátió erejét szintén elveszti. Nem kevésbé elfogadhatatlannak tűnik fel előttem azon érv, melylyel a fővárosi rendőrség paralellája alól kibújni igyekezett a t. ministerelnök ur. Azt mondja ugyanis, nagy különbség van a fővárosi rendőrség és a csendőrség köztt: a fővárosi rendőrség sokkal gyakoribb érintkezésben van a polgárokkal, itt bonyolultabbak a viszonyok. Ez igaz; de ebből nem következik az, hogy egyszerűbb viszonyok köztt, hol a fegyelem megsértésének sokkal kevesebb esélye forog fenn, másnemű eljárás alkalmaztassak, mint a bonyolult és aggályosabb viszonyok köztt. Azonban élt ennél még egy sajátságosabb érveléssel is a ministerelnök ur. Azt mondja ugyanis, hogy míg a fővárosi rendőrség egyszerű felfogadás utján egészíthető ki, addig a csendőrségnél arra, hogy azt kiegészíteni lehessen, igénybe kell vermi olyanokat, a kik a véderő kötelékéből még nincsenek teljesen kiszabadulva és hogy ennélfogva kell, bogy irányukban más eljárás követtessék. Ezen érvelés szépen hangzik és igen tetszetős alakban van előterjesztve, de ha megvizsgáljuk —• állithatom — senki ée a ministerelnök ur sem lesz képes bebizonyítani, hogy annak általában bármi alapja lenne. Vagy, kérdem aministerelnök urat, vájjon a vidéki csendőrség kényszer utján egészittetik-e ki, avagy szükségképen át kell oda a kiszolgált katonának vagy honvédnek lépnie ? Nem, mert épen ugy felfogadás utján egészíttetik az ki, mint a fővárosi rendőrség. És kérdem, vájjon egy kitüntetett, de tartalékos állományban, vagy szabadságolt honvédállományban lévő altiszt, ha minden tekintetben alkalmas, nem fog a fővárosi rendőrség körébe felfogadtatni ? hiszen oly egyének, a kik bizonyos tekintetben a hadsereg kötelékében állanak ugyan, milyenek a tartalékosok és szabadságoltak, nem csak a csendőrségnél, hanem az élet minden viszonyában nyernek és nyerhetnek is alkalmazást. Az, hogy valaki az általános hadkötelezettséget teljesíti még, ha már a tényleges szolgálatot teljesítette — pedig a tényleges szolgálatban lévőt a csendőrséghez sem lehet felfogadni, — semminemű polgári állásra akadályul soha nem szolgálhat. Tehát teljesen ugyanazon tekintet áll fönn a fővárosi rendőrségre vonatkozólag, mint a minő fennáll a csendőrségre vonatkozólag és e tekintetben különbségnek egyáltalában nincs helye, {ügy van ! balfelöl.) Azonban megmondom én, t. ház, hogy a ministerelnök ur mért tesz különbséget a kettő
