Képviselőházi napló, 1878. XVI. kötet • 1880. deczember 13–1881. január 28.

Ülésnapok - 1878-331

178 331. orszásros ülés január 18. 1881. elnök ur a megyei autonómiával szemben követ, válóban qualificálhatlan. A t. ministerelnök ur ugy geralja magát, mint a ki az önkormányzatnak, sőt a megyei önkormányzatnak barátja, mert mindig arra utal, hogy ennek a leglényegesebb része, a választási rendszer, még mindig fennáll. De az ellenkezők is, kik a kinevezést sürgetik, azt mondják, hogy ők is barátai az önkormányzatnak. Igen barátja egyformán mindkettő, szereti mindkettő ugy, mint a majom a maga fiait, de csupa szeretetből agyonszorítja őket. {ügy van! a szélső baloldalon.) A ministerelnök ur mondom ugy tesz, mit — ha ő homlokegyenest ellentétes állást foglalna el a kinevezés barátjaival és pedig a mint tapasztaljuk, velők tökéletesen egy czél felé evez : a megyei önkormányzat megsemmisítése felé. A I kinevezés szóvivői azt mondják: el kell törölni a választást, hanem a helyett ki kell tágítni a megye-gyűléseknek hatáskörét, átalában decentralisálni kell a közigazgatást, ellenben a ministerelnök ur azt mondja, hadd maradjon meg a választás, de a megye-gyülést, a megyei hatóságot általában mindinkább szűk körbe szorítja. A kinevezés barátai nagy illusiót táplálnak magukban, ha azt hiszik, hogy majd az ő kitágított hatáskörű gyűlésüknek csak feléje is fog menni valaki azért, hogy ott alázatos kérvényeket és pium desideriumot terjesszen elő. Nem fog elmenni senki és igy tettleg nem lesz önkormányzat. Ma ugyanaz történik, a megcsonkított megye-gyülésnek feléje se megy senki. Ha azt kérdezzük, hogy minek tulajdonítható a t. minister urnak ezen — bocsánatot kérek — de mindég kétszínű eljárása, hogy t. i. névleg fenntartja, tényleg pedig semmisé teszi az autonómiát? Vájjon annak, mert a í. ministerelnök ur az előzmények által kötelezve van azt fenntartani; miután nagyon sokáig védelmezte az autonómiát, most egyszerre nem mondhatja az ellenkezőt? Ennek tulajdonítani t. ház alig lehet, mert azt már nagyobb dolgokból és példákból tudjuk, hogy a t. ministerelnök urat az elveknek szegreakasztása egyátalában nem genirozza, hanem a rejtély megfejtése nézetem sze-' rint ott van, hogy ahhoz, hogy nyíltan szegre akassza ezen elvét, nem volt hozzákötve a hatalom elnyerésének feltétele. Tudja, hogy sokan vannak az országban, kiknek szivéhez van nőve az önkormányzat, ezeknek is akar mézes madzagot adni, mert hisz nem szokta a t. ministerelnök ur megvetni a népszerűség hajhászat kis eszközét sem. Azt hiszem ez nem sokáig fog tartani és akkor a t. ministerelnök ur nagyszerű eredményt fog elérni. Nem csak az fog sikerülni neki, hogy a megyei önkormányzatot eltörlendi, hanem azt, erkölcsileg is semmivé teendi. • A mostani nemzedék nem ismeri az egykori megyét; tudja azt, hogy volt itt egy intézmény, a melyet a 48-iki törvény az alkotmány védbástyájának nevezett el. Nagy dolog, nagy szó, midőn nem vezérczikkekben, értekezésekben van mondva, hanem a törvénynek ércztáblájára van vésve. Tudja a mostani nemzedék azt, hogy volt itt egy intézmény, a melyről Kossuth Lajos sohasem emlékezett meg a nélkül, hogy páratlan intézménynek mondta. A mostani nemzedék a megyét csak mostani formájában ismeri, a mint azt a 67-ki törvényhozás bölcsesége és a ministerelnök ur eljárása összezsugorította, a réginek majdnem paródiájává változtatta. A nemzet feladta állami függetlenségét 1867-ben és daczára annak, hogy a mint meg van irva, hogy a mit a nemzet felad annak visszaállítása mindig kétséges, mégis azt hiszem, könnyebb lesz visszaállítani Magyarország állami függetlenségét, mint visszaállítani a régi megyei autonómiát. Mert nem lesznek többé olyanok, a kik ismerték a régi megyét és kik képesek összefűzni a multak szálait a jelennel. Én ezeket a szálakat, a mennyiben még meg vannak, elmetszeni nem akarom, azért ezen törvényjavaslat elfogadásához nem járulhatok. (Helyeslés a szélső halon.) De nem járulhatok ezen kivül azon határozati javaslathoz sem, a melyet Irányi Dániel t. képviselőtársam adott be. Ezen határozati javaslat oly benyomást tett reám, mintha az némi compromissum volna a törvényjavaslat és azon álláspont köztt, a melyet tegnap Szederkényi Nándor t. barátom igen szépen előadott. Azt hiszem, itt nincs semmi szükség kompromissumra; én legalább a magam részéről teljesen csatlakozom azon állásponthoz, a melyet Szederkényi t. barátom előadott. Nem osztozom Irányi Dániel t. barátom azon motivatióibau, a melyekkel azt akarta kimutatni, hogy igen is czélszerű katonailag szervezni a közbiztonsági közegeket nálunk. Azt pedig, hogy a megyei főcsendbiztos, a hol ilyen van s a járási csendbiztosok is a katonaságból vétessenek, a mi nálunk nem jelent egyebet, mint azt, hogy az osztrák katonaságból vétessenek, azt egyátalában nem tartom czélszerűnek, mert én Magyarországon a személyes szabadságot nem akarom reá bízni oly egyénekre, a kik a fekete-sárga hadseregben jártak patvariára és ott tanultak. Különösen én nem tartom czélszerűnek, hogy a csendőrség szervezése országos intézkedés tárgya legyen. Nem tartom jónak az unificált egységes szervezést; márpedig, midőn a törvényhozás e szervezésbe befoly, ez alig tesz egyebet, mint egységes intézkedést. Azt hiszem, a legczélszerűbb az, hogy a közbiztonság fenntartása, annak szervezése, egyenesen a megyékre bizassék, hogy