Képviselőházi napló, 1878. XV. kötet • 1880. november 17–deczember 11.

Ülésnapok - 1878-299

gg 299. országos ülés november 17. 188©. hogy Sztankovies Simon anagy-kikindai esperesnek káplánja minden zűrzavarnak a főokozója, a ki gyakran Pestre utazik, denunciál és a legjelentéktelenebb csekélységből okot szolgáltat mindenféle zavarokra a község ügyeiben. Én azt hiszem, hogy mindaddig, mig ő Kikindán tartózkodik, nincs remény, hogy jobbra fog fordulni a dolog." Idéztem a püspök urnak e szavait csak azért, hogy azokból ítélhesse meg a t minister ur, mily hű és megbízható nagykikindai rendes levelezője. A mint biztos forrásból tudom, a t. minister ur eddig két gyűlést feloszlatott, helyébe rendevén a hírneves ideiglenes bizottságot, mely a t. minister ur ótalmazására számítva — mi csak természetes következménye minden kivételes állaposnak — hallatlan visszaélései által tünteti ki magát. Egyebek köztt a választók Összeírását kényekedve szerint állította össze, felvévén és kihagyván a választókat az összeírásból, a mint neki éppen tetszett. Természetes, — gondolja magában a bizottság — ha szabad ennél sokkal több a ministernek. miért nem volna szabad ily csekélység neki. De e bizottság nemcsak a folyó ügyeket intézi, hanemaz egyházi vagyont is kezeli és pedig sokkal tágabb terjedelembea és hatáskörrel, mint azt tenni maga az egyház testülete jogosítva volna. Hogy részletekbe ne bocsátkozzam, csak átalánosságban említem fel, hogy e bizottság sem engedélyt nem kér a eonsistoriumtól, sem jóváhagyásra nem szorul, a számadásokat pedig soha sem terjeszti be jóváhagyás végett. Es mi végből, — úgy okoskodnak a bizottság tagjai, — ha ők közvetlenül a ministernek vannak alávetve, ez pedig kezelésükkel teljesen meg van elégedve. De hová vezet ez és mily kimérhetlen következményű lehet — hogy úgy mondjam — ezen auarchia az oligarchiában s legkivált most, a midőn annyi meg annyi zaklatások következtében a nép méltán elkeseredett, azt megítélni a t. ház bölcs belátására bizom. Részemről csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy ilyen össze-vissza igazgatás és valóban török gazdálkodás, nem a legáldásosabb befolyású leend Magyarország reputatiójára nézve. Mint tagja a szerb nemzeti egyházi congressusnak, annak m. é. október 23-án tartott ülésében egy határozati javaslatot terjesztettem elő, melynek főtartalma az vala, hogy a congressus ezen flagrans sértések miatt ünnepélyes óvást tegyen, ennek kifejezést adva az ülési jegyzőkönyvben s hogy egyúttal a nagykikindai vitatárgyra vonatkozó irományok és adatok alapján a t. vallás- és közoktatási minísteriumhoz okadatolt panasz, illetve óvás terjesztessék fel. Javaslatom első részét a congressus egyhangúlag elfogadta, de annak másik részét magam feltételesen visszavontam, mivel ugy értesültem, hogy a congressusi választmány ez ügyben egy felterjesztéssel fordult a t. ministerelnök úrhoz, abban panaszkodva a t. vallás- és közoktatási minister ur eljárása ellen; miért is megegyeztem benne, hogy a t. ministerelnok urnak ez ügyben érdemben hozandó határozata bevárassék. Vájjon elintézte-e a t. ministerelnok ur ezen ügyet és miképpen, arról nincs biztos tudomásom, de ha elintézte, úgy vélem, hogy az ügy kedvező elintézést nyert, mivel később iü Buda-Pesten egy magasabb rangú állami tisztviselő biztosított engem, hogy a t. vallás- és közoktatási minister ur a kérdéses ügyet végre valahára az illetékes egyházi hatóságnak saját hatáskörében leendő végleges elintézés végett átengedte. Közeledem beszédem végéhez, noha ez ügy, mint méltóztatnak azonnal meggyőződni tulajdonképpen a végtelenségig megy. De ha a t. ház megengedi, talán még egy pár érdekes példával szolgálhatnék. Azzal kecsegtettük magunkat, hogy már most, post tot discrimina rerum, e valóban szerencsétlen ügy nem fog többé rendes útjából kitérni. De sajnosán tapasztaltuk, hogy ennek éppen az ellenkezője következett be, mert most ismét ott vagyunk, a hol azelőtt voltunk. Miután a többször említett ügy legalább látszatra a rendes útra lett terelve, a eonsistorium teljes joggal rendelte ki a consistorialis biztosokat, hogy a választás körüli teendőket foganatba vegyék. A választás f. évi augusztus hó 30-án a legnagyobb rendben és csendben ment végbe; noha e rendet és csendet a megyei szolgabiró és csendbiztos megjelenésük által egy kissé megzavarták. Hogy mit kerestek ezek az egyházi gyűlés termében és mily joggal kértek felvilágosítást a választás menetéről a consistorialis biztosoktól, azt én nem tudom — hacsak talán, mint testimonium legale nem jelentek meg ott. De mindenesetre ez is szomorú jelensége az ottani kényszerhelyzetnek. — Mondom, a választás a legnagyobb rendben és csendben ment végbe. De íme, néhány elégedetlen panasza folytán — melyek közül a nagykikindai esperesnek kifogyhatlan denuntiatióinál fogva ismeretes káplánja, a spiritus rector, — t. minister ur f. é. szeptember 10-én 26,132. sz. a. kelt rendeletével az újonnan megválasztott, a polgárság zömét képező egyháziskolai képviseletet minden vizsgálat nélkül ismét felfüggesztette, az ideiglenes egyházi bizottságot eddigi állásában továbbra is fennhagyván. T- ház! Eddig csak számszerint idéztem a ministeri rendeleteket. Talán nem lesz érdek nélküli, ha a t. ház engedelmével ezen utolsó