Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.
Ülésnapok - 1878-302
302. országos ülés november 20. 1886. 83 vádat méltóztatnak emelni ez irányban! Es ott ki van mondva, hogy az ezred nyelvének tudása a tisztre nézve szükséges és ez a magyar hadseregnél a magyar nyelv. Hát bocsánatot kérek, nem panaszkodhatnának-e sértésről az osztrákok, ha náluk ez a szabály nem tartatnék meg? Bocsánatot kérek, ez valóban túlzott állítás, melylyel én megbarátkozni nem tudok. De ha volna oka valakinek panaszra, nekünk volna. Eltekintve azon véghetlen ellenséges érzelmektől, melyekkel horvát testvéreink minden tekintetben nyelvünk iránt viseltetnek, mondok még egy esetet, pusztán a tényre hivatkozva, a honvédség köréből. Egy magyarországi illetőségű egyén behivatik Horvátországba egy ottani honvédcsapathoz gyakorlatra. És milyen behivási rendeletet kap ez a magyarországi illetőségű egyén ? Horvát nyelven Írottat? Hát utóvégre élhetnének ezen nyelvvel, behívhatnának e nyelven egy Horvátországba beosztott egyént, de kell, hogy fordítást csatoljanak hozzá. És milyen fordítást csatolnak? Talán a magyart? Nem azt csatolják, hanem a németet. Már most, bocsánatot kérek, ha a közös érintkezés e téren is erőnek erejével mintegy a magyar nyelv kikerülésével hozatik létre: ugyan mondják meg nekem a t. túloldali képviselő urak, nem nekünk volna-e okunk panaszra, nem kivánhatnók-e mi azt, hogy ezen honvédségre való tekintettel, vagy azon kapcsolatért, melylyel mi Horvátországhoz vagyunk, szebben viseltetnének irányunkban. Hivatkozhatnám még egy igen magas állású személyiségre, kinek kötelessége volna legalább horvátul levelezni, de nem teszi, hanem német táviratokat küldöz; hivatkozhatnám törvényhatósági praxisukra, hol az van kimondva, hogy saját eljárásukban élhetnek a horvát nyelvvel, de legalább hát hozzácsatolják a magyar nyelvre való fordítást. Azt hiszik, teszik ezt ? Nem teszik. A németet csatolják. Ok nincsenek meggyőződve, hogy a magyar nyelvnek tudása a fennálló kapcsolatnál fogva szükséges, ők a német nyelvre fektetik a súlyt. Sympathia a magyar nyelv megtanulásához nem mutatkozik. Én igen sok esetet sorolhatnék fel, a hol pl. volt alkalom, hogy egy felvidéki törvényhatóság a magyar nyelv megsértése miatt orvoslást keresett a ministeriumnál és nem csinált senki oly zajt, hanem a kormány íoyalitásánál fogva, a viszonyra való tekintetből iparkodott a dolgot ugy elintézni, hogy a törvényhatóság kéz alatt megkapja az elégtételt. Méltóztatik-e bárki emlékezni arra, hogy a magyar lapokban, a magyar irodalomban, vagy másutt Horvátország irányában oly ellenséges indulat szíttatnék és uralkodnék, mint a milyent horvát testvéreink a mi nyelvünk ellen szítanak, azon nemzet nyelve iránt, melylyel százados állami összeköttetésben élnek. Már, t. ház, én is azt mondom, hogy mindent el kell követni arra nézve, hogy közttünk és a horvát-szlavón testvérek köztt a békés viszony fenntartassék, hogy a vész napjaiban fennálljon közttünk a közösségnek beunső érzete is; de én attól félek, t. ház, hogy az ilyen események után és az ott uralkodó hangulat folytán ezen viszonynak keletkezése csak remény marad. És én sajnálom, hogy t. képviselőtársam túlmenve azon is, a mit tegnap Strazimir Károly képviselő óhajtott, egy határozati javaslattal lépett fel, mit én legjobb meggyőződésem szerint el nem fogadhatok és visszautasítok. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Thaly Kálmán : T. ház! Én az előttem szólott Baross Gábor t. képviselőtársamat ezen kérdésben a részletekbe követni nem szándékozom, pedig meg vagyok győződve arról, hogy azok a panaszok, melyezet ő itt elősorolt, azok a sajnos tények mind valók, sőt talán még több is való. Es én mindezek daczára nem habozom kijelenteni, hogy Irányi Dániel t. képviselőtársam indítványát pártolom. Nevezetesen pártolom azt azért, mert az határozottan a ministeri felelősség elvén nyugszik. A minister urak felelősek a képviselőháznak tényeikért. Itt a házban vád emeltetett ellenök, mintha a horvát kiegyezést megsértették volna. Egy horvát képviselő által emeltetett ellenök ezen vád. A t. pénzügyminister ur nyilatkozott, a többiek még nem. Én meglehetősen ismerem ezen viszonyokat Horvátország és Magyarország köztt. Egyéni nézetem, —- a mennyiben a tényeket, legalább azok egyes ágazatait vizsgáltam, —• egyéni nézetem az, hogy sem a honvédelmi, sem a közlekedési minister ur nem sértette meg a horvát kiegyezést. De a vád megvan, a vád szemünkbe mondatott egy horvát képviselő által. Én ennélfogva óhajtom, hogy ezen bizottság kiküldessék a végett, hogy constatáltassék, alapos-e az itt emelt vád, vagy nem. Azt mondja Baross t. képviselő ur, hogy Irányi tovább megy, mint Strazimir képviselő ur. Igenis tovább megy s ezt jól teszi, mert ki akarja deríteni azon vádak valóságát, vagy valótlanságát. Strazimir képviselő ur talán azért nem kívánta a vizsgálatot, mert attól tartott, hogy kiderül panaszának alaptalansága. Nem akarom őt egyénileg vádolni, de talán nem járt eléggé utána, vájjon értesülései megfelelnek-e a valóságnak vagy nem és talán azon gyűlöletes közhangulatból indult ki, a mely Horvátországban irányunkban, fájdalom, megvan. De éppen azért, hogy ezen gyűlöletes közhangulat alaptalansága minden kétséget kizárólag kimutattassék, elfogadom Irányi t. barátom indítványát. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem fogja akkor Horvátországban senki sem mondhatni, hogy a magyar 11*
