Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-302

302. országos ülés november 20. 188087 Ákos kijelentéseit magáévá nem teszi, valószínűleg nem fogtam volna nyilatkozni e tárgyban. De mert nagy súlyt fektetek Szontagh Pál t. képviselőtársam előadására, tehát én annak ellenében bátor vagyok hivatkozni Tisza Kálmán egykori képviselőtársamnak, mostani ministerelnök urnak a parlamenti bizottságok kiküldésére nézve mondott észrevételére. Nagyon megfontolandónak tartom, mert egyik legjelentékenyebb jognak és kötelességnek ismerem a parlamenti bizottságok kiküldését; és ha Irányi t. képviselő társam coneret törvénysértési eseteket hozott volna elő, én is azok sorában lettem volna, kik, meglehet, nem szólnak fel, de nem szavaztam volna parlamenti bizottság kiküldésére. Azonban Irányi t. barátom, ha jól emlékszem, hivatkozott azon nyugtalanságra, azon testvéri viszonyt nem keltő bizonyos mozgalomra, gyanúkra, melyek Horvátországban fennállanak s éppen azért óhajtotta parlamenti bizottság kiküldését, hogy ezen általában nyugtalanító, önbizalmatlanságot gerjesztő hírek és gyanúk lévén, azért küldessék ki parlamenti bizottság, hogy legyen világosság: alaposak-e ezen önbizalmatlansági gyanuskodásuk, vagy nem? És mert nem csak emlékszem, hanem itt kezeim köztt van Tisza Kálmán akkori képviselőtársam — (Felkiáltások jobbfelöl: Most is az!) — hiszen természetes, hogy ezen szó „akkori" által azt akartam kifejezni, hogy akkor csakis, mint képviselő nyilatkozván, a parlamenti vizsgálatokra nézve ezt mondotta: „A vizsgálatoknál két dolgot tekintek: hogy oly komoly-e a vád, mely ha bebizonyittatik, kárhoztatást von maga után." És én azt hiszem, hogy ha olyannak bizonyul be a vád, mint itt mondatik, hogy akkor az kárhoztatásra méltó — ez nem tagadható. A másik, a mit mond- ez: „Nem egyesek gyanúsításaiból származik-e, hanem olyan-e a vád, mely nyugíalanítólag el van terjedve aközvéleményben". Nem lehet tagadni uraim, hogy Horvátországban azon vád, hogy az ő törvényben biztosított jogaik nem tartatnak meg, el van terjedve és nyugtalanítókig hatnak. Nem látom szükségesnek kijelenteni azon meggyőződésemet, miszerint helytelenül van ez náluk elterjedve — nem kívánok most erre nézve nyilatkozni, — hogy miként viseltetnek ők a Horvát- és Szlavonországban letelepült magyar testvéreink irányában. Ezt elhallgatom, hanem ezen tények biztosok lévén, rájövök Tisza Kálmán most ministerelnök, akkor képviselő következtetésére, a ki azt mondja: „És a hol e két tényező megvan, ott a bizottság kiküldését sohasem szabad ellenezni, mert az ily elterjedt vádak ellen az egyedüli igazolási mód a parlamentáris vizsgálat." És hozzá tette még — és ezt ajánlom Beöthy Ákost, képviselőtársam figyelmébe •—: „Angliában szükségesnek tartják a közvéleményben támadt nyugtalanságot nem hatalomszóval, nem bírói eljárással, de a tiszta igazság földerítésével eloszlatni." Ezért maga mondotta ki a mostani ministerelnök ur, hogy „a legrészrehajlatlanabb kiigazítás a parlamenti bizottság". Én tehát e tekinteteknél fogva pártolom az Irányi t. képviselőtársam határozati javaslatát. {Élénk helyeslés a széhöbaloldalon) Strazimir Károly: T. ház! Mind állanak azok, miket tegnap mondottam s nem vonok vissza azokból semmit s hogy azok ugy vannak, azt mutatják a horvátországi országos ülésen történtek. Ha felhoztam is azokat, nem azért tettem, mintha ily hosszú vitát akartam volna provocálni. Ugyanis azt gondolom és meg vagyok győződve, hogy a magyar országgyűlés és a horvát országgyűlés e tekintetben egyenlő factorok és egyik a másiknak nem lehet tribunáljá. Megmondom ezt horvátul: „nijedan sabor ni ugarski ni hrvatski u tom poslu misu si sudije. Kojim putun je uzanaöen nagodbeni Zakón onum istum se moraju i medju sobna nepor azumljenja i povrede poravoati. (Zaj. Mozgás.) Éppen azért, mivel egyenlő factorok, a horvátok autonóm dolgaikban Magyarország euprematiáját nem tűrik el. Azért én nem fogadom el Irányi t. képviselő ur azon indítványát, melyet bár, mint igazi barátja a horvátoknak előterjesztett. Majd a horvátok fognak panaszaik iránt indítványt tenni és ezen sérelmek orvoslására módot ajánlani. Ezt volt szándékom kijelenteni és még csak azt jegyzem meg, hogy magamat azon jogomtól, hogy itt horvátul is beszélhessek, senki által nem engedem elüttetni. (Fölkiáltások: Igaza van!) Szilágyi Dezső': T. ház! Én nem gondolom, hogy a t. képviselő urnak utolsó megjegyzésére szükség lett volna, mert azt a jogát, hogy tetszése szerint horvátul, vagy magyarul beszéljen, senki kétségbe nem vonja, sőt mindenki méltányolja, hogyha átalánosan megértetni akar, bár töredezve, de magyarul beszél. A mi azon másik megjegyzését illeti, hogy azon ügyekre nézve, melyek a közös magyarhorvát kormánynak administrátiója körébe tartoznak Horvátországban, a magyar országgyűlés és a horvát országgyűlés egyenjogú factor volna, ezt egyesen alkotmányunkba ütközőnek kell kijelentenem. Mert ezen kormány azonkívül, hogy a szoros értelemben vett Magyarországnak külön kormánya, egyszersmind a Magyar- és Horvátország köztti közös ügyek körében gyakorlott eljárására nézve is egyedül ezen magyar országgyűlés ellenőrzése alatt áll. A horvát országgyűlést ezen kormány tetteire ellenőrzés nem illeti, legkevésbbé pedig itéletmondás. (Általános helyeslés.) Ha tehát a t. horvát képviselő urak azt képzelik, hogy ezen kormány azon