Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.
Ülésnapok - 1878-301
72 3 01- •r&zágos ülés noT«mt>er 19. UM. én magam igen sokat foglalkoztam pártunk érdekében a választásokkal. Bejártam az országot egyik végétől a másikig. Tudomásomra jutott körülbelül minden visszaélés, mely a választásoknál történt. Nem tagadom, hogy történt; múltkor is mondtam, egyes kerületekben voltak visszaélések. Reményiem és óhajtom, hogy jövőre ne legyen. De ez nem akadályoz meg engem abban, hogy igazság szerint megmondjam, miszerint általánosságban, a mi a kormánytól függő vezetést illeti, a választás tisztán és jól folyt; óhajtom, hogy jövőre is igy legyen. Engedelmet kérek Pulszky t. barátomtól. 0 azt mondja erre, hogy én azért láttam oly rózsás színben, mert a múlt választásoknál szaporodtunk s pláne ebből azt következteti, hogy a kormány minket mintegy legyezgetett és hogy a kormány kegyelmének köszönhetjük azt, hogy szaporodtunk. Erre először is azt vagyok bátor megjegyezni, hogy én — mint az imént említem — már a múlt országgyűlés alkalmával, a mikor a jelenlegi kabinet legelőször vezette a választásokat, ugyanezt elismertem, pedig akkor szintén szaporodtunk néhány taggal; másodszor eszébe juttatom a képviselő urnak, hogy a mikor egyszer parlamentalis életünkben megtörtént, hogy igazán igazságtalanul, erőszakosan vezettettek a választások, t. i. a Lónyay kormány alatt, akkor igenis én és elvbarátaim nemcsak felszólaltunk, hanem azzal kezdtük országgyűlési működésünket, hogy nyilatkozatot tettünk és felkértük a házat, jelentse ki, hogy a többséget az ország többségének el nem ismeri és akkor Pulszky Ágost képviselő ur mi ellenünk szavazott s legyünk őszinték: adversarius meus Tisza Kálmán, sed magis amica meus veritas. Hogy lehet mondani épp az utolsó választásoknál a kormányról, hogy erőszakosan, hogy törvénytelenül vezette a választásokat, akkor, a mikor maga a kormány elnöke leghívebb barátaival együtt megbukott? Talán Pulszky Ágost képviselő ur azt fogja állítani, hogy Tisza Kálmán ministerelnök ur velünk conspirált, hogy Debreczenbe megbukjék? (Élénk derültség.) Azt fogja mondani talán valaki — sincerizáljunk egy kissé — ha ez igy is van, ennek constatálása nem tartozik rád ellenzéki emberre, bizd ezt a kormánypártra, hadd mondja el ő. Erre kettőt felelek, először az én felfogásom szerint éppen az ellenzéknek feladata felismerni a helyeset, a jót, a mit a kormány cselekszik, hogy épp ebből meggyőződést szerezzen a közönség az iránt, hogy ha a kormányt megtámadjuk, ezt nem teszszük személyes politikából, hanem azért, mert tényleg rossznak találjuk, a mit a kormány cselekszik. Másodszor — és ez csak tisztán taktikai — nem akarom, hogy a nemzetnek némelykor bűnös közönyössége, némelykor ürügyet találjon abban a kormánypressióban és visszaélésekben a közegek részéről, a mit több izben tapasztaltam. Ha a nemzet el van határozva szakítani egy politikával s más pártnak adni a többséget, legyen erre elhatározva és gyűjtse Össze teljes erejét; de ha nem teljesíti kötelességét, vagy megvesztegetted magát, vagy gyáván enged a kormányközegek pressiójának: akkor vessen magára követ, de nem másra. T. ház! Tudom, hogy szerénytelenség volna ily hosszú vita után huzamosabban igénybe venni a t. ház türelmét, bár nagyon sajnálom, mert némely lényeges dolgokra kellett volna reflectálnom. Mégis be fogom fejezni felszólalásomat és szorítkozni fogok egyedül arra, a mit tegnap a t. ministerelnök ur hozzánk fordulva mondani szives volt. T. i. válaszolva Irányi Dániel képviselő urnak, ki azt mondotta, hogy közttünk árnyalatok nincsenek, hogy egy czélra törekszünk. 0 ezt kétségbe vonta és ügyekezetí bebizonyítani, hogy nálunk igenis vannak árnyalatok; van olyan, a ki akarja a personál-uniót, van, a ki akarja a köztársaságot és van olyan, a ki Kossuth nevét tűzi ki zászlójára és akarja azt, a mit Kossuth. Hát bocsánatot kérek, Irányi t. barátom teljesen az igazat mondta, a midőn azt állította, hogy nálunk árnyalatok nincsenek, mert mindnyájan, a kik itt vagyunk, itt és az országban, nekünk egy czélunk, egy programtanuk van, tökéletesen egyetértünk, hogy akarjuk Magyarország függetlenségét. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezt a feltételt mi annyira mindnyájan akarjuk, hogy a ki azt nem óhajtja, abban a perczben megszűnt e pártnak tagja lenni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Most következik ezen programm keresztülvitelének módozata, a mi egészen más kérdés, mi erre nézve is egészen nyíltan fogunk szólni. A mi pro grammunk az, hogy mi nemzetünknek függetlenség olyasminek tartjuk, a mit semminemű feltételhez nem kötünk, ezt akarjuk elérni minden áron, mert azt hiszszük, hogy kell minden nemzetnek arra törekednie, hogy azt elérje bármi áron. (Igaz! Ugy van! a szélső' balon) Igen természetesen, hogy mindaddig, míg a legkisebb kilátás van, békés, alkotmányos utón elérni, nincs egyetlen nemzet, egyetlen párt és egyetlen ember, a ki más utat keressen; mi tehát ezen más utat nem is keressük, mert meg vagyunk győződve, hogy van egy ut, a melyen el lehet érni békés, alkotmányos utón és ez az ut a personal-unió. A ki azt állítja, hogy ez keresztüiviheteilen és a ki ezen állításhoz annyira ragaszkodik, hogy még a kísérletet is meg akarja akadályozni, ez az, a ki veszedelmes az országra, veszedelmes a dynastiára nézve, (ügy van! a szHsö balon.) Méltóztassanak figyelembe venni azokat, a miket mi
