Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-316

3^0 316. országos ülés deczember 10. 1880. többet ne mondjak, milliók és milliók árán ezernyi kilométerekre menő vasutak építtettek, melyek számos millió hold földre nézve lehetővé tették azt, hogy terményei directe a világ piaezára szállíttathassanak; ezen kivül a közoktatás, a tudományos műveltség előmozdítása tekintetében szintén lépés történt, a mi a nép értelmiségét fokozta. Ezek, igazság szerint, oly tényezők kell, hogy legyenek, melyeknek az ország anyagi fejlődésének előmozdítására jelentékeny hatást kellett volna gyakorolni. És mégis, azt találjuk, hogy mindezek daczára nemcsak hogy előre nem haladtunk, hanem mindenki érzi e hazában, hogy közgazdasági jólétünk fokról fokra sülyed. (Ugy van! balfelBl.) Lehetetlen, a mint mondom, hogy gazdasági életünk szervezetében ne legyen valami orgahieus hiba. E helyütt, t. ház, legyen szabad egy szerény megjegyzést tennem Valahányszor a kormányt, ez oldalról megtámadják azzal, hogy közgazdasági politikája hibás, hogy azon alapon, a melyen halad, romlásba vezeti a nemzetet: akkor a kormány mindig azzal szokott védekezni, hogy ime, mennyi beruházás történt és mennyire fejlesztettek azon eszközök, melyek az ország közgazdasági helyzetének előmozdítására czéloznak. Hát nem veszi észre a kormány, hogy midőn ezt teszi, hogy midőn közgazdasági politikájának valóban kétségbeejtő eredményével szemben arra hivatkozik, hogy a közgazdasági politika helyes folytatására czélzó eszközök tekintetében, minden előzőjénél kedvezőbb helyzetben van, hogy midőn ezt teszi, akkor Önmaga és saját politikája felett mondta ki a halálos ítéletet. Hiszen, t. ház, ez éppen olyan, mintha valamely csatavesztes hadvezér, a ki a nemzet erejének színe-javát elvesztette, midőn tőle számot kér a nemzet, hogy adja vissza a légiókat, azzal védekeznék, hogy igenis, elvesztettük a nemzet erejének szine-javát, megfutottunk vitézül, de nézzétek, milyen kitűnő puskáink vannak; nézzétek, mennyire jól vagyunk begyakorolva fegyelem tekintetében, ilyent a mi őseink nem tudtak felmutatni. Ilyen helyzetben vagyunk jelenlegi kormányunkkal. Oda jutottunk, hogy a kormány teljesen megverve érkezett vissza azon hadjáratból, n melyet annak idejében a nemzettel szemben oly nagy ígéretekkel kezdett; és most, midőn feleletre vonják, hogy hogyan sáfárkodott a nép jólétével, azzal védekezik, hogy a nép jólétének előmozdítására mennyivel kitűnőbb eszközök felett rendelkezik ma, mint azelőtt. Igenis, az eszközök megvannak, de annál nngyobb hiba, hogy feladta positióját és a nemzet erejét elveszteni engedte. A nemzet a kormáuy tanácsára készségesen megszavazott minden áldozatot, melyet a kormány szükségesnek jelölt a végett, hogy az államháztartás egyensúlya helyreállíttassék és hogy az ország közgazdasági fejlődésének alapjai megvettessenek. És mindezen áldozatoknak mi lett az eredménye? Ott vagyunk, a hol voltunk; sőt roszszabbul vagyunk, mert segélyforrásaink ki vannak merítve (Ugy van! a szélső baloldalon) és nem értük el a czélt, a melynek kedveért a nemzet magát kipusztíttatni engedte. Azonban, t. ház, én nem akarok recliminálin, annak úgy sem volna semmi haszna, sem czélja, csak azt akarom constatálni, hogy valóban közgazdaságunk szervezetében mély organicus baj van; ezt pénzügyi intézkedések által elenyésztetni nem lehet, ez csak gyökeres nemzetgazdasági intézkedések által lehet orvosolni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hogy ily baj van, azt a kormány maga is elismerte: legalább erre látszik mutatni a kormánynak a pénzügyminister ur által tett azon nyilatkozata, hogy az ország jelenlegi viszonyai köztt az államháztartás egyensúlyának helyreállítására már nem látja elégségeseknek a tisztán pénzügyi eszközöket, hanem e tekintetben beható közgazdasági intézkedéseket vél szükségeseknek. Ezt, mondom, a kormány is elismeri; de aem az a fődolog, hogy elismerje, hanem az, hogy tisztába legyünk az iránt, hogy mi tehát az az organicus baj, a mely miatt Magyarország nem tud zöld ágra vergődni. Ha a kormányt kérdezzük, hogy mi az, igen könnyen készen van a felelettel. Nem is szükséges neki sokat gondolkozni, mert a kormánynak régeg-régóta van egy stereotyp felelete: azzal védekezett a vámtárgyalások alkalmával, ez fordul elő a jelen törvényjavaslat indokolásában is. És mi ez: az 1873-ban bekövetkezett nagy válság és a rósz termésű évek. Hát, t. ház, a mi legelőször is a válságot illeti, én már 1875—76-ban, azon időben, midőn vámügyi tárgyalás volt napirenden, hosszasabban kifejtettem azt, hogy ezen válságra a magyar kormány hiába hivatkozik, mert hisz ezen válság ipari válság és e válsággal szemben Magyarország, mint mezőgazdasággal foglalkozó állam egészen más helyzetben van, mint a nagy iparos államok. Azt is mondottam akkor, hogy ha a magyar kormány azt várja, hogy az európai válság elenyészte Magyarország közgazdasági lendületét vonja maga után, akkor ugyan várhat — dum defluant annis. A ki a közgazdasági viszonyok fejlődését figyelemmel kiséri, nagyon jól tudja, hogy ama nagy válság a nagy művelt államokban már régen lekűzdöttnek tekinthető. De vájjon nálunk